
Gyermekzsivaj, mosoly, jókedv és szeretet az Úristen nevében – a székelyhídi római katolikus plébánia idén is megrendezte népszerű hittantáborát Ozsváth József atya és Csaplár Angéla kántornő vezetésével.
A június 29-én kezdődő táborba hála Istenek rekordmennyiségű, mintegy 140 gyermek érkezett, hogy a délelőtti szentmiséken lélekben épülhessen, a csoportos beszélgetések, kézműves-foglalkozások közepette ügyesedjen és sok-sok új barátra tegyen szert, akikkel közösen nagyon jókat lehet játszani a biztonságot nyújtó Gyermek Jézus-otthon udvarán. Csaplár Angéla főszervezőtől megtudtuk, hogy a táborral kapcsolatos egyeztetések már január folyamán elkezdődtek, hiszen minden nap más-más atya hirdeti az evangéliumot a gyermekek számára. így a tábor ideje alatt szentmisét mutatott be Vakon Zsolt atya egyházmegyei ifjúsági lelkész, Husztig Róbert, Tóth Attila Levente és Kruzslitz Imre atya is.
Már a tábor első napján egy hatalmas élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak a székelyhídi római katolikus templomba, hiszen az igét Vakon Zsolt ifjúsági lelkész mutatta be, melyet a népszerű énekes, Pintér Béla koncertje követett. Különleges volt ez a nap, hiszen mindkét meghívott, Vakon Zsolt és Pintér Béla is az ifjúság legnagyobb szolgálatában áll. Az elhangzott prédikációból és a csodálatos, felemelő nagy tartalommal bíró énekekből is csak épülhetett a hallgatóság.
Az Isten háza és a Gyermek Jézus-otthon sok-sok mosolygós, vidám gyermeket fogadott. Az eltelt egy hét alatt mindenki mindenkinek testvére volt, szeretetben, boldogságban telt az idő. Sok-sok segítő kéz arról is gondoskodott, hogy a táborozók asztalára minden nap finom étel kerülhessen. Az utolsó napon egy közös kirándulással búcsúztak egymástól az idei hittantáborozók.
Írta: Fekete Katalin
Vélemény, hozzászólás?