Érköbölkúti istenkeresés az együttlét gyönyörűségében

Első ízben volt lehetőségük részt venni az egyetemes imahéten az érköbölkúti reformátusoknak. A február végi esős, szeles idő sem tántorította el híveinket, hetven-nyolcvan egyháztagunk hallgatta esténként az igét, a hét második felében pedig, mihelyt kiderült az idő, az istentiszteletek látogatottsága is megnőtt, hét végére már több mint kilencvenen gyűltünk össze kevéssé fűthető templomunkban az ige világosságánál melegedni.

Hétfőn dr. Geréb Miklós érkezett hozzánk Irinyből, aki bár (ha nem is éjfélig, mint Pál apostol) megnyújtotta a tanítást, örömmel hallgattuk bizonyságtételét a Mt 16,21–28 alapján. Geréb tiszteletest gondnoka is elkísérte, akivel a helyi gondnok, Gődér Imre társaságában az istentiszteletet követő vacsorán gyülekezeteink életét, mindennapjait illető kérdésekről is eszmét cserélhettünk.

A testi táplálékról hétfő este Gődér Tünde gondnok aszszony gondoskodott. Kedden Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese volt a vendégünk, akit az esperes asszony is elkísért, és aki a 2Kor 5,16 alapján hirdette nekünk az örömhírt, figyelmünket a szemmel láthatókról a lényegesebbre, a szemmel nem láthatókra irányítva. Az ízletes vacsorát ezúttal Bádon Alíz és Bartus Tímea asszonytestvéreink ajánlották fel. Szerda estére Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi lelkészt hívtuk meg vendégszolgálatra, aki folytatva a második korintusi levél 5. részének gondolatmenetét, a 17. vers üzenetét tolmácsolta nekünk, tudniillik, hogy Isten Krisztusban újat készített számunkra. Miután lelkileg megelégedtünk, testi eledellel Kaszoni Ibolya és Kaszonyi Tünde kedveskedtek nekünk. Csütörtökön Orosziné Zih Magda érkeserűi lelkipásztor volt a vendégünk, aki a Jn 3,1–8 üzenetének tolmácsolását követően, a köszöntés során – saját gyülekezetét hozva fel példának – arra buzdította közösségünket, hogy lelkesedéssel és pozitív hozzáállással minden külső segítség nélkül is lehet építkezni. A tiszteletes asszonyt gyülekezetének gondnoka is elkísérte, velük együtt költöttük el a finom vacsorát, melyet Pokol Ilona asszonytestvérünk készített el számunkra. Pénteken a szomszéd gyülekezet, Hegyközszentmiklós lelkipásztora, Árus Csongor László hirdette nekünk az igét, a Zsolt 89,1–9 mélységeit tárva fel előttünk. Az istentiszteletet követően a Hasznosi Erzsébet és Jeremiás Eta nőtestvéreink által jó szívvel készített estebéd mellett folytattuk az istentiszteleti alkalom előtt elkezdett kollegiális beszélgetést. Szombaton sem csappant meg a templomlátogatási kedv, csaknem százan hallgatták Erős Joó Enikő poklosteleki lelkipásztor igei szolgálatát, aki az ajánlott igeszakaszok közül az 1Ján 3,16–18 üzenetét hozta el nekünk. Az alkalmat követően éjszakába nyúlóan beszélgettünk ugyancsak lelkipásztor férje, illetve gyerekei társaságában a rendkívül ínycsiklandozó és bőséges vacsora mellett, melyet Dienes Zita és Dienes Andrea kedvessége biztosított számunkra. Vasárnap Érköbölkút szülöttét, Dienes Sándor volt körösladányi – a szó mindkét értelmében friss nyugdíjas – lelkészt kértük fel az imahetet záró szolgálatra, aki élete párjával érkezett szülőfalujába. Több mint százharmincan hallgatták az igét a volt falubeli értő és megértető tolmácsolásában.

A 2Kor 5,14–20 alapján, nagyon személyes és eleven bizonyságtételével könnyekig meghatotta, „szíven találta” a gyülekezetet. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Béres Csaba Székelyhíd polgármestere is, aki kedves feleségével és kislányaival érkezett hozzánk. A lelki feltöltődést követően a kitűnő ebédről Gődér Ida és Dormány Andrea gondoskodtak. Asszonyainknak a testi eledelt meghálálva, a vasárnapi záró istentiszteleten lelki eledelt adtunk ajándékba, a Mindennapi kenyerünk című könyvecskét, melyben minden napra találhatnak egy bibliai tanácsot, ígéretet és imádságot. Az istentiszteleteken estéről estére az érköbölkúti vallásórások szolgáltak, verssel, énekkel, furulyaszóval téve bizonyságot Istenünkről, aki megadta nekünk a már-már elfelejtett élményt: „mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak” (Zsolt 133,1).

Hogy mennyire élményszerűen éltük meg első imahetünkön az imént idézett zsoltárverset, tanúsítja egy volt presbiter idős bácsinak a kérdése, aki sokak kérdését fogalmazta meg: „Tiszteletes úr, nem folytathatnánk a jövő héten is?”