Elsőáldozási ünnepségnek adott helyet a hegyközszentmiklósi római katolikus templom október harmadik vasárnapján. Az elsőáldozók – Bartos Emil, Istvándi Anita, Tankó Bence és Tankó Letícia-Rebeka – Ozsváth József plébános vezetésével a Tüzed Uram Jézus című énekkel vonultak be a misére. A szentleckét a Márk evangéliumából olvasták fel (10. rész, 35–45. vers). A gyerekeket felkészítő plébános hangsúlyozta, az elsőáldozás a hét szentség egyike, az elsőáldozók szívébe költözik Jézus. Az elsőáldozáskor a gyermekek első alkalommal találkoznak az Oltáriszentséggel, hitünk szent titkával, Jézus Krisztussal. A mise előtt az egyik gyerek boldogan mondta, ma veszi először magához Krisztus testét. Kérjük Istent, hogy az elsőáldozáskor megtapasztalt öröm megmaradjon a gyermekek szívében. A plébános buzdította a gyerekeket, hogy továbbra is rendszeresen vegyenek részt a szentmiséken.


Írta: Béres Angéla