
Öt színházi előadást (János vitéz, Napnyugat expressz, Valahol Európában, Csongor és Tünde és a Játék a kastélyban) láthatunk a Szabó Ódzsa Városi Színházban az október elejétől induló évadban. Az előadásokhoz kötődő színházbérletet szeptember 15-i sajtótájékoztatóján ismertette Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, a nagyváradi társulat három, érmelléki születésű színművészével – Hajdu Géza, Hunyadi István, Tasnádi-Sáhy Noémi –, valamint Fekete Katalin székelyhídi színházi kultúrigazgatóval és Béres Csaba polgármesterrel közösen.
Városvezetőnk kifejtette, hogy régen több évtizeden keresztül zajlott a kultúra átadása a színház épületében, és örömteli, hogy ennyi idő után elérkeztünk ide, ahol most tartunk, és lehetőség van az első bérlet megvásárlására. A fiatal generációk is megtapasztalhatják, milyen is színházba járni, milyen egy előadás, hogyan illik ott viselkedni. Ha már adott, éljünk vele, és minél több előadást szeretnénk.
Fekete Katalin szerint azzal, hogy sikerült felújítani és kibővíteni a városi művelődési házat és színháznak elnevezni, az a székelyhídi kultúrát kedvelő közönségnek nagyon nagy boldogság, végre adott egy olyan épület, ahol kőszínházi előadásokat tekinthetünk meg. Megerősítette továbbá, hogy a Szigligeti Társulat mellett más előadásokra is számíthatunk majd. Igyekezni fognak hagyományos programokat is szervezni, például a karácsonyi vásárt említette. Tervezik, hogy az épület teret biztosít különböző kiállításoknak, könyvbemutatóknak és konferenciáknak is az elkövetkezendőkben.
Írta: Szyártó József László
Vélemény, hozzászólás?