A csokalyi IV. osztályban az év végen megrendeztük – a Népmeséink fejezet záróakordjaként – a Benedek Elek lábnyomában mesemondó, meseíró versenyt. A versenyhangulat mindenki nagy örömére elmaradt, hiszen ha a mesék világában járunk, mi vagyunk a királylányok, a legkisebb királyfiak, és minden akadályt legyőzünk, tudván, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát. Ebből a varázsból szeretnénk egy szelencényit megosztani az olvasókkal, azzal a nem titkolt céllal, hogy felébresszük a mindannyiunkban ott bujkáló gyermeket.

 

 

A lusta kismacskák

 

 

Volt egyszer két kismacska. Azoknak volt egy gazdájuk. Egyszer az embernek ellepték a házát az egerek, de a két macska csak lustálkodott.
Az ember mindent bevetett, hogy fogják az egeret, de csak lustálkodtak utána is. Az ember egyszer rájött, hogy miért nem fogják az egeret a macskák. Mert sokat adott nekik enni. Ezután az ember egyre kevesebbet kezdett nekik adni. A macskák észrevették, hogy kevesebbet kapnak enni. Ekkor az ember jó alkut ajánlott nekik, vagyis hogy öt egér után kapnak enni. De a macskák ezt nem tették, hanem az udvarra költöztek, de ott semmit nem ehettek, ezért visszamentek, és kezdték fogni az egereket.
Ha a macskák nem kezdik fogni az egereket, a mesém is tovább tartott volna.
Elek Barnabás

 

 

A kiskutya vándorolni indul

 

 

Egyszer egy Blöki nevű kiskutya közölte az apjával:
– Apa, megyek világot látni!
– Menj csak nyugodtan, Blöki, és járj szerencsével – válaszolta az apja.
El is indult, de addigra már nagyon sok barátja lett. Miután az ősznek vége lett, a tél nagy viharokat hozott. Blöki és barátai láttak egy kuckót, és bementek. A kuckó tulajdonosa fáért volt, de hazatért, és meglátta Blökit, egy csirkét, egy kacsát, egy libát és egy macskát. Látta, hogy fáznak szegények, és tüzet rakott. Estefelé pedig kialudt a tűz, és elaludt az ember, Blöki meg a barátai. Mire kisütött a nap, megköszönték az állatok – Blöki, Csip-Csip, a csirke, Háp-Háp, a kacsa,  Gá-Gá, a liba és Mijáu, a macska – a szállást.
Utána megint vándorolni indultak. Egy vérszomjas róka a rucára, a csirkére és a libára pályázott. A róka nekiugrott a kacsának, Blöki meglátta, felkapott egy botot, rávágott a rókára. Az olyat csattant, hogy a vérszomjas rókából szelíd állat lett, mint egy kismacska. A kacsának nem lett semmi baja. Akkor megint elindult a csapat. Az emberek megtudták, hogy Blökinek a csapata tüntette el a rókát. Annyi pénzt adtak nekik, hogy királyok is lehettek volna.
Hazamentek és beköltöztek Blökinek a házába, és mai napig is ott élnek, ha meg nem haltak. Blöki a fiát is Blökinek nevezte el, és azóta a kutyák a királyok és mindig is azok lesznek. Ha nem így lenne, a mesém is végtelen lenne. Ha nem hiszitek el, járjatok utána!
Fejes Richard

 

 

Boros Ágota