Az V. Székelyhídi városnapok második napját a Táncmanók és a Kölyök Dance indították be színes, mozgalmas táncaikkal, élvezetes zenei válogatásaikkal. A megnyitó hivatalosabb része a millenniumi emlékmű körül zajlott. A megjelenteket Székelyhíd polgármestere, Béres Csaba köszöntötte, majd Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő. Tiszteletét tette Tasó László országgyűlés képviselő, volt közlekedéspolitikai államtitkár.

Mindannyian azt hangsúlyozták, mennyire fontos az együtt, közösségben töltött minőségi idő, amikor van alkalom nem csak telefonon és interneten kommunikálni, miközben ugyan így figyelmet és ilyen eseményeket igényel kisebbségként az örökölt vagy időközben kialakított hagyományaink tisztelete, továbbadása. A hangulathoz hozzájárult Búza virág Népdal kör közreműködése, de jelen voltak igényes koreográfiájukkal a Zajgó Néptánccsoport tehetséges, népviseletbe bújt gyerekei is, akik jópár nézői szívet elraboltak táncukkal.

A szél egyre erősödött, félő volt, hogy esőt kapnak az ünneplők, de szerencsénkre a felhők kegyesek voltak az eseményhez, így a szokásos emlékmű-koszorúzás sem maradt el. Különböző politikai, állami és civil szervezetek koszorúzták meg a turulmadaras emlékművet, fejet hajtva az ősök emlékezetére.


Írta: Bíró Orsolya