Évzáró értékelés a Phoenix íjászainak háza táján

Évzáró összejövetelt tartott a Székelyhídi Phoenix Sportegyesület íjászcsapata, helyszínül pedig természetesen gyakorlóhelyüket, a Stubenberg kastély alatti alagutat választották. A csapat mozgalmas évet tudhat maga mögött, elég ha csak arra gondolunk, hogy nemrégiben nagyszabású versenyt szervezhettek, hiszen nekik köszönhetően szeptemberben Székelyhíd adott otthont a megyei íjászbajnokság második szakaszának, ahol remek eredményeket sikerült elérjenek.

A fiatal csapattagok közül említést érdemel Medve Ferenc, Tárkányi Roland, Bokor Nimród, Ruszt Zsolt, Kiss Virág Csenge, Tóth-Gardó Sarolta és Ovlachi Bíborka-Fruzsina, akik az előkelő első, illetve második helyeket szerezték meg a választott versenyszámukban. A felnőttek közül Guba-Kerekes Zsuzsa második, Bokor Zoltán pedig első helyet ért el a tradicionális íjak versenyében. Ezzel az eredménnyel a megyei bajnokság második fordulóját összesítésben a Phoenix egyesület íjászai nyerték meg. A tradicionális íjak kategóriájában pedig még megyei bajnokot is avathattak, Ruszt Zsolt és Tárkányi Roland személyében, akik gyerek- illetve ifjúsági kategóriákban győzedelmeskedtek.

Ahogyan az egyesület vezetője, Guba József elmondta, jövőre is vannak már kitűzött céljaik, többek között szeretnének még több megyei versenyt rendezni, mindemellett fontos számukra az országos bajnokságra való továbbjutás is. A csapat teljesítménye tehát láthatóan felfelé ível, jövőre pedig várható a folytatás. Ha lehet, új tagokkal bővülve, hiszen mindenkit bíztatnak arra, hogy próbálják ki magukat ebben a fizikailag nem túl megterhelő, de maximális koncentrációt igénylő „ősmagyar” sportágban.


Írta: Mészáros Emőke