„Minden szentnek maga felé hajlik a keze!” mondja a közmondás és milyen igaz.  Szociális nevelést tanítok a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Liceumban, az V-VIII osztályos diákoknak, ez ihlette írásom témáját.

Pár szót szeretnék szólni a városról illetve az iskolánkról. Székelyhíd város Bihar megye északi részén terül el, a román-magyar határ mellett, 40 km-re Nagyváradtól. Lakosságának száma kb. 12600 fő, ami a város etnikai elosztását illeti, a lakosság 67% magyar-, 25% roma-, 8% román nemzetiségű. A Petőfi Sándor Elméleti Liceum, az Érmellék legnagyobb múltú középiskolája, jogelődje az 1954-ben alapított Székelyhídi Magyartannyelvű Vegyes Középiskola volt. A líceum 1990-ben vette fel Petőfi Sándor nevét, ahol jelen pillanatban közel 600, V-XII osztályos diákot oktatunk. Akárcsak a városunk, iskolánk is több nemzetiségű intézmény, ahol magyar, román és roma diákok tanulnak. Leginkább az V-VIII. osztályokban érzékelhető a kulturális sokszínűség.

A 2017-2018 – as tanév újításokat hozott az Ember és társadalom műveltségterületen is, ugyanis az eddigi VII.-VIII. osztályban tanult Polgári nevelés tantárgy helyett, bevezették a Társadalmi nevelés tantárgyat és ezt kiterjesztették a teljes általános iskolai évfolyamra. A Társadalmi nevelés tantárgynév tulajdonképpen egy gyűjtőnév, ugyanis minden évfolyam a társadalmi nevelés egy-egy külön szegmensével ismerkedik a oktatás során. Az V. osztályban az új tantárgy neve Kritikai gondolkodás és a gyermekek jogai, VI. osztályban Interkulturális nevelés, VII. osztályban Demokratikus polgár nevelése, VIII. osztályban Gazdasági-pénzügyi nevelés.

Ezeken belül  a VI. osztályban tanulmányozásra kerülő Interkulturális nevelésre szeretnék kitérni, aminek az oktatása ihlette a tanulmányomat is.

A VI. osztályosok számára tervezett Interkulturális nevelés jelenti talán a legnagyobb változást az előző tantervhez képest, ugyanis az interkulturalitás az előző tantervben csak mint alapvető, követendő érték szerepelt.

Az új tanterv előírja a helyes fogalomhasználatot a kulturális diverzitás, kulturális örökség, hazafiasság, multikulturalizmus, interkulturalizmus fogalmainak helyes ismeretét és használatát. Ahhoz, hogy a tanulók az identitás, a másság, a tolerancia terminusait interiorizálják és alkalmazni tudják projektek készítését, problémás helyzetek felvázolását javasolják[1]. A tantárgy igyekszik hangsúlyt fektetni a megfelelő önazonosság megtanulására, illetve más kultúrákra való nyitottságra. A „kulturális empátia” csak úgy alakítható ki, ha problémamegoldó, projekt jellegű tevékenység mentén képzeljük el ezeket a tanórákat. Fontos kihangsúlyozni az ember társas lény mivoltát, de az új tantervben már új köntöst kap a kulturális/interkulturális dimenzió által. Nyilván a tanterv kitér azokra a kulturális elemekre is, amelyek megismerése elengedhetetlen az interkulturális társadalom életében: kulturális identitás és sokféleség, az interkulturális társadalom értékei és elvei, az interkulturális társadalomban élő személy jellemzői, az interkulturális kommunikáció jellegzetességei Ha tanulmányozzuk ezeket a fogalmakat, azt vehetjük észre, hogy a pedagógusra óriási feladat, felelősség hárul, abban, hogy mennyire sikerül toleráns, elfogadó személyeket faragnia a diákokból, akikre nagyon nagy szükség van a sokszínű világunkban. Ezért tartom ezt a tárgyat több szempontból is nagy kihívásnak, először is nem kis feladat egy VI.-os diáknak  a kisebbségi, hátrányos közösségek súlyos problémáira reflektálni, megoldási javaslatokat kitalálni, erre vonatkozóan projekteket készíteni, másrészt pedig szociális és állampolgári kompetenciák kialakítani, amit a későbbiekben is a való életben is haszosítani is tud.

Tanulmányom első részében a témával kapcsolatos fogalmakat szeretném tisztázni. A kérdést először elméleti síkon szeretném megközelíteni. Alig van olyan fogalom a szótárakban, lexikonokban, amelynek olyan sok és szerteágazó magyarázata lenne mint a kultúrának. Nap mint nap szembesülünk vele, szorosan kapcsolódik identitásukhoz, nemzetiségünkhöz, mindennapjainkhoz. Egye több vita tárgyát képezi, különböző szemléletek születtek vele kapcsolatban.

A következő részben  ki szeretnék térnia multikulturalizmus, interkulturalizmus evolúciójára, feltárni az ok-okozati összefüggéseket. A 21. század a multikulturális társadalmak időszaka. Eddig soha nem látott kulturális pluralizmus részesei vagyunk, a jövő a multikulturális, multietnikus, soknyelvű társadalmaké.

Az utolsó részben az interkulturális nevelés fontosságát szeretném kiemelni. Mivel mindannyian multikulturális társadalmakban élünk nagyon fontos, hogy az oktatásban is prioritást kapjon a sokszínűség tisztelete, a másként, a sokféleképp gondolkodás elfogadása.

1)    Elméleti megközelítések

a)     Kultúra

Lotman meghatározása szerint a kultúra nem örökletes információk rendszere, hanem azok szervezési és tárolási módja. Voigt ugyanakkor a kultúra kommunikatív jellegét emeli ki, azt, hogy társainkkal milyen módon érintkezünk, kezdeményezünk kapcsolatot, ezt nagymértékben a család határozza meg,  az elsődleges szocializációs közeg, amellyel érintkezünk[2].

Margaret Mead a kultúrát az emberi viselkedés olyan szerzett formájának tekinti, melyet a közös által egyesített személyek csoportja ad át utódainak[3].

Geertz „a kultúra  a szimbólumokba ágyazott jelentések történetileg átörökített modelljét, szimbolikus formában örökölt eszmék rendszerét jelenti, amelynek a közvetítéséhez az emberi kommunikáció tartozik, megőrizve önmagát és kifejlesztve az életre vonatkozó ismereteit és viselkedésmódját”[4].

A kultúra szónak több jelentése van, ami először eszünkbe jut ennek a szónak hallatán, különböző kulturális események, művek, pld. opera, zene, könyv, stb. Viszont a kultúrának van egy másik meghatározása is, amely szerint olyan érték- és viselkedési rendszert értünk alatta, amely lehetővé teszi egy meghatározott csoport számára világának értelmezését, megértését. A kultúrák nem statikusak, nem állandóak, hanem állandóan alakulnak.

Mindenki beleszületik egy adott kultúrába, azt a folyamatot pedig, amelyben megismerkedünk, magunkévá tesszük a saját kultúránkat, szocializációnak is szokás nevezni. Minden társadalom átadja tagjainak saját kultúrája értékrendjét. A gyermek születésétől fogva ismerkedik a szimbólumok, jelek értelmével és használatával. 

b)     Identitás

Identitáson nem valamiféle velünk született adottságot, hanem társadalmilag felépítettet értünk, amely azoknak a szerepeknek a függvénye, amelyeket választunk magunknak[5].

Az identitás, olyan mint a kultúra, sok szempontja van. Többször hasonlítják az identitásukat egy hagymához, amelynek rétegei az identitás egy-egy aspektusának felelnek meg. Ezek a következő elemekből tevődnek össze[6]:

  • az életben betöltött szerepek
  • az identitás választható elemei: zenei műfaj rajongója, politikai párt tagja, öltözködési stílus követője, stb.
  • a születési hely, az otthon
  • valamely kisebbséghez való tartozás
  • a társadalmi nem, szerep vagy szexuális orientáció
  • vallás

Az identitásunk nemcsak attól függ, hogy hogyan észleljük magunkat, hanem hogy mások hogyan azonosítanak be bennünket. A legtöbb esetben nem tetszik nekünk ez a besorolás, megbélyegzés. Identitásunkat lehetetlen monologikusan kialakítani, hiszen az mindig mások elismerésének függvénye. Az elismerés politikába bele van kódolva, hogy minden identitást, minden választott szerepet a többivel egyenrangúnak ismerjük el, annak vélt vagy valós értékétől függetlenül[7].

Pierre Manent „az elismerés politikájának az ígérete” azt célozza meg, hogy a politikai közösség tagjaként is megkapjuk másoktól az aktív elismerést, empátiát, törődést, vagyis azt az érzelmi intimitást, ami jár nekünk[8].

Alain Finkielkraut a hálátlanságról szóló könyvében azt állítja, hogy ahol az elismerés politikája szinre lép, ott többé már nem a meggyőződések vitáznak egymással, hanem a identitások. A kettő között óriási különbség, míg az érveket meg lehet cáfolni, az identitást nem. Ha valaki viszont megkísérli kétségbe vonni egy identitás érvényességét, az maga a létét kérdőjelezi meg, vagyis emberségében támadja meg[9].

Kant is élesen fogalmaz az elismerésről, azt mondja, hogy míg a másik ember iránti szeretetünk kötelességének elmulasztása csupán hiba, addig az emberek iránti tisztelet kötelességének elmulasztása bűn[10].

David Miller, a politikai filozófia jól ismert oxfordi professzora szerint az elismerés politikája túlmutat a tolerancián, mert a kulturális csoportok nem elégszenek meg már csak annyival, hogy identitásukat a magánszférában, vagy a társadalmi szférában működő szervezetek segítségével jelenítsék meg, hanem, hogy politikai elismerést szerezzenek[11].

c)     Kisebbségek

Szinte minden országban élnek kisebbségek, akiknek jellegzetességeik, magatartásformáik, szokásaik, életmódjuk eltér a többségétől. Egyetlen európai országban sem beszélnek egy nyelven, habár általában mindegyik csak egyetlen egy nyelvet tituláltak hivatalosnak. A nyelv óriási szerepet játszik egy nép kultúrájában.

i)      Nemzeti kisebbségek

A nemzeti kisebbség kifejezés vonatkozhat olyanokra, akik kényszerből el kellett hagyják hazájukat, de olyanokra is, akik a határok megváltoztatása miatt kerültek más országba. Az 1994-ben az Európa Tanács által elfogadott Nemzeti Kisebbségeket Védelmező Keretegyezmény szerint az egyezményt elfogadó országok lehetővé teszik, hogy a kisebbségek megőrizzék identitásukat, vallásukat, nyelvüket, hagyományaikat és kulturális örökségüket[12].

ii)    Migránsok, bevándorlók, menekültek

Napjainkban a migráció, illete a menekült kérdés állandóan terítéken van, ami tulajdonképpen nem meglepő, de maga a jelenség nem egy újkeletű dolognak tekinthető. A világ- illetve a belpolitikai változások nagyon sok embert kényszerítettek menekülésre. Angela Merkel német kancellár, többször is hangsúlyozta, hogy bevándorlóknak el kell fogadni a befogadó kultúra értékeit és a helyi emberek életformáit. Többször is azt hangoztatta, hogy integrálni fogják a bevándorlókat. Mivel nem egy új dolgról beszélünk, több  évtizedes múltra tekint vissza, ezért leszögezhetünk bizonyos történelmi tanulságokat. Először is minden statisztika azt mutatja, hogy a második generációs bevándorlók gazdasági, szociális vagy munkaerőpiaci integrációja nem elég hatékony. A munkanélküliség, a marginalizálódás, a szegénység nem vezetnek automatikusan terrorizmushoz, de kiválthatják a többséggel szembeni ellenszenvet. Második fontos probléma a bevándorló fiatalok társadalmi és kulturális integrációjához köthető[13].

Bernard Lewis szerint mikor a muszlim bevándorlók megérkeznek Európába, nagy különbségek adódnak elvárásaik és tapasztalataik között. Elvárásaik szerint többet és kevesebbet is kapnak. Többet, mert egyenlő politikai jogokban, munkavállalási lehetőségekben, szólás- és gondolatszabadságban, stb részesülnek. Kevesebbet, mert a nyugati társadalmakban nem kapják meg az autonómiának, a kulturális önrendelkezésnek azt a formáját, amit a muszlin birodalmakban a keresztények, zsidók megkapnak. 

Balogh László Levente: „Hanna Arendt a menekültekről és az emberi jogokról” szóló tanulmányában igyekszik utánna járni azoknak a jogi és politikai kihívásoknak, amelyekkel a világszervezeteknek mai napig nem sikerült megbírkózni[14]. Hanna Arendt véleménye szerint a kirekesztést és az elűzetést össze kell kapcsolni a nemzetállamok hanyatlásával, amely végül hozzájárult a népcsoportok elűzéséhez és kiiírtásához. A másik okként említi az emberi jogok és a szuverenitás fogalmának összemosását, amelynek eredményeként az embereket meg lehet fosztani jogaiktól. Általában a menekült problémát két módon lehet megodani, repatriálással illetve honosítással, de igazából egyikkel sem sikerült ezt a problémát megoldani. Arendt a megoldást a „jog ahhoz, hogy jogaink legyenek” formulában látja, amely első látásra tautológiának tűnik, de nem az. Ha alaposabban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy arra utal, hogy az embernek minden esetben joga van egy közösséghez tartozni[15].

A menekülés és a hontalanság Arendt szerint nem egyszerűen csak jogfosztás, mert a menekültek nem egyszerűen csak a jogaikat veszítik el, hanem a politikai cselekvőképességüket is.  Arendt az Amerikai Egyesüt Államok politikai gyakorlatában találja meg azt a megoldást, amely segít a menekültkérdés megoldásában. Jelentősége abban áll, hogy az alapját nem egy szubsztanciális identitás vagy történelmi vonatkozás képezi, hanem  politikai szabadság és egyenlőség gyakorlata. 

d)     Képzetek

Amint láthattuk, az identitásnak több „héja” van, de gyakran hajlamosak vagyunk másokkal való interakciónk során, egyetlen egy elemére összpontosítani, ami gyakran vezet elhamarkodott ítélethez, általánosított véleményhez illetve hamis képzetekhez.

iii)   Sztereotípiák

A sztereotípiák alapvetően valamely emberi csoportról kialakult közös meggyőződésekből, elképzelésekből épülnek fel. Olyan jellemzőket foglalnak magukba, amelyek összegzik egy csoport viselkedési vonásait, szokásait, stb. A sztereotípiák célja a valóság legyszerűsítése, az életünk megkönnyítése: „valaki olyan, mint…”. Pld. A főnökök zsarnokok, a lányok kényesek, a fiúk agresszívek, az orvosok csúnyán írnak, stb. A sztereotípia tulajdonképpen általánosítás, melynek segítségével, beskatulyázzuk mimdazokat, aki valamilyen csoporthoz tartoznak.

iv)   Előítéletek

Az előítélet valamely ismeretlenről, emberről vagy csoportról alkotott vélemény vagy nézet. Az előítélet lehet pozitív vagy negatív. Az előítéletek legtöbbször a szocializációs folyamat során rögzülnek és nagyon nehéz őket megváltoztatni.

Az előítéletek és sztereotípák tulajdonképpen leegyszerűsítik számunkra a világot, „segítenek” gyorsan, kiegészíteni ismereteinket.

v)     Etnocentrizmus

Az etnocentrizmus gondolata azon az elven alapul, hogy egy adott kultúra felsőbbrendű a többihez képest és ezért mások kultúrája, hagyományai, történelme, szokásai összeegyeztethetetlen a sajátjukkal[16].

Véleményünket, értékeléseinket, önigazolásainkat erősen befolyásolja entocentrizmusunk. Vagyis abban a hitben élünk, hogy mindaz amit, ahogyan gondolunk az helyes, a többi pedig nem megfelelő. Úgy érezzük, hogy a hiba a másikban van, amiért nem ugyanazt, ugyanúgy látja, mint amit mi. Sok esetben csak azt látjuk, amit szeretnénk és nem vagyunk hajlandóak, más szemszögéből is szemlélni a világot.

e)     A képzetek hatásai

vi)   Diszkrimináció

A diszkrimináció tulajdonképpen az előítélet gyakorlatba ültetése, azokat akiket diszkriminálnak, megbélyegeznek, megkülönböztető bánásmódban részesítenek, elszigetelik, megfosztják őket jogaiktól.

Bár a diszkrimináció szónak nincs egységes definíciója, de az emberi jogi dokumentumokban található meghatározások mindegyike tartalmazza a következő elemeket[17]:

  • a diszkriminációnak oka van, ami különböző tényezőkön alapulhat, faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti, nemzetiségi vagy társadlmi származás,stb.
  • vannak olyan cselekmények, amelyek diszkriminációnak minősülnek, ilyen egy csoport elutasítása, korlátozása, kirekesztése. A jelenség egészen a népírtástól, a rabszolgatartáson, az etnikai tisztogatáson, vallási üldözésen keresztül a kirekesztési folyamatáig terjed.
  • a diszkriminációnak vannak következményei is, amelyek megakadályozzák, hogy az egyén élvezhesse az őt megillető jogokat.

A szegregáció a diszkrimináció szélsőséges formája, amikor bizonyos etnikai csoportokat, a törvény vagy helyi szokások kényszerítenek elkülönülésre. Példaként említhetjük a zsidók gettókba való zárását, a romák a perifériákra való kényszerülését.  A diszkrimináció lehet közvetlen, amikor például nem adnak ki lakást a bevándorlóknak, vagy közvetett, amikor a diszkrimáció valamely szabály, intézkedés eredménye, amikor például egy üzlet politikája miatt kizárnak bizonyos kisebbséghez tartozó személyeket(egy nagyáruház nem hajlandó hosszú szoknyát és fejkendőt viselő személyeket alkalmazni). 

A diszkrimináció leküzdése érdekében néhány ország pozitív diszkriminációt vagyis megerősító intézkedéseket vezetett be. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben szándékosan előnyben részesítenek egy adott csoportot, amelyet hosszú időn keresztül negatív diszkrimináció sújtott( egyetemi felvételiken olyan csoportokból származókat előnyben részesíteni, amelyek korábban nem kerültek be az egyetemekre)[18]. Ennek célja a rejtett diszkrimináció hatásainak kiegyenlítése illetve a társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenségek leküzdése. 

vii) Xenofóbia

A xenofóbia görög eredetű szó, jelentése idegengyűlölet. A xenofóbia, a diszkrimációhoz hasonlóan az előítéletekből táplálkozik, „félek azoktól, akit nem ismerek, nem ismerem őket, mert félek tőlük”. Olyan mint a mókuskerék, soha nem szabadulsz meg tőle. Ez a másoktól való félelem sokszor gyűlöletté alakul át.

viii)         Intolerancia

Az intolerancia, a másság iránti tisztelet hiányát jelenti, főleg akkor mutatkozik meg, mikor nem fogadjuk el azt, ha valakinek más meggyőződése, véleménye van, hanem nyomást gyakorolunk rá, hogy hasonlóképpen gondolkodjon, érezzen, cselekedjen, mint mi. Intoleranciának számít az is, ha valakit elutasítunk, kizárunk, vallási, szexuális, stb. meggyőződése miatt.

ix)   Antiszemitizmus

A fentebb felsorolt fogalmak, diszkrimináció, előítélet, xenofóbia, intolerancia együttes megnyílvánulása valósul meg a zsidók ellen az antiszemitizmus során. Legjobb példa rá a holokauszt vagy Soá[19], amelynek idején kb. hatmillió zsidó halt meg a koncentráció táborokban.

Az antiszemitizmus már a középkorban is létezett, amikor a keresztény Európában a zsidók jelentették a legnagyobb nem keresztény kisebbséget. A legtöbb olyan szakma tilos volt számukra, amelyeket a helyi lakosság végzett(földművelés, helyi kereskedelem, kézműipar). Időnként a helyi lakosságtól elzártan kellett élniük, nem lehetett ingatlantulajdonuk, magas adókat vetettek ki rájuk. Időröl időre bármilyen konfliktus adódott őket hibáztatták mindenért. A zsidók századokon át küzdöttek a keresztények igazságtalansága ellen[20]. 

A romák más néven cigányok szintén évszázadok óta élnek Európában. Habár önálló államuk nem volt, nyelvüket, kultúrájukat nagyrészt megőrízték. Alapvetően nomád életmódot folytattak, mint állattartók, kézművesek, üstfoltozók, zenészek, kereskedők. Folyamatos megkülönböztetésben volt részük, amely az asszimilációtól egészen a rabszolgaságig terjedt. A huszadik század során a zsidókkal együtt a romák a náci népírtás áldozataivá váltak. Kelet Európában a kommunista rezsimek erőszakos asszimilácós politikájának voltak a célpontjai[21].    

x)     Rasszimus

A rasszizmus olyan meggyőződéseken alapszik, mely szerint az emberek képességeit, kompetenciáit az emberi faj határozza meg, tehát vannak felsőbbrendű és alsóbbrendű fajok. A történelem során ez a negatív meggyőződés több ízben is megvalósításra került[22]:

  • 400.000 roma meggyilkolása a náci rendszer idején
  • teljes közösségek lemészárlása a volt Jugoszlávia területén, úgynevezett „etnikai tisztogatás” címén
  • a munkahelyek és szolgáltatások fenntartása a társadalom bizonyos csoportjai számára, „Európa az európaiaké”, „Oroszország az oroszoké” stb.
  • olyan segélynyújtás, ami többet árt, mint segít
  • levélbombák kézbesítése a menedékszervezőknek

A kulturális rasszizmus etnikai és kulturális alapú megkülönböztetés, amely általában kisebbségeket érint és mely szerint ezeket a kultúrákat alsóbbrendűnek, nemkívánatosnak tartanak. A történelem során az európai zsidók és romák szenvedtek a tegtöbbet ettől[23].

2)    Multikulturalitás, interkulturalitás

f)      Multikulturalitás vs multikulturalizmus

Fontos megkülönböztetni a multikulturalitás jelenségét a multikulturalizmus eszméjétől.

A multikulturalitás, mint társadalmi – kulturális jelenség, egy nagyobb politikai, birodalmi, vagy nemzeti egységben létező kisebbségi és kulturális sokféleségre vonatkozik[24].

A multikulturalizmus eszméje az etnikai – kulturális csoportok egyenlőségének elve alapján a több kultúrához tartozó nép/népcsoport találkozásából adódó, egy nagy, komplex társadalomban való sikeres együttélést kíván elősegíteni[25].

Franz Boas nevéhez fűződik a kulturális relativizmus fogalmának meghatározása, amely szerint a kultúrák az őket hordozó társadalmak igényei szerint alakulnak, egyedi jelleg jellemzi őket, az adott közösség számára a legmegfelelőbbek. Minden kultúra a saját társadalma viszonylatában értékes, egyedi, összehasonlíthatatlan, csak saját társadalmi-történeti környezetükben értelmezhető. Ebből következik, hogy nincsenek alacsonyabb- vagy magasabbrendű kultúrák, tehát lehetetlen összehasonlítani, rangsorolni őket[26].

g)      Multikulturalizmus definiciói

A multikulturalizmusnak többféle értelmezése és meghatározása létezik, Mihály Ildikó szerint „a multikulturális fogalom…..kölcsönös együttélést és megértést jelent egyazon társadalomban élő különböző kultúrák között”[27].

A multikulturalimust „diversity policy” néven is emlegetik, amely nem azonos a pluralizmussal, sem pedig a vallási vagy etnikai közösségek védelmével[28], bár az identitás és a közösség fontosságára összpontosít, mégsem tekinti őket védendőnek.

Sokan „kaméleonszerű”[29] politikai fogalomként definiálják, ugyanis mindenki számára mást jelent: egyesek számára, más kultúrák létezésének elismerése, mások számára pedig más kultúrák állami támogatása, megint mások számára pedig mindenféle ellenállást jelöl, a faji, vallási, nemzeti kultúrák egy nemzetibe történő beolvasztásával szemben. Tulajdonképpen egy biztos pont van benne, érzékenység elvárása másokkal szemben. A multikulturalizmus célja a nyugati társadalom átnevelése, átalakítása.

Kultúrák egyenlőségének is nevezték a 80-90-es években, mely szerint a domináns kultúra nem nyomhatja el a többit. A kultúrák egyenlőségének tagadása ma a rasszizmus vádját vonja maga után, illetve a törvényhozásnak és a közintézményeknek védelmezniük kell minden „kultúraként elismert viselkedést[30].

h)      Multikulturalizmus kialakulásának okai

A multikulturalizmus a (poszt)modern kortudatként jelent meg, az elemzők abban bíztak, hogy keretet teremt a másságtapasztalatnak. A multikulturalizmust tekintették a kulturális különbözőségek befogadását megcélzó ideológiának. Will Kymlicka szerint Európában multikulturalizmus nélkül nem képzelhető el a különbözőek politikai közössége[31].

A különféle kultúrák elismerés iránti vágya csak a XX. század végén vált általánossá, ennek több oka is van. Az egyik ok az, hogy korunk társadalmaiban a kulturális különbségek mélyebbek, mint a korábbiakban voltak. A másik ok a globalizációval függ össze, ugyanis erősíti a különbözőség tudatot. A döntő ok viszont maga az elismerés iránti, új keletű igény. A kanadai Charles Taylor, a multikulturalizmus elméletének egyik kiemelkedő alakja(Habermas mellett) azzal érvel, hogy az elismerés iránti vágyat a demokrácia és az emancipáció keltette életre[32].

A multikulturalizmus szerint igazságtalanság rákényszeríteni a kisebbségre az asszimilációt, inkább a többségtől kellene elvárni a változást és akkor nem asszimetria, hanem a többség erkölcsi javulása, nemesedése várható.

i)      A multikulturalizmus pro és kontra érvei

A kezdeti lelkesedés a multikulturalimus eszméje iránt kezdett alábbhagyni és egyre többen fogalmazták meg a multikulturalizmus elleni kritikájukat, mely szerint a multikulturalizmus eszméje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az államilag támogatott multikulturalizmus rontott a kultúrák közötti viszonyokon, a társadalom mind inkább megosztottabb lett. Manapság nem az integrációt növeli, hanem inkább a szegregációt és a konfliktusokat.

A leggyakrabban hangoztatott vád a multikulturalizmus ideológiájával szemben, hogy úgynevezett „párhuzamos társadalmak” kialakulása. A két francia politikai filozófus Manent és Marcel Gauchet szerint a multikulturalizmus egy utópia, mert egy megoldatlan helyzetbe kényszerít minket, mert megfeledkezik arról, hogy „a demokratikus élet feltételezi egy közös tér megépítését”[33].

Hasonló gondolatokat találunk Millernél is, aki az állampolgárságról, identitásról szóló könyvében, arról beszél, hogy ha az identitáspolitikák az elismerést célozzák meg, akkor a tudatában kell lennünk annak is, hogy ezt az elismerést csak akkor kaphatjuk meg, ha tagjai vagyunk egy sokkal átfogóbb politikai közössgnek, amit nemzetnek hívunk[34].

Kymlicka viszont optimista a multikulturalizmus jövőjét illetően, véleménye szerint „a multikulturalizmusra általában, fényes jövő vár….”, illetve „a multikulturalizmusnak nincs komolyan vehető alternatívája”[35].

A multikulturalizmus célja az érzelmileg korrekt(együttérző) társadalom megalkotása, az integrációra hivatkozva a polgárait akarja átnevelni és kevésbé a bevándorlókat.

A multikulturalizmus alternatívájaként fogalmazódott meg az a politika, mely szerint a bevándorlókat a a befogadó nemzetbe kell beolvasztani. Az asszimilációs törekvéseknek 2 modelljét különböztejük meg: az amerikai olvasztótégely és a francia típusú asszimiláció politikája. Mindkettőben közös, hogyha sikeresnek bizonyul a küldetés, akkor a kisebbségi nyelv és a kultúra elvesztését vonja maga után[36].

A francia modell lényege, hogy mindent meg kell tagadni a közösségtől viszont mindent meg kell adni az egyénnek, ez azt jelenti, hogy a kisebbségi közösségek megszűntetésére törekszenek, hogy elkerüljék az állam kialakulásást az államban.

Ezzel szemben az amerikai olvasztótégely modellje pozitív diszkrimináció segítségével igyekszik megteremteni a társadalomba való beilleszkedés esélyét, közben arra is ügyel, hogy a kisebbséghez tartozók ne szakadjanak le. Az olvasztótégely metaforát a következőképpen jellemzik: „új egység születik ahhoz hasonlóan, ahogy a festékek egy tégelyben összeolvadnak”[37].

A beolvadást segítő politikákkal szemben fogalmazódott meg a multikulturalizmus modellje, amely a pozitív megkülönböztetés segítségével ápolná a az eredeti kultúrát.

A multikulturális politika, amilyen mértékben ez lehetséges, elismeri az állam területén élő különböző kulturális csoportok értékeit, jogi egyenlőség biztosítására törekszik, sőt emellett célja a csoportok közötti különbségek fenntartása. Az elmélet elismeri a különböző etnikai csoportok kulturális értékeit, amely meg kell, hogy nyílványuljon a társadalmi élet különböző területein[38].

j)      Multikulturális társadalmak, interkulturális társadalmak

Először is szeretnék különbséget tenni a multikulturalitás és az interkulturalitás között, habár összefüggnek, mégis ellentétes jelentésüek. Ennek meghatározására segítségül hívom az EU tudományszervezési szótárát, ahol a multidiszciplinaritás és interdiszciplinaritás fogalmai vannak meghatározva.

A multidiszciplináris vizsgálat azt jelenti, hogy egy tárgyat több tudományág szempontjából megvizsgálunk, de nem képezünk egy közős következtetést, szintézist, hanem minden tantárgy megalkotja a saját képét az adott tárgyról.

Ezzel szemben az interdiszciplináris vizsgálatkor viszont pont az a cél, hogy az eredmények összesítve legyenek, egy szintézist képezve a vizsgált tárgyról.

Ezekből a meghatározásokból kiindulva, reflektálva a multidiszciplinaritás és interdiszciplinaritás meghatározásaira, elmondhatom, hogy a multikulturális vizsgálatnál a kultúrák megkülönböztetésére helyezzük a hangsúlyt, míg az interkulturális viszgálatoknak a középpontjában a kultúrák közös, összekapcsolódó jelenségei állnak[39].

A multikulturalizmus térhódítása az asszimilációs politikákkal szemben, a 60-as, 70-es évekre tehető. A multikulturális társadalom létrejötte azt feltételezi, hogy az egymással kölcsönhatásban lévő önálló kultúrák közötti párbeszéd létrehozhat egy harmonikus társadalmat, amelynek feltétele, hogy a különböző nemzetiségek törekedjenek a többi nemzeti kultúra megismerésére és elismerésére. Megvalósításához jelentősen hozzájárulhat, ha az állam támogatja a toleranciára nevelést, a multi- vagy interkulturalis oktatást.

A multikulturalizmus célja a mozaiktársadalom kialakítása, a modell mintaállamának tekinti Kanadát, ahol mintegy 30 év alatt a két alapító nemzettudat átalakult multikulturális, több etnikumra épulő identitástudattá.

Mi emberek nagyon különbözőek vagyunk, azonosításunk több krítérium szerint történik: nem, kor, fizikai jellemzők, szexuális irányultság, személyiség, hobbi, stb., de beszélhetünk akár kulturális, társadalmi és etnikai különbségekről is. Ezek a különbözőségek megnyílvánulhatnak az országhatárokon kívül, de akár a földrajzi határokon belül is. Különbözőnek érezzük magunkat azoktól, akiknek más a kultúrája, életmódja, magatartása, ez a különbözőség az élet minden területén megnyílvánul, de meg kell tanulnunk elfogadni egymást, elismerni a másikat a békés együttélés érdekében.

Hegel felfogása szerint az emberek csak akkor teljesedhetnek ki, ha elismerik őket. Eszerint az el-nem-ismerés, vagy a leaalacsonyító viselkedés a személyek illetve a csoportok önbecsülésének lerombolásához vezet[40]. A kulturális különbségeket áthidaló álláspont keresésével már Charles Taylor „elismerés-politikájánál” is találkoztunk. Ez főleg akkor éleződik ki, mikor a szerző az egyenlő megbecsülés követelménye és az egyes kultúrák közötti értékítéletek közötti kapcsolatot elemzi. Azt a kérdést teszi fel, hogy a különböző kultúrákhoz tartozó személyek elismerésével együtt jár-e a különböző kultúrák egyenértékűsége? Egyáltalán össze lehet-e hasonlítani a különböző kultúrákat, beszélhetünk-e azonos értékekről? Taylor szerint a cél éppen az lenne, hogy nem a saját kultúránk értékszemszögéből vizsgáljuk meg a másik kultúrát, hanem átalakuljunk a másik megismerése által[41].

A történelem során a bevándorlók több  hulláma érkezett Európába, ezáltal Európa ma több különböző kultúra otthona. Ez a 21. század kezdetének a valósága: multikulturális társadalomban élünk[42].

A multikulturális társadalmak sokszínűsége, változatossága gazdagít bennünket, de nagyon sok országban ez a különbözőség diszkriminációhoz, intoleranciához vezet, amelyek viszont fegyveres konfliktusokká is elfajulhatnak.

Európában a multikulturális társadalom kialakulása a II. világháborút követően vált jellemzővé. Kelet és Nyugat közötti ideológiai különbségek vándorlásokat eredményeztek. Az ötvenes és a hatvanas évek során két alapvető migráció-típus létezett. Az egyik a gyarmatokról az anyaországba visszatérő, különböző etnikumú populáció alkotja, pld: Nagy Britannia – India, Franciaország – Algéria, Hollandia – Indonézia. A másik csoportot pedig az úgynevezett munkát kereső bevándorlók alkotják, akik fizikai erejükkel érvényesülnek a befogadó állam munkaerőpiacán, pld. a legiparosodott országok toboroztak munkásokat Spanyolországból, Portugáliából, Görögországból. Viszont az 1973-as gazdasági válság miatt fordult a kocka és nagyon sok bevándorlónak kellett visszatérnie szülőhazájába.  A hetvenes évek végétől Európa újra főszerelője lett az új migrációs hullámnak, amelyet az úgynevezett harmadik világból érkező emberek alkottak[43].

Multikulturális társadalmaknak nevezzük azokat a társadalmakat, amelyekben különböző kultúrák, nemzeti, etnikai és vallási csoportok élnek egyazon területen, de nem feltétlenül kerülnek kapcsolatba egymással. Az olyan társadalmakban, ahol a másságot negatívan értékelik, ott általában diszkrimináció alakul ki. Passzívan toleránsak, megtűrik a kisebbséget, de nem fogadják el és nem értékelik őket.

Az interkulturális társadalom ezzel szemben pont az ellenkezője, itt a különböző  kultúrák, nemzeti, etnikai és vallási csoportok jól megférnek egymás mellett, kölcsönösen elismerve egymás kultúráját, értékeit. Ilyenkor beszélünk aktív toleranciáról, ahol nincsenek alsóbb és felsőbbrendű csoportok, hanem mindenki egyenrangú.

A husserli fenomenológia szerint egy idegen világ, idegen kultúra tapasztalata egy kezdeti érthetetlenségből indul ki: az idegen kultúra a hozzátartozó természeti, kulturális tárgyakban, személyekben nyílvánul meg számunkra. Husserl szerint az idegen csakis a „sajátlagos hozzáférhetelenség, az érthetetlenség módján hozzáférhető”[44]

Husserlnél a másik szubjektum másságának illetve az idegen kultúra idegenségének tapasztalata között hasonlóság fedezhető fel.

Bernard Waldenfels az interkulturalitás fenomenológiája két fogalompár különbözőségéből adódik: az azonos/más és a saját/idegen antitéziséből[45]. A saját és az idegen kultúra(a honi és az idegen kulturális életvilág) nem felcserélhetőek. Amint ezt már Husserlnél is láttuk, a honi világot normálisként és hozzáférhetőként tapasztaljuk, míg az idegen világ, kultúra egy idegen, nem hozzáférhető normalitásként. Az idegen kultúrát nem lehet visszavezetni a sajátra, ehhez egy olyan szemszögre lenne szükségünk, amelynek segtségével az idegen saját, míg a saját idegen kultúrának tünne, azonban ilyen „transzgeneratív” nézőpont nem létezik[46].

k)     Interkulturális kommunikáció

Az interkulturális vagy kultúraközi kommunikáció jelensége régi időkre nyúlik vissza, de társadalmi problémaként vagy kutatási témaként csak a 20. század második felében találkozunk vele először. Magát az interkulturális kommunikáció szót, E.T. Hall, amerikai antropológus használta először 1959-ben[47].

A migráció erősödése, a globalizáció hatásai, valamint az információs és kommunikáiós technológia fejlődése az embereket vándorlásra késztette, ennek eredményeképpen kulturális sokszinűség jellemzi az összes európai országot. Míg ez a sokszínűség lehetőségeket hordoz magában, gyakran konfliktusokhoz is vezet, a társadalmi kirekesztéstől egészen a nemzetközi konfliktusokig terjed. Az interkulturális kommunikáció lényege, hogy meg kell tanulnunk együttélni és kialakítani a közösség és az összetartozás érzését[48]. 

Bassam Tibi, szír származású német politikatudós, a göttingemi egyetem egykori tanára szerint a kultúrák közötti párbeszédre egyaránt leselkedik a relativizmus és a fundamentalizmus veszélye. Véleménye szerint a legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban hogy hogyan lehet kezelni az értékek körüli kulturális nézetkülönbségeket? Hogyan lehetne „kultúraközi erkölcsiséget” kialakítani, ami lehetővé tenné a békés egymás mellett vagy egymással való élést? Ami Tibi vitatható álláspontját illeti, az interkulturális párbeszédben a nyugatnak ragaszkodnia kellene értékeinek és normáinak egyetemességéhez, mert abban a pillanatban, amikor ezekről lemond, azonnal a kulturáls relativizmust fogja választani, amelyik pedig önrombolónak fog bizonyulni[49].

Rowan Wilson pedig pont azt állítja, hogy semmi értelme, hogy megpróbáljuk „értékeinket”, a jogi fundamentalizmusunkat a bevándorlókra kénnyszeríteni, hiszen számukra ezek nem képeznek értéket.

A kultúrák közötti párbeszédhez sok idő és tapasztalat szükséges. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, szem előtt kell tartanunk néhány szabályt:

  • el kell fogadjuk azt, hogy mindannyian azonos szinten vagyunk, ítéljük el a diszkrimnációt és rasszizmust
  • ahhoz, hogy egymást jobban elfogadhassuk, meg kell ismerkednünk a különböző kultúrákkal, közeledjünk hozzájuk, beszélgessünk velük
  • szervezzünk közös tevékenységeket, működjünk együtt, segítsünk egymásnak
  • az interkulturális kommunikáció lényege a kölcsönösség: különböző nézőpontok megbeszélése, egymás kultúrájának megtapasztalása, a kritikák kölcsönös elfogadása, közös döntések születése, egyezségre jutás.

3)    Interkulturális képzés, nevelés

Miért is fontos ez?

Mint ahogy azt az előzőekben láttuk, társadalmunkat a sokszínűség jellemzi, ezzel a felismeréssel együtt kell járjon az az elismerés, mely szerint minden embernek egyforma jogai vannak, tiszteletet és elfogadást érdemelnek.

Micheline Ray szerint az oktatásban szükség van egy bizonyos „sztereokulturális” nézet kialakítására, amely megkönnyíti a kulturális értékek közlekedését a különböző kultúrák között[50]. Az ő véleménye szerint ez hozzájárul a kultúrák elismeréséhez és tudatosításához valamint megkönnyíti a kulturálisan ismeretlen ingerek leírását illetve a kulturális különbségek elfogadását. Ahhoz, hogy élhetőbb világot teremtsünk magunkat, át kell térnünk a „mono” kulturalitásról az „inter” kulturalitásra. A másság elfogadása, az egymásrautaltság, ugyanolyan jogok biztosítása a másiknak, mint önmagamnak, kopernikuszi fordulatot jelent ugyanúgy a gondolkodásban, mint a kormányzásban[51].

Hollandia és Svédország követi a kanadai modell példáját, mely szerint az állam támogatást nyújt a kisebbségeknek, ahhoz, hogy megőrízhessék kultúrájukat, vallásukat. A kormány külön minisztériumot tart fenn, akik felügyelik a hozott jogszabályok betartását. Hollandiában jelenleg egymillió muszlim él, az érdekükben hozott intézkedések főleg a gazdasági és szociális helyzetük javítására összpontosítanak. Az állam emellett nagy hangsúlyt fektet a a multikulturális nevelésre az oktatás terén is. A kisebbségi csoportok anyanyelvükön is tanulhatnak a hollandon kivül, azokon a településekek, ahol nagyszámú kisebbség él[52].

A hatvanas évektől bizonyos országokban speciális képzéseket indítottak az ott élő kisebbségek gyermekei számára, illetve a folyamatosan érkező bevándorlók gyermekei számára[53]. Ezeket a nevelési rendszereket különböző célok érdekében alakították ki:

  • biztosítani, hogy a bevándorlók gyemekei később visszatérhessenek szülőhazájukba
  • elősegíteni számukra a könnyebb beilleszkedést a befogadó ország oktatási rendszerébe
  • a kisebbség gyermekeinek beolvasztása a többségi társadalomba, más néven asszimilálás, melynek célja a kulturális identitásuktól való megfosztás
  • a kisebbség gyermekeinek támogatása, hogy beilleszkedhessenek a többségi társadalomba, úgy hogy közben megőrzik saját kulturális identitásukat, amit integrációként ismerünk.

Ennek kapcsán számos nevelési módszert került alkalmazásra, de a nagyrészük azon alapult, hogy a többségi kultúra felsőbbrendű és nem befolyásolja más kultúrákkal való érintkezés.

Az interkulturális képzés viszont lehetővé teszi a kölcsönös kapcsolatok felismerését és a korlátok lebontását. Szoros kapcsolatban áll más nevelési felfogásokkal, pld. az emberi jogok tanításával, az anti-rasszista neveléssel és a nemzetközi fejlesztési képzéssel[54].

Az interkulturális nevelés szorosan kapcsolódik a globális neveléshez is és azt vizsgálja, hogy milyen kapcsolatok jönnek létre más kultúrákkal, társadalmakkal, társadalmi csoportokkal[55]. A világ minden társadalmára a kulturális sokszínűség jellemző, olyan országban is felmerülnek konfliktusok, amelyek nem érintettek a bevándorlás kérdésében, ott viszont az együtt élő népek eltérő életvitele okoz problémákat. Éppen ezért, az interkulturális jó gyakorlatnak tűnik a fajgyűlölet, a faji megkülönböztetés és a kirekesztés legyőzésében.

Az antirasszista nevelés kiindulópontja az a tétel, mely szerint minden embert megillet az igazsághoz,  méltányossághoz való jog, mégis a mai modern társadalomban egyre inkább jelen van a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés, ez alól nem kivétel az iskola sem. Minnél inkább engedjük ezt a szemléletet elharapózni, annál inkább csökkenek ezeknek a tanulóknak az esélyeik a társadalmi beilleszkedésre. A fajgyűlölet elleni nevelés célja, hogy felkészítse a tanulókat a rasszista magatartással szembeni fellépésre, valamint, hogy tudatosítsa mennyire káros hatásai vannak ennek a társadalomra nézve, illetve, hogy olyan világot teremtsen, amelyet a békés együttélés, az emberi jogok kölcsönös tisztelete jellemez.

Az interkulturális nevelés szorosan összefügg az emberi jogok harmadik generációjával is, amely többek között a fenntartjató fejlődéshez-, az egészséges környezethez- és a békéhez- való jog.

A fenntartható fejlődésért végzett oktatás és nevelés fő célja reflektorfénybe állítani a világ természetes erőforrásainak védelmét. Ez maga után vonja az emberi jogok védelmének kérdését is, ugyanis az emberi élet fennmaradása nagy mértékben függ a környezetünk egészségétől és fenntarthatóságától.

Egy másik emberi jogi dilemma a békéhez való jog. A békére való képzés és nevelés központi kérdése, hogy hogyan lehetne kiegyensúlyozottabb és ésszerűbb módon felhasználni a természeti kincseket, amely gyakori okozója a konfliktusoknak. A béke nem csak egyszerűen háborúmentes állapot, a béke a jogokért való kiállás, a kizsákmányolás, az igazságtalanság megszűntetése. Elengedhetetlen az életünkben az egymás tiszetelete, a kultúrák kölcsönös megértése.

Michelle Rey[56] szerint az interkulturális szóban szereplő „inter” kifejezés magában foglal mindent, amit nagyon fontos szem előtt tartani ennek a módszernek az alkalmazása során: kölcsönhatás, csere, a korlátok lebontása, kölcsönösség, objektív szolidaritás[57].

Egy társadalom akkor válik ténylegesen interkulturálissá, ha minden szociális csoport, függetlenül származásától, kultúrájától, életstílusától, egyenlőségben él, itt nemcsak a etnikai csoportokra gondolunk, hanem más kisebbségi csoportokra is, mint pld. a homoszexuálisok, a fogyatékosok, stb, aki a mindennapi életük során meg kell küzdjenek az előítéletekkel. Ahhoz, hogy ez a típusú elfogadás, elismerés megvalósuljon, szükség van a szociális, gazdasági, politikai erők összefogására. Erre jó eszközként szolgálhat az interkulturális nevelés, amely elősegítheti a multikulturalitásból származó előnyök felderítését.

Azonban ez a módszer csak akkor hozza meg a kívánt eredményt, ha kiterjed a társadalom mindkét szegmensére, ha többség és kisebbség egyaránt kiveszi belőle a részét. Szem előtt kell tartani mindkét csoport érdekeit, számos elvárás fogalmazódik meg a felek iránt, a kisebbségi csoportok számára fontosak a különböző képességek kialakítása, ismeretek megszerzése, pld. nyelvatanulás, míg a többség számára elvárás, hogy tegyék félre a negatív előítéleteket, sztereotípiákat.

Bár az interkulturális nevelés az egész társadalomra kell hogy vonatkozzon, kétségtelen, hogy a legjobb, leghosszútávubb eredményeket a fiatalok körében lehet elérni. Ezért nem véletlen, hogy az oktatási intézmények egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek interkulturális nevelésükre, ugyanakkor ők lehetnek a kapocs a felnőtt generációval, elősegíthetik nézeteik megváltoztatását.

A gyerekek és fiatalok interkulturális nevelésének több módja van[58]:

  • rávezetni őket arra, hogy ismerjék fel az egyenlőtlenséget, törvénytelenséget, rasszizmust, sztereotípiákat, előítéleteket.
  • átadni nekik olyan ismereteket amelyek segítségével legyőzhetik ezeket a deviáns magatartásformákat.

Ezeket a célkitűzéseket a két úton lehet elérni, formális és informális interkulturális nevelés segítségével.

l)      Formális interkulturális nevelés

A formális interkulturális nevelés magába foglalja azokat az akadémiai programokat és kezdményezéseket, amelyeket az iskolán belül és az iskolai nevelésből alakítanak ki[59]. A család után az iskola a másodlagos szocializációs csoport, amely befolyásolja a fiatalok értékrendjét.  Az interkulturális nevelés az iskolákkal szemben számos elvárásokat támaszt, fontos nyítási és megújulási folyamatot eszközöl, a tantervek megváltoztatását, a megváltozott társadalmakhoz való adaptálást feltételezi. Az interkulturális nevelés azt várja el az iskoláktól, hogy ismerje és tartsa tiszteletben az egyének közötti kulturális különbségeket. Akárcsak a társadalomban, itt is mindkét szegmensre(többség, kisebbség) ki kell terjedjen a munka. A kisebbségi csoportok számára az iskola az a közeg kell hogy legyen, ahol befogadják őket, ahol olyan képességeket sajátíthatnak el, amely elősegítik a társadalom elismerését. A többségi csoportoknak meg kell tanulni pozitívan és kreatívan együtt élni másokkal.

Az iskola nagyon fontos szerepet tölt be ebben a nevelésben, hiszen értékközvetítő, értékmegörző szerepe van a társadalomban, de ugyanakkor gyakran megerősít és közvetít negatív sztereotípiákat, előítéleteket.  Ahhoz, hogy interkulturális nevelés valósuljon meg az iskola falain belül számos szerkezeti módosításra van szükség, pld. a tanárok képzése folyhatna más kultúrában, így könnyebben tudnák átadni diákjaiknak a tolerancia eszméjét, ha nekik alkalmuk adódna aktív gyakorlásra. A másik fontos változtatás lenne, hogy a gyerekek megismerkedhessenek más nézőpontokkal is, így könnyebb lenne ezek elfogadása is,  pld. a szöveggyűjtemények, okatatási eszközök tartalmazzanak más megközelítéseket egy-egy adott témával kapcsolatban – hogyan írják le más országok tankönyvei a waterloo-i csatát? Melyik ország vagy terület van a földrajzórákon használt térképek közepén?[60]

Nyílván ezek a változtatások számos nehézséget görgetnek a tanügyi rendszer elé, de előnyei is jelentősek.

m)    Informális kulturális nevelés

Az informális(iskolán kivüli) nevelés célja ugyanaz mint a formálisé. A legfontosabb eltérés közöttük az alkalmazóikban és a módszereikben rejlik. Az informális interkulturális nevelésnek számos fontos sajátossága van[61]:

  •  fakultatív
  • az informális nevelést alkalmazóknak nagy erőfeszítéseket kell tenniük a résztvevők érdeklődésének fenntartásában
  • közvetlenebb, szorosabb a kapcsolat a résztvevőkkel
  • a tartalmat az ő igényeikhez igazítják
  • több a választási lehetőség a célok és a feladatok összekapcsolására
  • az alkamazott módszerek hozzájárulnak az aktív részvételhez

Az interkulturális nevelés folyamatát gyakran hasonlítják egy úthoz, amely több szakaszból tevődik össze[62]:

  1. Kivülről látni önmagunkat
  2. Megérteni a világot, amelyben élünk
  3. Megismerni más valóságokat
  4. Pozitívan tekinteni a különbözőségre
  5. Előnyben részesíteni a pozitív hozzáállást

E folyamat során az egyén sokkal tudatosabbá válik saját kultúrája iránt, valamint a kultúrák közötti összefüggéseket illetően, beleértve a másság iránti tiszteletet. Ezek az emberek saját kultúrájukat is tágabb vonatkozásból fogják szemlélni, amely lehetővé teszi, hogy mások kulturájukba is beleéljék magukat. Egy-egy fogalom megértése, nemcsak elméleti megközelitést feltételez, hanem gyakorlati megértést is, pld. ha a menekültekről akarunk a fiatalokkal beszélgetni, nem elég csak bemutatni néhány statisztikai adatot a helyzetükkel kapcsolatban, hanem arra is szükség van, hogy megértsék és átérezzék ezeknek az embereknek a helyzetét. Ez viszont csak akkor lesz lehetséges, ha a munka során az ő tudásukra, érzéseikre, tapasztalataikra támaszkodunk. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az interkulturális nevelés során kifejlesztett értékek: a szolidaritás, a tisztelet, az empátia megszerzése, csak akkor lehetséges, ha ezalatt igyekszünk kommunikációs, együttműködési és kritikai képességeiket is fejleszteni. Az interkulturális nevelés 3 vezérelve: gondolkozz, érezz és cselekedj.

A részvétel alapuló munkánál néhány szempontot figyelembe kell vennünk[63]:

  1. Mindig abból kell kiindulni, amit már csoporttagok ismernek, tudnak, ezek alapján ösztönözzük őket, hogy új gondolatokat, élményeket tárjanak fel együtt.
  2. Ösztönözzük a fiatalokat a vitára, hogy minnél többet tanulhassanak egymástól. A csoportmunka felerősíti bennük a tanulási képességeket, lehetővé teszi új gondolatok kialakítását.
  3. Arra kell koncentrálnunk, hogy a megszerzett tapasztalataikat egyszerű, konkrét helyzetekben tudják alkalmazni.

Konklúziók

Az interkulturális kompetenciák elsajátítását nem lehet elég hamar kezdeni, hiszen nagyon fontos, hogy a gyermekeink elítéljék a diszkrimináció minden formáját és ehhez csakis az oktatáson keresztül visz az út. Ezért külön öröm számomra, hogy ennek a kompetenciának az elsajátítását, már általános iskolás korban elkezdhetik a diákok, az új tantervnek köszönhetően. A toleranciát, elfogadást, tiszteletet elősegítő minőségi oktatás mindenki számára lehetővé teszi az aktív részvételt, a civil elkötelezettséget, valamint megakadályozza az oktatásban történő hátrányos megkülönböztetést[64]. A hatóságoknak, a civil szervezeteknek, az állami intézményeknek a kultúrák közötti párbeszédet és a befogadó oktatást fontos tényezővé kell tenniük. Fontos, hogy a diákokat arra ösztönözzük, hogy értékeljék a társadalmi és kulturális sokféleséget és ezt pozitívumként és ne negatívumként kezeljék. Az interkulturális megértés erősítése, a kulturális örökséghez való jobb hozzáférés szintén prioritás kell legyen. Ebben a vonatkozásban a hangsúly a mások kulturális örökségének megismerésére és tiszteletére helyeződik.

Mint ahogy már a tanulmány elején említettem, az interkulturális nevelés tantárgyat is oktatom a székelyhídi Petőfi Sándor Liceumban. Volt szerencsém a fent említett tantárgyat a bevezetésétől tanítani. Az új tárgyak 2017-től kezdődően lettek bevezetve, V. osztályosoknak a Kritikai gondolkodás és a gyermekek jogai, a VI. osztályosok számára az Interkulturális nevelés, a VII. osztályosoknak a Demokratikus polgár nevelés és végül a VIII. osztályosoknak a Gazdasági-pénzügyi nevelés.

Igazából ezek a tárgyak kihívást jelentettek tanárnak, diáknak egyaránt, de meggyőződéssel mondhatom, hogy érdekesek és hasznosak.

Néhány tapasztalatot szeretnék itt megosztani a VI. osztályban bevezetett interkulturális nevelés kapcsán. Nekem első látásra ezt tünt talán legnehezebbnek, úgy gondoltam, hogy olyan témákat érint, amelyek nehezen érthetőek a gyermekek számára. De igazából azt tapasztaltam, hogy a gyerekek szívesen bekapcsolódnak a másságról,  a kulturális sokszínűségről, örökségről szóló beszélgetésekbe. Nagy lelkedéssel készültek egy–egy népcsoport sajátosságainak bemutatására.

A tanév végén készítettem egy kérdőívet, amelyben a következő kérdésekre kellett válaszolniuk:

  • Hogy éreztétek magatokat az interkulturális nevelés órákon?
  • Mit tanultatok önmagatokról?
  • Mit tanultatok a tevékenységek során az érintett témákról?
  • Melyik volt a legérdekesebb dolog amiről tanultál?
  • Hogyan tudod a tanultakat a továbbiakban felhasználni?

Az első kérdésre kivétel nélkül mindenki pozitív választ adott, elmondásuk szerint jól érezték magukat az órákon, érdekesnek találták az órákat.

A második kérdésre, arra, hogy mit tanultak önmagukról, érdekes és különböző válaszokat adtak. Volt aki azt mondta, hogy megismerte a jogait, hibáit, megtanulta, hogy ne legyen másokkal ellenséges, tisztelje önmagát, elsajátította, hogy hogyan kell alkalmazkodni másokhoz. Többen például, azt nyilatkozták, hogy rájöttek, hogy nem a külső után kell ítélkezni.

A harmadik kérdésnél, a legtöbben a tiszteletet, az elfogadást, a megbecsülést emelték ki.

A negyedik kérdésnél a tanórákon tanult témákat sorolták fel: kulturális identitás, kulturális sokszínűség és talán a legtöbb szavazatot kapta az interkulturális kommunikáció témája.

Az utolsó kérdésben arra voltam kiváncsi, hogy mit gondolnak arról, hogy az elsajátított ismereteket, hol, az élet melyik területén tudják majd hasznosítani? Örömmel tapasztaltam, hogy „az élet minden területén” válaszlehetőség mellett, konkrét példákat is említettek, „A mindennapi életben fel tudom használni az emberekkel való kapcsolatom és komunikációim során, akár iskolában, utcán, bevásárláskor, utazáskor stb”.

Úgy gondolom, hogy ez a tantárgy jó kezdet arra, hogy megtanítsuk diákjainknak, hogy hogyan kell felelős, önálló, döntőképes állampolgárokká válni, hogyan fejlesszük szociális, erkölcsi érzékenységüket. Mindezeknek a kompetenciáknak az elsajátítása hozzásegíti őket a személyiségük fejlődéséhez. 

Bibliográfia

  1. Balázs Géza: Kultúra – kultúraköziség – kultúraváltás, in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017
  2. Balogh László Levente: Hanna Arendt  a menekültekről és az emberi jogokról, , in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017
  3. Demeter Attila:Korunk politikai filozófiája, Egyetmi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2018
  4. Demeter M, Attila: A multikulturalizmus: okai, esélyei, következményei, in Az interkulturalitás – interdiszciplináris megközelitésben, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2008
  5. Kálmán Ungvári Kinga: A polgári nevelés új élete, in Magiszter, XV. évfolyam, 3. szám, 2017/ősz, http://padi.psiedu.ubbcluj.ro/wp-content/uploads/Magiszter_2017_3_pp_
  6. Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009,
  7. Kompasz – kézikönyv a fiatalok emberi jogi képzéséhez, https://rm.coe.int/kompasz-hun-2004/16808cf89b, 
  8. Losoncz Alpár: A multikulturalizmus: megoldás vagy egy probléma meghatározása? in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017
  9. Majtényi Balázs: A nemzetállam új ruhája, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007
  10. Mészáros György – Bogdán Péter –  Cserekly Erzsébet: Társadalmi sokfélesé, interkulturalitás, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kara, Kecskemét, 2012,
  11. Molnár Attila Károly: A liberális politika változó elvárásai: a tolerancia, a nyitottság, a semlegesség, a multikulturalizmus és az elismerés, in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017
  12. Pierre, Dasen; Christiane, Perregaux; Micheline, Ray; Constantin, Cucos: Educație interculturală: experiențe, politic, strategii, https://public-view.bcucluj.ro/,
  13. Szigeti Attila: Az interkulturalitás fenomenológiájáról, in Az interkulturalitás filozófiai problémái, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár, 2007
  14. Szívós Mihály: A szemiotikai elemzés módszere III, in in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017
  15. Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004,
  16. Tokaji Ildikó: Multikulturális családok, in in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017
  17. Újvári Edit: A multikulturalitás terminológiájának szemantikája a kulturális antropológia elméleteiben, in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017, 
  18. Ungvári Zrínyi Imre: Az interkulturális előfeltevések mint lehetséges etikai interpretációk formái, in Az interkulturalitás filozófiai problémái, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár, 2007

[1] Kálmán Ungvári Kinga: A polgári nevelés új élete, in Magiszter, XV. évfolyam, 3. szám, 2017/ősz, http://padi.psiedu.ubbcluj.ro/wp-content/uploads/Magiszter_2017_3_pp_28-35.pdf

[2] Tokaji Ildikó: Multikulturális családok, in in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017, 74 old.

[3] U.o.

[4] U.o.

[5] Demeter Attila:Korunk politikai filozófiája, Egyetmi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2018, 262 old.

[6] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 32.old.

[7] U.o. 273 old.

[8] U.o. 274 old.

[9] U.o. 281 old.

[10] U.o. 282 old.

[11] U.o. 287 old.

[12] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 22.old.

[13] Demeter Attila:Korunk politikai filozófiája, Egyetmi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2018, 302-307 old.

[14] Balogh László Levente: Hanna Arendt  a menekültekről és az emberi jogokról, , in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017, 121-122 old.

[15] U.o.126 old.

[16] Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009, 253 – 255 old.

[17] U.o. 253 – 254 old.

[18] Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009, 253 – 254 old.

[19] a holokauszt zsidó terminusa, teljes pusztulást, kiirtást jelent.

[20] Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009, 255 old.

[21] U.o.253 – 256 old.

[22] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 37.old.

[23] Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009, 255 old.

[24] Újvári Edit: A multikulturalitás terminológiájának szemantikája a kulturális antropológia elméleteiben, in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017,  84 old.

[25] U.o.85 old.

[26] U.o. 86 old.

[27] Tokaji Ildikó: Multikulturális családok, in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017,  84 old.

[28] Molnár Attila Károly: A liberális politika változó elvárásai: a tolerancia, a nyitottság, a semlegesség, a multikulturalizmus és az elismerés, in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017, 101 old.

[29] U.o. 103 old.

[30] U.o.105 old.

[31] Losoncz Alpár: A multikulturalizmus: megoldás vagy egy probléma meghatározása? in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017, 83-84 old.

[32] Demeter M, Attila: A multikulturalizmus: okai, esélyei, következményei, in Az interkulturalitás – interdiszciplináris megközelitésben, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2008, 39-41 old.

[33] Demeter Attila:Korunk politikai filozófiája, Egyetmi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2018, 288 old.

[34] U.o.

[35] Molnár Attila Károly: A liberális politika változó elvárásai: a tolerancia, a nyitottság, a semlegesség, a multikulturalizmus és az elismerés, in Kellék, Kolozsvár – Nagyvárad – Szeged, 57 szám, 2017, 112 old.

[36] Majtényi Balázs: A nemzetállam új ruhája, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007, 31-32 old.

[37] U.o. 32 old.

[38] U.o. 36-37 old.

[39] Szívós Mihály: A szemiotikai elemzés módszere III, in in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017,  92 old.

[40] Ungvári Zrínyi Imre: Az interkulturális előfeltevések mint lehetséges etikai interpretációk formái, in Az interkulturalitás filozófiai problémái, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár, 2007, 66 old.

[41] U.o., 68-69 old.

[42] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 15.old.

[43] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 17.old.

[44] Szigeti Attila: Az interkulturalitás fenomenológiájáról, in Az interkulturalitás filozófiai problémái, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár, 2007, 160 old.

[45] U.o., 161 old.

[46] U.o. 163-164 old.

[47] Balázs Géza: Kultúra – kultúraköziség – kultúraváltás, in Multikulturalitás, Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2017, 33 old

[48] Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez, Mobiltás Országos Ifjúsági Szolgálat, Budapest, 2009, 234 old.

[49] Demeter Attila:Korunk politikai filozófiája, Egyetmi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2018, 325-326 old.

[50] Pierre, Dasen; Christiane, Perregaux; Micheline, Ray; Constantin, Cucos: Educație interculturală: experiențe, politic, strategii, https://public-view.bcucluj.ro/, pag.9

[51] U.o. pag.64

[52] Majtényi Balázs: A nemzetállam új ruhája, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007, 33-34 old.

[53] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 42.old.

[54] U.o. 43.old.

[55] Kompasz – kézikönyv a fiatalok emberi jogi képzéséhez, https://rm.coe.int/kompasz-hun-2004/16808cf89b,  31 old.

[56] Michelle Rey – von Allmen – amerikai tanár a Genovai Pszichológiai Egyetemen, aki szakértőként részt vett több olyan Európa Tanács programban, amelynek célja a migrációs jelenségek megértése az oktatásban résztvevők számára(tanárok, szociális munkásk, egészségügyi dolgozók, szülők, stb.)

[57] Te is más vagy, te sem vagy más, Képzők könyve, Council of Europe, 2004, 43.old.

[58] U.o. 45.old.

[59] U.o.

[60] U.o. 46.old.

[61] U.o., 48.old.

[62] U.o.49.old.

[63] U.o. 57.old.

[64] Mészáros György – Bogdán Péter –  Cserekly Erzsébet: Társadalmi sokfélesé, interkulturalitás, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kara, Kecskemét, 2012, 124 – 127 old.


Írta: Csorba Kinga