Ismét elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést tartottak Székelyhídon, melyen körülbelül hat tonna hulladék gyűlt össze. A júliusihoz hasonlóan október 29-én is az Európai Unió normáit követte a megmozdulás, melyet a Romániai Egyesület az Újrahasznosításért (RoRec) városunk önkormányzatával együttműködve szervezett meg.Az előkészületek ugyanúgy zajlottak, mint nyáron, most is szóróanyagokkal és hangosbemondóval próbálták meg minél több ember figyelmét felhívni a hétvégi akcióra. Székelyhídon négy, a hozzá tartozó falvakban pedig egy-egy gyűjtőponton várták az önkéntes fiatalok a meghibásodott elektronikai cikkeket leadni kívánó lakosokat. A RoRec, hogy még inkább ösztönözze az embereket, ismét tombolákat kínált a hulladékokért cserébe, melyekkel ezúttal tíz fűnyírót és két hűtőt lehetett nyerni.

 

A sorsolást este hét órakor ejtették meg a székelyhídi önkormányzat gyűléstermében. Érdeklődőkben és nyerni akarókban nem volt hiány, hiszen körülbelül száz ember várta izgatottan a sorsolás végeredményét. Miután minden ajándék gazdára talált, kiosztották a részvételi okleveleket és az újrahasznosított anyagokból készült apró figyelmességeket is az önkéntes diákoknak, akik már a következő hulladékgyűjtési akció felől érdeklődtek. A nap záró momentumaként Cristian Oprea, a hulladékgyűjtés projektmenedzsere és a város vezetősége köszönetet mondott a diákoknak és a lakosoknak ezért a nem kis megmozdulásért.

 

P. E.