
A Királyok, fejedelmek útja program keretében, Kapcsolódások címmel műhelykonferencia helyszíne volt június 25-én a hegyközszentmiklósi gyógyfürdő. A konferenciát a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei Irodája és a Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja szervezte. A konferencián a környékbeli települések polgármesterei vettek részt. A Királyok, fejedelmek útja program 2008-ban indult. A mostani találkozó célja az eddigi eredményeinek öszszegzése, a továbbfejlesztési lehetőségek megbeszélése és a határon átívelő együttműködési lehetőségek feltárása.
Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere nyitotta meg a találkozót. Köszöntötte a megjelenteket, majd arról beszélt, hogy idegenforgalmi szempontból nem vagyunk ismertek. Hiába vannak turisztikai értékei, látnivalói Érmelléknek, ha nem tudnak rólunk. Nincsenek többnapos idegenforgalmi csomagjaink, melyek egyben kínálnák a környék látnivalóit. Mindenkinek megvannak a saját értékei, csak fel kell ezeket fűzni egy csomaggá. Meg kell találni a kapcsolódási pontokat, közös stratégiát kell építeni.
Jantyik Zsolt, a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központ vezetője, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság elnöke azt elemezte, hogy minden településnek fontosak a saját értékei, de együtt erősebbek, többek vagyunk. Huszonöt éve senki nem kérdezte meg a településeket, mit akarnak. Ezen a találkozón lehetősége van mindenkinek, hogy elmondhassa a véleményét.
Katona Mária, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei irodájának módszertani szakreferense szerint a legfontosabb megtalálni a húzóközösséget, megtalálni a közös kapcsolódási pontokat.
A következő felszólaló, Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanácsosa is az összefogásról beszélt. Az egyház részese akar lenni a programnak. Ehhez jó kapcsolódási pont a Bocskai-út. Bihar megye a Bocskai-várak mentén tud kapcsolódni a Királyok, fejedelmek útja programhoz. Hegyközszentmiklós nem kapcsolódik Bocskaihoz, de központi helyen van. Van gyógyfürdője és szállást is tud biztosítani.
A műhelybeszélgetést Hamvas László, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület elnökének vetítettképes előadása indította. Bemutatta, hogy mik voltak a kezdeti faladatok, milyen keretrendszerben kezdték a közös munkát. Értékelte a helyzet, elemezte a célokat és eszközöket.
Felvázolta a lehetséges jövőképet, az együttműködési láncok kialakításának lehetőségeit. A települések több útvonalhoz is csatlakozhatnak. Fontos, hogy legyen egy kerettörténet, legyen közös stratégia.
Az előadás után a résztvevők bemutatkoztak és elmondták véleményüket az eddigi eredményekről, elképzelésüket a továbbfejlesztés lehetőségeiről. A határon átívelő együttműködés lehetőségeit elemezve általános vélemény volt, hogy jobban ki lehetne használni a lehetőségeket.
A műhely konferencia optimista légkörben, egy pozitív jövőképpel zárult.
Írta: Tiponuţ Tibor
Vélemény, hozzászólás?