Még alig fejeződött be az elmúlt szezon, a Székelyhídi Törekvés máris elkezdte felkészülését a megyei ötödosztályú labdarúgó-bajnokságra. A tavalyi évben igen magasra tették önmaguknak a lécet a fiúk, a végeredményben elért ötödik hellyel talán még önmagukat is sikerült meglepniük. Erről beszélt Erdei Imre, a csapat elnöke is, aki mindenképp szeretné megtartani vagy inkább túlszárnyalni a tavalyi eredményeket, még akkor is, ha ez anyagi szempontból nem annyira jövedelmező.

„Ugye a játékosok az egész tavalyi szezonban időben megkapták a megérdemelt meccspénzüket, ugyanígy lesz idén is, még akkor is, ha esetlegesen jobban szerepelnénk” – kezdte mondandóját az elnök. „Elsődleges célom az volt, hogy mindenképp meg tudjam tartani csapatunk edzőjét, Gergely Sándort, aki nagyon jó munkát végzett a tavaly. Hála Istennek ez sikerült. Idei célunk az, hogy mindenképp javítsunk a hazai mérlegen, ugyanis a tavaszi szezonban több pontot hoztunk idegenből, mint amennyit itthon tartottunk. Néhány játékos sajnos távozott (Matyi Krisztián, Szilágyi Zoltán, Adrian Chira), de úgy néz ki, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is pótolni tudjuk őket” – elemezte a csapat helyzetét a sportvezető.

A Gergely-tanítványok bő két hét alapozás után már le is játszották első felkészülési mérkőzésüket, kisebb meglepetésre a negyedosztályú Érmihályfalvi Unirea otthonában nyertek 4-2-re. „Az nagyon látszott, hogy nincs még összeszokva a csapat, és az is rányomta a bélyegét a játékunkra, hogy eddig csak labda nélküli edzéseket végeztünk. Viszont vannak pozitív jelek, a kezdőcsapat lassan összeáll a fejemben, és bizakodva vágok neki a következő idénynek” – értékelt röviden Gergely Sándor.

Nos, amit Mihályfalva ellen láthattunk az mindenképp biztató, a nálunk egy osztállyal feljebb játszó Unirea nemhogy nem tudta uralni a mérkőzést, sokszor letámadásainkkal kapkodóvá, céltalanná tettük a játékukat. Az új szerzemény, Kiss Benjámin szemfüles és okos találatával elég hamar megszereztük a vezetést, amire a hazaiak sajnos rögtön válaszolni tudtak, 1-1-gyel vonultak pihenni a csapatok. A második játékrészben több cserével próbálta frissíteni csapatát a székelyhídi mester, aminek meg is lett az eredménye.

A tavaly a jobbára kispadot koptató David Godja előbb egy kipattanóból szerzett gólt, majd néhány percre rá zseniális gólpasszt adott Koncz Rolandnak, 3-1 ide. Erre még a hazaiak egy nagyon szép góllal válaszolni tudtak, de a várt egyenlítés nem jött össze, sőt! Rácz Barna távoli bombája a felső lécről a mezőnybe pattant, amire Koncz reagált a leghamarabb, duplázott, 2-4 lett a vége!

Még a bajnoki rajt előtt két barátságos meccs vár a fiúkra. Előbb a Sportiskola, majd Fugyivásárhely érkezik vendégségbe a Törekvéshez. A csapat, mely idén is az önkormányzat támogatását élvezi, tizenkilenc játékossal vág neki az idei szezonnak: Ármos Sándor, Hermann János, Juhász György (kapusok) – Oláh Róbert, Mare Vlad, Pál Róbert, Létai Levente, Fecsó Albert, Perecsényi Balázs (védők) – Boros János, Deák Imre, Rácz Barna, Filip George, Kiss Benjámin, Koncz Roland, David Godja (középpályások) – Cristian Mehes, Marcel Madar, Ioan Ardelean (csatárok).
A csapat és a vezetőség nevében nagyon sok szeretettel várjuk idén is szurkolóinkat, a bajnokság idején a megszokott időben, szombaton délutánonként!


Írta: Juhász György