
A székelyhídi oltóközpont a következő program szerint működik: hétfőtől péntekig 15–20 óra között, szombaton pedig 8–14 óra között.
A székelyhídi polgármesteri hivatal felhívja a figyelmet: „Ne feledjék, hogy az oltás jelenti a legkézenfekvőbb védekezést a Covid-19 fertőzés ellen, csökkenti a fertőzés és a vírus továbbadásának valószínűségét, valamint jelentősen csökkenti a súlyos vagy halált okozó megbetegedés kockázatát. Kérjük önöket, hogy bízzanak az orvostudományban és oltassák be magukat minél előbb!”
Aki be szeretné beoltatni magát, időpontot foglalhat a székelyhídi oltóközpontba a 0740-685332-es telefonszámon, vagy jelentkezhet a centrumnál, a Zólyomi Dávid utca 11. szám alatt (Munkásklub néven ismert épület)! A hívásokat naponta 8 és 20 óra között fogadják. Székelyhídon továbbra is a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájával oltanak (más néven Comirnaty). A koronavírus elleni oltás ingyenes!
A harmadik, emlékeztető koronavírus elleni védőoltásra is lehet jelentkezni, a következők szerint:
– 3. dózis – kiegészítő – súlyosan immunhiányos embereknél a 2. adag után legalább 28 nappal adható, de orvosi ajánlás szükséges; vagy
–3. adag – emlékeztető – minden ember számára beadható legalább 180 nappal a 2. adag után és nincs szükség orvosi ajánlásra.
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?