
A Módszertani útmutató az összevont osztályok számára című hiánypótló, tanítói kézikönyvet mutatták be a városi múzeumban június második hetében. A Schneider N. Antal pszichológiatanár, Erdei Ferenc néhai székelyhídi tanító és Szász Dezső tanító szerzőhármas által jegyzett kötet első kiadása 1999-ben jelent meg.
Az eseményre a régió különböző településeiről érkeztek tanítók és pedagógiai pályára készülő diákok. A bemutatót nem véletlenül szervezték meg Székelyhídon, hiszen a könyv három szerzője közül, Erdei Ferenc városunkban született, és éveken át tanított a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban.
Az úttörő forrásanyag bemutatóján Püsök Julianna, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatóhelyettese a jelenlévők köszöntése után röviden ismertette Erdei Ferenc életpályáját, majd városunk polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Béres Csaba beszédében kiemelte, a tanító bácsi inkább a háttérben szeretett dolgozni, de kiemelt szerepet vállalt a közösségi tevékenységekben, és mindig is nagy türelmet fordított a gyerekekre. Majd dr. Pető Csilla nyugalmazott tanfelügyelő, egyetemi tanár ismertette a könyv keletkezésének körülményeit és céljait, hiszen az ő szakmai irányítása mellett készült el az új kiadvány. Pető Csilla beszédét személyes élményei bemutatásával kezdte, mivel jól ismerte Erdei Ferencet, osztálytársak voltak még a nagyváradi tanítóképzőben. Kifejtette, hogy a módszertani útmutató igazi inspiráló, úttörő forrásanyag, amely egyedinek számít nemcsak a partiumi régióban, hanem egész Erdélyben is. 2012-ben megjelent a könyv második kiadása, amit 1400-as példányszámban nyomtattak ki, és hamar gazdára talált a szakmai körökben.
Az élők sorából eltávozott Schneider N. Antalra, a nagyváradi tanítóképző tanárára és Erdei Ferenc tanító bácsira az eseményen Béres Abigél és Egeresi Fruzsina tanulók népdalénekléssel, illetve szavalással emlékeztek meg.
A módszertani útmutató hasznos az egyetemi hallgatók, kezdő és gyakorló pedagógusok számára, hiszen tökéletes segítségnyújtás azoknak, akik a szimultán oktatási formában tanítják a gyermekeket. Segít megszervezni az oktatói, nevelői munkát, méltó emléket állít szerzőinek.
Írta: Szyártó József László
Vélemény, hozzászólás?