Az érolaszi óvodások december 5-én rendeztek jótékonysági Mikulás ünnepséget az egyház gyülekezeti termében. Az ünnepség ötlete a gyerekeket tanító Iván Mónika óvónő és a szülők közös összefogásával született meg. A belépődíjból és az adományokból összegyűlt összeget a rég fel nem újított óvodaépület javítására fordítják majd. A gyerekek előadással és tánccal kedveskedtek a közönségnek, majd a Mikulás látogatott el az egész évben szót fogadó gyerekekhez, akik ügyességükkel bűvölték el őt és a szép számban összegyűlt közönséget. A gyerekek készülődését nehéz volt összehangolni – a rossz idő és megfázás miatt sokat hiányoztak, így kevés idő jutott az igazi próbákra –de ők így is nagy sikert arattak.

 

Az ünnepség alatt senki sem unatkozott, hiszen a gyerekek nagyon aranyosak voltak, néhányan bátran, mások szégyenlősen, de ügyesen elszavalták verseiket, még az öreg Mikulástól sem ijedtek meg, nagy örömmel várták őt, majd az előadás után mindenki hazatért, hogy otthon is megvárja a Mikulást.

 

Fazekas Evelin