Vasalt inget és pantallót, hímes-díszes népi ruhákat viselő népdalénekesek sorakoztak a szentjobbi sportterem bejáratánál június 21-én az első Szentjobbi Kórustalálkozó alkalmából. A szervezői fogadtatás hibátlannak bizonyult a helyi pogácsa és pálinka kínálgatásával, míg a határon innen és túlról érkező kórusok gyülekeztek a kezdéshez.
Amint azt Richárd Ottília, az esemény egyik szervezője elárulta, a találkozó ötlete januárban vetődött fel a Szentjobbi Hagyományőrző Egyesület körében, melyhez azonnal társult a község polgármesteri hivatala, mint a gondolat támogatója.

Összesen tizennyolc kórus kapott meghívást, amelyekből a zsúfolt nyári időbeosztás miatt végül nyolcan tudtak megjelenni. Ők név szerint: a Szentjobb testvértelepüléséről érkezett Szentpéterszegi Aranyeső Népdalkör, a Keserűi Népdalkör, az Ottományi Nefelejcs Férfikórus, a Sápi Hagyományőrző Népdalkör (képünkön), a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus, a Búzavirág Népdalkör és a  Székelyhídi Férfikórus, illetve a Szentjobbi Hagyományőrző Népdalkör voltak.
Az énekléseket Kubola Pénzes Krisztina szervezői köszöntése, és Molnár József polgármester kedves szavai előzték meg: „Aki mosolyog és énekel, rossz ember nem lehet.” Az Erdély és Magyarország különböző tájairól csokorba gyűjtött népdalok eléneklése után minden résztvevő népdalkör és kórus köszönő oklevelet kapott a szervezőktől, amelyet egy nagy közös, hagyományos szentjobbi vacsora zárt, jókedvvel és további dalolással.


Írta: Bíró Orsolya