Aszfaltozzák a Szentmiklós–Nagykágya-szakaszt
Javában zajlik a Hegyközszentmiklóst Nagykágyával összekötő út aszfaltozása. A közbeszerzési eljárás az elmúlt év augusztusában fejeződött be, és előreláthatólag egy év leforgása alatt a teljes munkálat a végéhez érkezik. A terített aszfaltréteg mentén vízelvezető árkokat is kialakítanak, valamint oldalparkolókkal segítik az akadálymentes közlekedést. A megközelítőleg 7,3 kilométer hosszúságú út kivitelezési költsége 1,5 millió euróra tehető.
Az út elkészülte nagyban hozzájárul majd a falvak közti átjáráshoz, valamint a hegyközszentmiklósi termálstrand is könnyebben megközelíthetővé válik a Nagyvárad felől oda utazók számára. Székelyhíd polgármestere, Béres Csaba elmondta, hogy terveik között szerepel Érköbölkút hasonló jellegű öszszekapcsolása Hegyközszentmiklóssal, illetve egy agrárút révén Csokalyról is rá lehet majd csatlakozni a városi útra.
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?