Néhány évvel ezelőtt hatalmas nagy döntést hoztál azzal, hogy elindultál az X Faktor versenyében és ott második helyezett lettél. Mi vitt rá téged erre?
– Igazából szerintem a zene szeretete az, ami elhatározta azt, hogy én mindenféleképpen ezen a pályán szeretnék mozogni. Ez lehetőség volt számomra, amit megpróbáltam megfogni és élni vele. Hála Istennek sikerült is bekerülnöm annak idején a műsorba. Úgyhogy valahol tényleg az, hogy gyerekkorom óta azt álmodtam, énekesnő leszek valamikor. Igazából ez hajtott akkor oda, hogy jelentkezzek a műsorba.

Mennyire változtatta meg az életedet ez a műsor?
– Teljesen megváltoztatta az életemet, már csak azért is, mert elköltöztem Erdélyből Budapestre. Énekesnő lettem. Tényleg azt csinálhatom, amit szeretek, azt dolgozom, amit szeretek. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok, mert tényleg összeteszem a két kezem, hogy nap mint nap azzal tudok foglalkozni, amit úgy igazán a szívemhez közel érzek. Az X Faktor abszolút megváltoztatta az életemet, hála Istennek pozitív irányba.

Mi itt az Érmelléken nagyon vártuk a fellépésedet, de te magad hogyan szoktál készülni egy-egy koncertedre?
– Én a mostani koncertre nagyon-nagyon készültem, illetve készültünk, mert a zenekarommal koncertezünk, és most már csak zenekarral koncertezem. Ez az idei nyár első nagy zenekaros bulija, és az egész csapat izgatottan várja. Nagyon sokat készültünk, csodajó dalokat hoztunk, saját dalokat is. Izgatottan várjuk a fellépést.

A jövőre nézve melyek a terveid?
– Idén még meg fog jelenni egy dalom, amely augusztusban lesz kiadva klippel együtt és szeptemberben pedig lesz egy kislemez, amelyen öt-hat dal lesz, aztán jövőre pedig nagylemezzel készülünk. Illetve már most készülünk rá, tehát ugye sok minden van, s mindemellett ugye ott van a kőbányai zenei stúdió, amit elkezdtem szeptemberben. Ez egy könnyűzenei iskola, ahol képzem magam. Egyébként most jelent meg két hete a Közelebb című dalom, amelyhez klipet is forgattunk. Meg ugye volt a Shrek a musical, amelyben a Tojás Tóbiás szerepet kaptam.

Most egy év kihagyás után újra indul az X Faktor, amelyben te nagyon szép eredményt értél el. Mit üzensz a most indulóknak? Mivel bátorítanád őket?
– Mindenféleképpen azt mondom, hogy tartsanak ki amellett, amit ők szeretnek és higgyenek magukban. Ez nagyon-nagyon fontos, hogy ne tudja senki és semmi eltántorítani őket attól, amiért jelentkeznek. Szerintem nem feltétlenül a cél a lényeg, hanem az oda vezető út. Szerintem aki érzi magában, hogy ezt szeretné csinálni, akkor számára ez hatalmas lehetőség. Kitartást kívánok nekik mindenképp.


Írta: Mészáros Emőke