Táncba mentett megmaradás

Gyakran jár hozzánk Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője

Hosszú évek óta járja a Partiumot, oktatja a szépet, a jót. Néptáncosként értéket hoz tájainkra, de ugyanakkor kincset kutatni jön a kéz- és lábmozdulatokban, az évszázadok formálta pörgésben, amelyben megannyi öröm és bánat rejtezik. A Debreceni Népi Együttes művészeti vezetőjével, Hercz Vilmossal egy székelyhídi tánctábor kapcsán váltottuk a szót.
– Hogyan és mikor ismerkedett meg a néptánccal, a hagyományőrzéssel?
– Nagyon régen volt már. Ha jól emlékszem, 1988-ban a Virágkarneválra toborzott statisztákat a Debreceni Népi Együttes utánpótlás vezetője, amire én is jelentkeztem. Falusi gyermek lévén, látva az ottani forgatagot, nagyon izgultam. Ez volt az első fellépésem. Nem magyar néptánccal léptünk fel, hanem Nils Holgerssont és a ludakat ábrázoló virágkocsit kísértük, miközben lappföldi táncokat próbáltunk hitelesen előadni. Megragadtam az együttesnél, azóta is ott teszem a dolgom.

– Önöknél több korcsoportban is ropják a táncot. Hogyan látja, hány éves kortól érdemes elkezdeni a gyermekekkel való foglalkozást?
– Jelenleg hét korcsoportban folyik a munka, az óvodáskorúakkal kezdődően. Mi azt szoktuk mondani, hogy az a gyermek, aki kibír kettőbe osztva egyórányi foglalkozást, azt már elkezdhetjük elvarázsolni a szép mozdulatokkal. Kedvcsinálóként népi játékokkal, mondókákkal indulunk, és ahogyan haladunk a korcsoportokkal előre, egyre inkább a néptáncmotívumok elsajátítása kerül előtérbe. A felső tagozatos diákokkal így jutunk el a már szerkesztett műsorok előadásáig.

– Előfordult-e már olyan eset, hogy egy gyermekkel jelentkeztek önöknél, de testalkata miatt eltanácsolták a tánctól? Illetve mennyire alakítható, formálható az emberi külső?
– Abszolút alakítható, fejleszthető az emberi test, ezért még nem fordult elő az, hogy bárkit is elutasítottunk volna a tánctól. Sőt, még profi szakemberek is fordultak már hozzánk segítségért. Például említhetem a DVSC egyik edzőjét, aki gyermekeit hozta magával, hogy tanítsuk táncolni. Vannak olyanok, akik valóban némi súlyfelesleggel kezdik el a tanulást, de ezt idővel, többet edzve ledolgozzák. Csapatban dolgozunk, így mindenki motiválva érzi magát, hogy megfelelő színpadképet nyújtson.

– Elhangzott, hogy többet edzenek. Ez azt jelenti, hogy a színpadi próbákon túl is fejlesztik az állóképességük?
– A táncosok alapozó tréningen vesznek részt, hisz szükség van a jó erőnléthez ahhoz, hogy akár két órát is kibírjanak folyamatos táncolással. Pluszmegterhelést jelent, hogy a párokat is mozgatni, forgatni kell, nem beszélve a táncokat kísérő éneklésről.

– Több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött, hogyan látja a hagyományőrzés milyen irányba halad, menynyire elfogadott a nagyközönség részéről, illetve mennyire húzza vissza az egyre inkább globalizálódó világ?
– A Fölszállott a páva tévés vetélkedő sorozat nagyot segített a műfajnak. Mi is éreztük ennek a hatását, egyre többen jelentkeztek nálunk, hogy táncolni akarnak. Most már közel háromszázan vagyunk, így nagyon sakkoznunk kell a próbaidők beosztásánál. Hova fog kifutni, még nem látjuk, de kétségtelen tény, hogy tömegméreteket öltött napjainkban a hagyományőrzés felé való odafordulás, és ez nagy öröm számunkra. Ugyanakkor nagy feladat is egyben, hogy mindezt megőrizzük, a fiatalok virtuális térből való kiszakítása és valódi élményt adó közösségekbe terelgetése a cél.

– Évek óta átjár Erdélybe néptáncot tanítani. Különbözik-e ez bármiben is a magyarországi munkájától? Arra gondolok, hogy önre van-e bármilyen plusztöltettel mindez vagy sokak túlmitizálják ezt a kérdést?
– Abszolút létezik egy plusz, amit itt kapunk. Én azt szoktam mondani az otthoniaknak, hogy feltöltődni megyek a határon túlra. Mi pedig azt a tudást hozzuk az ittenieknek, amit az évek során megszereztünk. Főként Bihar megyében és a Szilágyságban járunk tánccsoportokhoz, elmondhatom, hogy minimális rásegítésre van csupán szükség. Érzik, magukban hordozzák a tudást.

– Ezek szerint igaza volt annak az ismerősömnek, aki azt mondta nekem, hogy a magyar emberek zsigereikben hordozzák a néptáncot. Megtörtént, hogy aprócska gyerekek, akik addig soha nem láttak néptáncot, a zene hallatára elkezdtek autentikus népzenei elemeket hordozó mozgásba kezdtek.
– Ez teljességgel így van, vannak régi gyűjtések során készült filmfelvételek, amik ezt alátámasztják. De manapság a Facebookon is látni olyan videókat, ahol a leánykák a zene hallatára elkezdenek térdből rugózni, lábujjra emelkednek, míg a fiúcskák pedig ösztönösen a lábukat csapkodják.

Előbb az elmélet, majd jöhet a gyakorlat.

– Eddig csak a hagyományápolás pozitív oldaláról beszélt. Nem hinném, hogy hiányossággal nem szembesült a vidékünket járva?
– Mielőtt elmondanám, mit hiányolok egyes helyeken, azt még el kell mondanom, hogy Székelyhídon sikeres hagyományőrző táborokat szerveztek az utóbbi időben. Ez nagyon fontos, és ezeken az alkalmakon nemcsak a néptáncot tanulják meg a fiatalok, hanem népi hangszerekkel is ismerkednek. Magam is meglepődtem, hogy milyen hamar sikerült előcsalogatniuk a citerából a hangjegyeket. Amire jobban oda kell figyelni – és most válaszolok a kérdésére –, az a megfelelő népviselet. Tisztában vagyok vele, hogy elég drágán lehet csak beszerezni a tájegységek ruházatát, de erre törekedni kell, a Csárdáskirálynő című operettet idéző piros pártás ruhácskákat el kell felejteni.

– Végezetül azt kívánom önnek, hogy továbbra is legyen híd múlt és jövő között, tánclépésekbe lopva nemzeti megmaradásunk.