A Rákóczi Szövetség oktatási és nevelési ösztöndíj programja idén összesen 5800 diákot érint. Így a szervezet munkatársai 3550 felvidéki, 1800 partiumi, Bihar megyei, temesvári és Dés környéki, 100 kárpátaljai, 350 délvidéki iskolakezdőt segítenek, eljutva mintegy kétszáz helyszínre, ahol ünnepélyes keretek között nyújtják át a támogatást.
Az ösztöndíjprogram Partiumban 2012-ben indult kísérleti jelleggel Nagyváradra, majd következő évben már sikerült egész Bihar megyére kiterjeszteni, s mára már Temesvár és Dés iskolakezdői is részesülhetnek a támogatásban. Célja, hogy ráirányítsa a magyar szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradására. Partiumban az idén kb. 1300 nulladikos kisdiák kezdte el tanulmányait, ennyien részesülhetnek a Rákóczi Szövetség pénzbeli juttatásában.

A beiratkozási ösztöndíjprogram két lépcsőből áll, az első egy tavasz környékén megkapott iskolakezdési csomag, amelyben iskolai tanszereket, füzeteket és írószereket kaptak a gyermekek. A második lépcső pedig a pénzbeli juttatás.

A Rákóczi Szövetség munkatársai november 10-én érkeztek a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumba, hogy az itt várakozó több, mint száz nulladikos gyermek szülői a támogatási szerződés megkötése után átvehessék a személyenkénti tízezer forintot.

Dr. Bajkó Ervin Antal jogász, a Rákóczi Szövetség szervezeti munkatársa elmondta, hogy az elmúlt néhány évben mindenképpen eredményesnek mondható a program, hisz a résztvevő térségekben sikerült megállítani az asszimiláció folyamatát és a magyar iskolakezdő gyermekek létszámának csökkenését is.

A beiratkozási ösztöndíjprogram mögött nagyszabású társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és cégek sorakoztak fel. Ők azok, akik adományaik révén előteremtik azt az anyagi hátteret, amelyből a tanulmányaikat kezdő kisdiákok részesülnek.


Írta: Fekete Katalin