Megrendezték a végzős osztályok szalagavató ünnepségét a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum XI-es diákjai május 9-én. Különösen fontos volt ez az ünnepség, hiszen idén, sok év után először négy tizenkettedikes osztályt búcsúztathattunk az eddigi három helyett, három magyar és egy román tannyelvű osztályt. Az egybegyűlt tanárok, szülők és hozzátartozók tartalmas és változatos műsort tekinthettek meg, melyet a XI. osztályos diákok állítottak össze osztályfőnökeik segítségével. Mindenki megtalálhatta a neki leginkább tetsző műsorszámot, hiszen nagyon sokrétű programmal készültek a tizenegyedikesek. A táncos előadások között volt keringő, néptánc, country, de még a hiphop műfajt is megcsodálhattuk.
Külön érdeme volt a színvonalas műsornak a XI. B osztály által összeállított Kresz-teszt, mellyel a XII. B osztály vezetési tudását szerették volna felmérni, természetesen vicces formában. A rövid bejátszott kisfilmekben a XI. osztályos diákok megpróbálták feleleveníteni a végzősök iskolai életének mindennapjait és jövőbeli terveit. Majd a műsor egyre komolyabbá vált, melyben a tizenegyedikesek fénykép-összeállításokkal, versekkel búcsúztatták nagykorúvá vált diáktársaikat sok-sok könnyet csalva azok szemébe.
Befejezésképpen a XII. osztályosok osztályfőnökei, Delia Cora, Német Mariann, Kormányos László, Sóki Béla és Kozma Sándor köszöntötték a végzős osztályaikat és átadták a kitűzőket egy-egy szál virág kíséretében.
Írta: Pál Edit
Vélemény, hozzászólás?