Közel 90 iskolatáska várta, hogy kiválassza őt egy előkészítő osztályba induló kisdiák  június 7-én a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban.

Az iskolába induló székelyhídi, csokalyi és érolaszi gyerekek nagy örömmel, izgalommal és hálás szívvel vették át táskájukat, amellyel a Rákóczi Szövetség ajándékozta meg őket. A táskák átadásában Béres Csaba, városunk polgármestere, Barta Imre, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója és Püsök Julianna, a középiskola aligazgatója is részt vett.

Az iskolatáskák nem üresen kerültek új otthonukba, ugyanis füzetekkel is megajándékozta a szövetség a gyerekeket. Ezeket Szabó Izabella, Erdei Gabriella és Erdei Irén tanítónők adtak át.

A Rákóczi Szövetség ezzel szeretné megköszönni minden szülőnek azt a helyes és felelős döntést, hogy magyar iskolába íratták gyerekeiket. Kétség sem fér hozzá, hogy a magyar iskolaválasztás előnyökkel jár, és olyan többlettudást jelent, amelyet máshol nem lehet megszerezni. A szeptemberi iskolakezdést követően az egyesület szeretne személyesen is találkozni a szülőkkel, és átadni a magyar összefogást jelképező ösztöndíjat, mely szintén ezt a felelősségteljes döntést hivatott megköszönni és megerősíteni – olvasható a Rákóczi Szövetség tájékoztató levelében.


Írta: Béres Amarilisz