A Yuppi Tábor egy élményterápiás tábor daganatos és cukorbeteg  gyerekek számára. A tábor alatt a gyerekek olyan programokon vesznek részt, amelyek során felfedezhetik a bennük rejlő erőt, kitartást. A tevékenységek közben észrevétlenül átléphetik saját határaikat, és ebben segíthetsz önkéntesként nekik. Társukká válsz ezen az  úton, miközben te is utazó leszel. Emellett egy sokszínű, vidám manócsapat tagja lehetsz .

Mi a manó, avagy kik jelentkezhetnek?

20 évet betöltött önkéntesek jelentkezését várjuk a következő szerepkörökre:

Doki Manónak: orvosok, asszisztensek és dietetikusok jelentkezését várjuk, akik kipróbálnák az egészségügyet fehér köpeny nélkül is.

Házi Manók: a mindennapok apró-cseprő dolgait irányítják, egész nap a gyerekekkel vannak, lelkesítik  őket.

Menő Manóként: olyan programokat tarthatsz mint fotózás, íjászat, lovaglás, zene, színjátszás, kézműves foglalkozás, evezés/horgászat, magaskötélpálya/falmászás, és tábori beszerzőként segíthetsz a programok működéséhez szükséges beszerzésben.

yuppi

Mikor? Hol?

Az idén három táborban is önkénteskedhetsz:

  • június 25-július 5.: diabétesz kamasz turnus (13-17 évesek)
  • július 23- augusztus 2.: diabétesz kölyök turnus (7-12 évesek)
  • augusztus 20-30.: onkológiás kamasz turnus (13-17 évesek)

A tábornak a mezősályi Andrei Provita Camping (http://www.aprovita.ro) ad otthont.

A táborban magyar és román anyanyelvű gyerekek is vannak, ezért előny a román nyelvtudás, de nem kizáró jellegű követelmény! Összerázó hétvégét szervezünk az önkénteseknek VígEnd néven május 8-10. között Mezősályin. Remek alkalom az ismerkedésre, és kötelező is azoknak, akik szeretnének résztvenni valamelyik táborunkban.

Ha szeretnél önkénteskedni, látogass el a http://yuppicamp.ro/hu/jelentkezz weboldalra, kövesd a leírt lépéseket, és jelentkezz március 8-ig. A határidő lejártával mindenkit e-mailben értesítünk a fejleményekről.

Bővebben www.yuppicamp.ro–n olvashatsz a táborról, böngészheted a  Facebook oldalunkat www.facebook.com/YuppiTabor, vagy kérdezhetsz minket is a volunteer@yuppicamp.ro e-mailcímen !

 

Várjuk jelentkezésed!

Yuppi Team