Erdei Ferenc tanító bácsi az oktatási rendszer múltjáról, helyzetéről és kilátásairól

Erdei Ferenc tanító bácsit mindenki ismeri, utcán láthatjuk, hallhatjuk, beszélhetünk vele. A pedagógus szakember már 36 éve van az oktatásban, és amit tudni lehet az elemi osztályos gyerekek tanításáról-neveléséről, azt már mind tudja.

(folytatás az előző lapszámunkból, ami itt olvasható)

– Mit mondhatunk ezekről a változásokról szűkebb régiónkban?
– Ha már legutóbb épp a szakoktatást említettük, akkor nekem a nagykágyai szakiskola a fájó pontom. Mivel itt is folyik középiskolai elméleti oktatás, meg Székelyhídon is, és mivel mindkét iskolának ugyanaz a vonzáskörzete, valahol abban kellene gondolkodni, hogy meg kéne osztani a munkát. Egyik helyen elméleti szakközépiskolát, másik helyen pedig szakiskolát és szakközépiskolát kellene működtetni. Sajnos Székelyhídnak nincs akkora vonzáskörzete, hogy két elméleti középiskolát vagy két elméleti középiskolát és egy szakközépiskolát el tudna látni diákokkal. A nagykágyai szakiskola valamikor nagyon-nagyon jó szakembereket, mezőgépészeket, nehézgépkezelőket képzett. Nyilvánvaló, hogy akkor még a tanügy-, a mezőgazdasági és a munkaügyi minisztérium is finanszírozta azt az iskolát, ma pedig tudtommal egyedül csak az oktatási tárca tartja fenn ezt az intézményt.
A másik dolog, amiről nem beszéltünk a ’89-es változásokat követő időszakban az a gyerekek létszámának rohamos csökkenése. Olyan településeken, ahol régebben óvodától VIII. osztályig működött az oktatás – konkrétan Csokalyról beszélek –, mára már az V–VIII-as oktatás teljesen felszámolódott, tanítva még az óvodai és az I–IV. osztályokban. Érolasziban már összevont osztályokban tanítanak, mert nincs meg a négy osztályra elegendő gyereklétszám. Egyre több és több településen jelennek meg az összevont osztályok és ez mindenképpen visszahat az oktatás minőségére.
Egy másik nem szívderítő állapot az, amikor az V–VIII. osztályos, valamint a középiskolai diákokat utaztatni kell, mert ezt az adott település mindenképpen megérzi. Lassan az elemi osztályokban is megjelent, vagy pedig meg fog jelenni a a tanulók ingáztatása, sajnos. Mivel a szülőknek lehetősége van a gyereket falvakról beutaztatni Székelyhídra, Székelyhídról pedig Létavértesre, ez szintén nem tesz jót a helyi iskoláknak. Tegyük hozzá, hogy a szülőnek joga van megválasztani azt az iskolát gyermekei számára, ahol úgy gondolja, hogy a gyermeke képességeihez mérten megfelelően tud fejlődni.

– A külföldi oktatás nem „vágja el” a gyermek későbbi itthoni jövőjét?
– Ez így van, bár ez attól függ, hogy hol képzelik el a gyerek jövőjét. Ha ugyanis a gyereket bármelyik korosztályban kiviszik külföldre tanulni, akkor nagy a rizikója annak, hogy ez a gyerek már ott fog maradni.

– Milyen volt annak idején a jó tanító, a sikeres tanító? Milyen elvárások voltak a szülők részéről a tanítóval szemben?
– A szülők részéről az elvárás akkor is az volt, ami most. Persze az, hogy tanító, az így nem teljes, mert a tanítással szorosan kapcsolatban volt a nevelés is. A szülőknek mindig is az volt az elvárása a tanítóval, oktatóval, pedagógussal szemben, hogy tanítsanak és neveljenek. Szerintem akkor is és most is ugyanazok az elvárások, ezek nem változtak. Erre a munkára, amit én nem is munkának, hanem hivatásnak neveznék, erre akkor is és most is csak azok az emberek képesek, akik nem csak azt nézik, hogy mit kell én megtanítsak annak a gyereknek, hanem azt a gyereket partnernek tekintik és együtt dolgoznak. Tehát nem úgy áll ki a tanító, hogy ott van 20–30 neveletlen kis lurkó, az a nyersanyag, amiből én valamit kell gyúrjak, hanem itt vagyunk és együtt kell dolgoznunk. Egy igazi pedagógus nem tanítja a tanítványait, hanem együtt tanul velük. Nemcsak együtt kell tanulni a gyerekkel, hanem együtt is kell „élni” vele, vele s a családdal. Sokszor mondom és emlegetem, hogy minden szülőnek a saját gyereke a legszebb, legokosabb, legügyesebb. És ez természetes. Természetes, hogy mindenki elfogult egy kicsit a saját gyerekével szemben. Ugyanakkor a pedagóguson múlik, hogy tisztázzuk a dolgokat, lehetőségeket. Mondtam, hogy a gyerek és a család is két alapvető pillére ennek az oktatási folyamatnak. Tehát az iskola és a tanító az nem mindenható. Ha sikerül a szülőkkel közös nevezőre jutni, a szülők is és a tanító is meg tudnak egyezni egy bizonyos célban: a gyerekből a maximális teljesítményt kell kihozni – akkor én azt mondom, hogy az a tanító jó tanító. De én nem hiszem, hogy ez változott a ’80-as és a ’90-es évek után.

Béres Imre