Idén is a magyarság összefogásáról és az emberi szívekben lakozó segítő jószándékról tanúskodott a magyar kultúra napi bál

A sokéves hagyományoknak megfelelően idén is jótékonysági bállal ünnepelték Székelyhídon a magyar kultúra napját január 27-én. E jeles alkalom már a rendezvény létrehívása óta szorosan összefonódik a jótékonykodás fogalmával: most is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett helyi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel a bálon megtartott jótékonysági licitből befolyt összeget, mely ezúttal meghaladta a 33 000 lejt.

Az érkezőket Béres Csaba polgármester és Csuka József alpolgármester pezsgővel fogadták az alkalomhoz illően elegánsan és ízlésesen feldíszített múzeum épületében. A vendégek érkezését követően az ünnepi társaság közösen elénekelte a Himnuszt, majd elsőként Béres Csabát, a település polgármesterét szólították a mikrofonhoz, hogy hivatalosan is megnyissa a XIV. Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bált. Miután köszöntötte a jelenlévőket, beszédében kihangsúlyozta, hogy „a kultúra nemcsak tudást és műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is.

A magyar kultúra továbbadását senki nem végzi el, csak mi magunk”. Mivel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes idén sajnos betegség miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, az otthon lakóit ezúttal a bál fővédnöke, Soltész Miklós magyar országgyűlési képviselő, a miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vezette be a múzeum bálteremmé kinevezett aulájába. Köszöntő beszédének egyik fő gondolatát nemzeti imánk, a Himnusz köré építette fel, melynek kéziratát Kölcsey Ferenc 201 évvel ezelőtt január 22-én jelölte meg dátummal. Ezt a dátumot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük, éppen ezért a bál szervezői minden évben ehhez a naphoz igazítják a jótékonysági bál időpontját is. Beszédében Soltész Miklós arra világított rá, hogy a Himnusz közös eléneklése az egész nemzet összetartozásának jelképeke, mely ugyanolyan fontos, akkor is, ha néhány százan vagy több százezren éneklik, mert bár sokat támadják a magyarokat emiatt, mégsem lehet a szívekből kiirtani, bárhol is élünk a világban. És ahogy a nemzeti imánk általi összekapcsolódást, úgy a segítségnyújtást sem lehet kiirtani a magyarok szívéből, amit jól példáz az évek óta töretlenül népszerű jótékonysági bál is.

Az est folyamán több ünnepi és kulturális műsorral is kedveskedtek a vendégeknek, ezek sorát a Béres Csilla zenepedagógus vezette székelyhídi Zajgó Néptánccsoport nyitotta, akik felcsíki táncokból álló bemutatója osztatlan sikert aratott.

Az előző évekhez hasonlóan idén is megtisztelte jelenlétével e jeles alkalmat Cseke Attila-Zoltán szenátusi frakcióvezető, aki a legnagyobb kihívásként és a legnagyobb feladatként azt nevezte meg „hogy a következő nemzedékeknek, a következő generációknak mit adunk át, illetve hogyan készítjük fel őket arra a szerepre, amely (…) arról szól, hogy magyar közösségünk, magyar nemzetünk a továbbiakban is ne csak megmaradjon, hanem fejlődhessen is”. Kihangsúlyozta ugyanakkor a szolidaritás fontosságát a bajban lévőkkel szemben, hiszen addig amíg szolidaritás lesz, a magyar nemzetnek nemcsak jelene és múltja, hanem jövője is lesz.

A felszólalók sorát Biró Rozália parlamenti képviselő, az RMDSZ Országos Nőszervezetének elnöke folytatta. Beszédében kiemelte, milyen nagy áldás a magyar embereknek, hogy minden évben már rögtön az új év elején magyar kultúra napot ünnepelhetünk, hiszen ez egy jó értelemben vett büszkeség érzéssel tölti el az embert.

Utolsóként Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke osztotta meg rövid, de lényegre törő ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Kultúránk megőrzésének elengedhetetlen kulcsa anyanyelvünk megőrzése, s bár nekünk itteni magyaroknak ez sokszor nem könnyű feladat, mégis a kultúrát néha úgy is kell szolgálni, hogyha keserű a kenyér – mondta.

A köszöntőbeszédek után az otthon gyermekeinek megható ünnepi műsora következett, akiket az otthon vezetője, Diósi Mária készített fel, s akik egy rövid színdarabban dolgozták fel Aranyosi Ervin A szívek szabója című verses meséjét. A gyermeki ártatlanságról és egy megkeseredett világban a gyermeki szeretet gyógyító erejéről szóló versből több olyan sort is idézhetnék, mely szíven ütött, de csak néhányat emelek ki: „Sok magányos szívvel hozta össze sorsa, / amiből hiányzott a szeretetmorzsa. (…) Mind a pénzt hajszolta, s jónak lenni féltek, / bezárták szívüket, s mind maguknak éltek.” S hogy miért pont ezeket a sorokat választottam? Mert éppen ez az, amit a bál résztvevői megcáfoltak. Megmutatták, hogy a világban zajló szomorú események ellenére a szeretet mégsem hiányzik az emberek szívéből. Megmutatták, hogy lehet úgy szórakozni, hogy közben nemcsak magukra figyelnek, hanem másokra is, s hogy azt a pénzt, amiért megdolgoztak, örömmel osztják meg a rászorulókkal egy nemes, közös célért.

A megható előadás után a könnyedebb stílus jegyében az Oláh Katalin Melinda, Rigda Erdei Csenge és Erdei Fanni vezette Tini Dance Center Táncstúdió igényesen koreografált, lendületes táncelőadása következett, ami után a fiatalok nyitótáncra invitálták a vendégeket, ezzel hivatalosan is átadták a táncparkettet a bálozóknak.

Molnár Levente, a gyergyóremetei születésű Liszt Ferenc-díjas operaénekes a tavalyihoz hasonlóan idén is elvállalta a bál kulturális fővédnökségét. Az estre diákjaival, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) magánének szakos hallgatóival érkezett, akik változatos repertoárral mutatkoztak be. A népdalok mellett Kodály Zoltán Székely fonó daljátékából,Erkel Ferenc Dózsa György operájából, Kacsóh Pongrác János Vitéz daljátékából, illetve Kálmán Imre Csárdáskirálynő és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjeiből előadott részletekkel kápráztatták el a többször lelkesen tapsoló jelenlévőket.

A jótékonysági aukción több mint 33 000 lej gyűlt össze a Gyermek Jézus Otthon javára a képzőművészeti alkotások, dísztárgy és sportmezek licitjéből; rekordösszegért talált gazdára a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos meze a játékosok aláírásaival.

Az előző évekhez hasonlóan idén is megválasztották az est bálkirálynőjét. A korona ezúttal Bátori Boglárka fejére került, udvarhölgyei Vig Emese Krisztina és Erdei Zsuzsa.

Az újonnan megválasztott bálkirálynő kisorsolta a nyertes tombolákat, melyek nyereményei idén is a támogatók által felajánlott értékesebbnél értékesebb ajándékcsomagok és ajándékutalványok voltak.

A bál ideje alatt a zenét a Desszert zenekar szolgáltatta, az ízletes ételek a Strand 66 jóvoltából kerültek az asztalra, a finom italokat pedig boraival Balla Géza pincészete és a Béres pincészet biztosította. A rövid italok kedvelői Nagy Botond Zekulhyda pálinkáját fogyaszthatták az esemény teljes ideje alatt. A bál szervezői Székelyhíd helyhatósága, az RMDSZ körzeti szervezete és a Vénusz Kölcsönös Segítségnyújtás Alapítvány, fő támogatói pedig a nagyváradi Brigitte Travel utazási iroda, Cris & Cris Studio, a Hargita Gyöngye RT, a Kaszoni Events KFT, a Pálfun virágbolt és a székelyhídi Profi. Köszönet illeti őket támogatásukért, mint ahogy köszönet illeti az értékes tombolanyeremények felajánlóit, a szervezőket és az önkénteseket a kitartó munkájukért, a bál fellépőit és résztvevőit pedig azért, mert jelenlétükkel megtisztelték az eseményt, és egy nemes ügy mellé álltak.

Bár a magyarságot sokszor illetik azzal a kritikával, hogy széthúzó nemzet, mégis időről időre számos olyan alkalom és esemény van – mint a székelyhidiak jótékonysági bálja –, ahol a magyar emberek megmutatják, hogy igenis képesek a jó célért összefogni, közösen ünnepelni, együtt örülni és segíteni az erre rászorulóknak. Erőt, kitartást, egészséget és jókedvet kívánunk minden résztvevőnek és támogatónak ahhoz, hogy az összefogás erejét a jövő évi bálon is megmutathassák!


Írta: Szücs-Pap Enikő