„Legyen hó, legyen hó, legyen hó” – énekeltem még néhány hete a népszerű karácsonyi dalt, és mint a mesékben, a kívánságom hamarosan valóra is vált. Mindent belepett a fehér hótakaró, és megérkezett a téli, fagyos északi szél is. Amikor elindultunk Hegyközszentmiklósra, az itteni egyetlen tanya felé, már kicsit kezdtem bánni az elhamarkodott vágyaimat a hóval kapcsolatban, de, mint mindig, ebből is egy új kaland kerekedett.

 

A tanya nem túl távol, mégis elszigetelten áll a falu egyik mellékutcájától tízperces járásnyira. Az odaút kalandos volt, hólepte és szinte járatlan utakon közelítettük meg a tanyát, a birkanyomnak nevezett ösvényen. Utunk a helyi nevezetesség, a pincesor mellett haladt el, melyről minden helybéli kifejezett büszkeséggel mesél. Végül Weöres Sándor ismerős versére gondolva, izzó galagonyabokroktól övezve értük el uticélunkat, a Tankó tanyát, ahol a házigazda, Vilmos, édesanyja, Mária és néhány barátságos eb jött fogadásunkra.

 

 

– Mikor épült az önök tanyája?


– Tankó Mária: A tanyát a nagyszüleim vették még a hatvanas években. Nagyapám juhászember volt, akit Szilágyballáról csábított ide a helyi mezőgazdasági szövetkezet, hogy az itteni juhállománnyal foglalkozzon. Juhok voltak, munkások is, de egyikük sem igazán értett ezekhez az állatokhoz, így szükség volt egy szakértői szemre és véleményre. A területet ekkor vásárolta nagyapám, aki hamarosan néhány épületet húzott fel az üres telken. Ezután a faluban is vásároltak egy lakást, és így a tanyát csak állattartásra, munkálkodásra használták.
– Hogyan alakult a tanya további sorsa?


– Tankó Vilmos: A Ceaușescu-rendszerben a legtöbb tanyát megsemmisítették, senki sem rendelkezhetett két ingatlannal. Azonban a pártnak is maga felé hajlott a keze, mint minden szentnek a mondás szerint. A párturak szerettek itt üdülni, szórakozni, jó volt a levegő, nem voltak középpontban, el lehetett kicsit bújni a világ elől és még a pincesor is közel volt. Emellett dupla hasznot húztak a tanyából, hisz egy ideig selyemhernyó-tenyésztés is folyt ebben az épületben, ahol most ülünk.
– T. M.: A tanyát később a szüleim örökölték, akik szintén kétlaki életmódot folytattak, majd ezután került hozzánk. Igazság szerint eleinte mi is a faluban éltünk, majd 2000 környékén költöztünk ide ki. Ekkor lakhatóvá tettük ezt a kis épületet, összkomfortossá a mi és a gyerekeink számára.
– Hogyan döntöttek az ideköltözés mellett?
– T. V.: Mi szinte a kezdetektől juhokkal foglalkozunk, és ott bent a faluban már nem voltak megfelelőek a körülmények ehhez. Így kiköltöztünk a tanyára. Úgy gondolom, életünk egyik legjobb döntését hoztuk ezzel. Nagy tér van az állatoknak és ez kell is, hisz jelenleg körülbelül hatszáz juhunk van és egy csacsink, akit díszállatként tartunk. Régen a csacsit teherhordóként tartották a juhnyáj mellett, ez volt a szerepe. Mindig mondogatták is nekem, hogy vegyek én is a nyáj mellé egy csacsit, mert az úgy szép. S bár mondtam, hogy már így is van egy, de végül mégis rávettem magam. Vettünk egy csacsipárt, de a hím sajnos elpusztult, s most már csak a csacsilányunk van meg, aki nagyon szeret csavarogni.
– Hogyan jellemeznék a tanyasi életüket?


– T. M.: Nagy itt a csend és nyugalom, ha dolgozni akar az ember, itt senki sem zavarja benne, nem tölti az időt a szomszédban beszélgetéssel vagy kávézással. Ezen kívül szinte teljesen önellátóak vagyunk. Néhány alapélelmiszert és luxuscikket azért mi is megveszünk az üzletből, de a fontosabb dolgokat megtermeljük magunknak. Az életünk már nem teljesen olyan, mint a hajdani tanyákon, de az az igazság, hogy nem is szeretnék annyira elszigetelődve, elmaradottságban élni, a gyerekek miatt sem. Úgy gondolom, nem árt haladni a korral.
– Milyen egy tanyasi tél?


– T. V.: Ez mindig függ az idújárástól. Ha nagy a hófúvás, előfordul, hogy az utat elzárja, belepi a hó, de már nincsenek olyan igazi kemény telek, mint régen. A tanya élete ilyenkor sem áll meg. A juhokat télen is legeltetni kell, kitereljük őket szabad legelőkre, ott kikapargatják, megtalálják a szükséges élelmet. Az állatok mellett télen sem lehet pihenni. Sokszor van juhszaporulat is, a kicsinyeket ilyenkor szerencsésen ki kell teleltetni. Most idén hál’Istennek nem lesz nagy szaporulat, mert nehéz feladat ám a kis juhokat ilyen zord körülmények közt felnevelni. Az idei tél pedig azért lesz különösen szép, mert Karácsonykor hóban mehetünk templomba, meglesz az ünnep igazi varázsa, a fehér karácsony.
Ványa Blanka