„Legyen hó, legyen hó, legyen hó” – énekeltem még néhány hete a népszerű karácsonyi dalt, és mint a mesékben, a kívánságom hamarosan valóra is vált. Mindent belepett a fehér hótakaró, és megérkezett a téli, fagyos északi szél is. Amikor elindultunk Hegyközszentmiklósra, az itteni egyetlen tanya felé, már kicsit kezdtem bánni az elhamarkodott vágyaimat a hóval kapcsolatban, de, mint mindig, ebből is egy új kaland kerekedett.

 Mesebeli harmóniában él a természettel a Tóth család Érköbölkút határán, Kecskeháton

Érköbölkútnak a határa dimbes-dombos, girbe-gurba, amit Kecskehátnak neveztek el az emberek.     Kecskeháton volt egy tanya, ahol a Tóth család élt, édesapa, édesanya és három fiúgyermek. A fiúk közül a két nagyobbik elment szerencsét próbálni más városokba, de a legkisebb fiú ottmaradt édesapjának segíteni. A tanyán nem volt áram, sem kiépített vízhálózat, mégis boldogan éltek, művelték a földeket, nevelték, gondozták az állatokat és örültek mindennek, amit a természet adott.