Hegyközi huszárportya civilekkel

Az idei év első napjai nem hozták meg a „kopogós” időt. Itt-ott még hártyavastagságú dér csipkedte a sáros-latyakos földes utakat, amint a cikornyás huszárok paripákon és szekereken lómozgató portyára indultak Szentjobbról Hegyközszentmiklós irányába.

Az idei huszártevékenységeket megörökítő naplóba első bejegyzésként a szentjobbi huszárportya került. Tizenegyedik alkalommal gyűltek össze a hagyományőrzők a szokásrendet megtartva, az újév első hétvégéjén.

Már péntek este megérkeztek a távolabbi helyekről a vitézcsapatok, többek között Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Marosszékről, Szentegyházáról, Szovátáról és Székelyudvarhelyről. Másnap csatlakoztak hozzájuk Hajdú-Bihar megyéből (Magyarország), valamint a közeli Bihardiószegről és Hegyközszentimréről érkezett társaik.

A találkozót szervező Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében Zatykó István elnök és társai paroláztak székelyföldi testvéreikkel, régi ismerősként köszöntve egymást, hisz a számtalan eseményen, rendezvényen való közös részvételek során őszinte barátság szövődött közöttük. A hosszú út fáradalmai után a helyi lakodalmas házban már ízletes vacsorával várták a vendégeket.

Másnap reggel, mivel a portya napja egybeesett vízkereszt ünnepével, a hagyományőrzők szabályos rendben a helyi római katolikus templom felé vették az irányt, ahol Kurila Gábor plébános tartotta a szentbeszédet. A csendre, a nyugalomra való törekvés fontosságát ecsetelte, hiszen csak ily módon kerülhetünk Isten közelségébe. Időnket, figyelmünket irányítsuk embertársaink felé, mindenkor a szeretet, a segíteni akarás vezéreljen. Mindezt hivalkodás nélkül, szerénységgel tegyük, ahogyan Jézus is cselekedett földi léte során – mondta a plébános, aki egyúttal hasznosan eltöltött ténykedést kívánt a huszároknak.

A templomi együttlétet követően a lakodalmas ház környékére vonultak vissza a csapatok, hogy ott rövid szünetet tartva, rendezvén soraikat, elkezdődhessen a portya. A száznál is több hagyományőrzőhöz itt csatlakoztak a „civilek”, az idén első alkalommal nyílt lehetőség szimpatizánsok, érdeklődők számára is a portyán való részvételre. Annak ellenére, hogy kissé későn harangozták be ezt az újítást, akadtak jelentkezők Nagyváradról, Budapestről, valamint a Felvidékről is.

Amint Szabó Ödön, a helyi hagyományőrzők trombitása, parlamenti képviselő kürtjével gyülekezőt fújt, visszaállt a katonás rend, és ahogyan minden évben lenni szokott, a Nyulas erdő felé vették az irányt a 400 éves tölgyfánál lévő emlékhelyhez. Ahogyan végig vonultak a település utcáin, könnyen elkészíthettük a leltárt: nyolc huszár lóháton, a többiek pedig tíz szekéren ülve vágtak neki a napi kalandnak. Az emlékhelyen kopjafa áll, amit a 2007-ben megrendezett Szent Imre millenniumi emléktúrát követően állítottak. Ugyanekkor egy tölgyfacsemetét is ültettek, amely lassacskán fává cseperedik.

„Jó napot, huszárok!” – köszöntötte társait Zatykó István. „Erőt, tisztességet!” – késedelem nélkül jött a katonás, fegyelmezett válasz. Majd lazább hangvétellel köszönetet mondott a sokfelől érkezőknek a szervező, amiért ezúttal sem maradtak távol, tudván azt, hogy múltunk megbecsülése, hagyományaink őrzése jövendőnk, megmaradásunk biztosítékai.

Szabó Ödön és Meleg Vilmos jóízűen falatozzák a frissen sült lángost

Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója Farkas Árpád és Kányádi Sándor verssé formált gondolatait tolmácsolta, majd Rákóczi Lajos, a Román Lovassportszövetség fogathajtó szakbizottságának tagja Balassi Bálint sorait szavalta. A költő Egy katonaének című verséből kiemelt sorokat a portya jelmondatául ajánlotta: „Emberségről példát, / vitézségről formát / mindeneknek ők adnak.”
A koszorúzás pillanatai alatt huszárok álltak díszőrséget, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése következett. A helyszínen még időztek kicsit, tereferéltek a rég nem látott cimborák egymással, a nyirkos időben jól esett a felhörpintett kortynyi pálinka után a frissen sütött fokhagymás lángos. Majd kürtszó remegtette meg az erdő csendjét, a gyülekező jelre felsorakoztak, hogy bevonuljanak Hegyközszentmiklósra. Leginkább a lovak örültek mindennek, a sok mozgást igénylő paripák ficánkoltak a huszárok alatt. A több kilométeres útszakaszon a nótaszó is felcsendült, természetesen a katonadalok kerültek előtérbe.

Előbb a hegyközszentmiklósi termálstrand melletti tanyán szusszantak egyet, majd nekivágtak az erdő melletti sáros útnak a pincesort célozva meg. A lovaglás és kocsikázás után jól esett a meleg ebéd, majd pedig a pincemély titkait kóstolgatták. Késő délutánra már hideg szél csatangolt a pincék között, így szedelőzködni kezdtek, indultak vissza Szentjobbra. A lakodalmas ház párás ablakain kiszűrődött a fény, asszonyságok szorgoskodtak a konyhán.

Az egész napos lovaglás és szekerezés után elérkezett a számvetés ideje: beszámoló hangzott el az elmúlt évi tevékenységekről, illetve az idei teendőkről döntöttek. A huszáravatón annak rendje-módja szerint kardlappal fenekelés kísérte a ceremóniát. A közelben lakók a vacsorát követően elbúcsúztak társaiktól, míg a távolabbról érkezők vasárnap délelőtt mondtak köszönetet a szíves vendéglátásért.