A viták ellenére kézzelfogható eredményeket mutatott fel az új vezetőség

Közbirtokossági gyűlést tartottak Hegyközszentmiklóson, melyen a vezetőség a tavalyi év eredményeiről számolt be, valamint az idei év terveit vitatta meg a tagsággal.

Izgalmas témákat hozott a január 29-i közgyűlés a szentmiklósi legelő- és erdő-közbirtokosság tagjai számára. A jelen lévő körülbelül negyven birtokos a következő napirendi pontokat vitatta meg: a 2016-os év anyagi mérlege; a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által lefolytatott vizsgálat és következményei; a legelő- és erdőtulajdonjogok aktualizálása; az erdő telekkönyvezése; a legelő bérbeadásának körülményei az idei évre; az almás bérbeadása; a fajárandóság kiosztása; legelőkarbantartás, kútjavítás; egyéb tervek 2017-re.

Nem találtak az ügyészek rendellenességet
Az egyik legfontosabb napirendi pont a tavalyi évben lefolytatott vizsgálat eredményeinek ismertetése volt. Az elmúlt év folyamán ugyanis – egy feljelentés következtében – majd féléves vizsgálat folyt a közbirtokosságok házatáján, de a végső jegyzőkönyvből kiderült, hogy az új vezetőségnél nem találtak semmi rendellenességet. Ugyanakkor a régi vezetőség néhány tevékenységének a lezárásához még további egyeztetésekre van szükség. Az adóhatóság 21 800 lejes adóhátralékot állapított meg. Ennek a kifizetését a tagok, ha nem is egyhangúan, de megszavazták.
Másik fontos napirendi kérdés a tulajdonoslisták aktualizálása volt, hiszen a közbirtokossági tagok között nagyrészt a mostani tulajdonosok szülei, nagyszülei, dédszülei szerepelnek. Ennek a fontosságát és szükségességét egyhangúan fogadták el.

Telekkönyvezik az erdőt
Az erdő telekkönyvezésének szükségességéről Losonczi Gyula meghívott topográfus beszélt, bemutatva ennek csínját-bínját, fontosságát. A bemutató után a tagokat ennek várható költsége érdekelte, és arra a közös megegyezésre jutottak, hogy legalább három topográfustól kell árajánlatot kérni, majd pedig a közbirtokosság számára a legkedvezőbbet kell elfogadni.

A tavalyi év mérlegének bemutatása már nem hozott sok újdonságot, hiszen annak egy részét már tavaly ősszel is bemutatták. Szó esett a tavalyi év faosztásáról is, bár a tagságot inkább a 2017-es évre jutó járandóság érdekelte. Nagy örömükre szolgált, hogy az idei évre a fajegyeket már a gyűlést követő héttől ki lehet váltani, aminek birtokában elhozható a járandóság.

A legelő idei évtől történő bérbeadásának több módozatát is felvetették, megvitatták ezek előnyeit és hátrányait. A végső döntésben a legelő egy évre való bérbeadása kapta a legtöbb támogatást. A legelő mellett van egy kisebb, nem túl jó állapotban lévő almás, ennek a bérbeadásáról is egyeztettek.
A legelőtakarítás nagyon fontos munka, amelyet a 2017-es évben is el kell végezni. Ez várhatóan jóval kisebb költségbe fog kerülni, mint tavaly, hiszen a munka oroszlánrészét az utóbbi két évben már elvégezték. Ennek okán vetődött fel a legelő területén lévő három kút rendbetétele, felújítása, hiszen a legeltetési idényben ezekből biztosítják az állatok itatását.

Munkagépeket vásárolnának
Az idei évre vonatkozó tervek bemutatása már megosztotta a jelenlévőket. Volt, aki szóba hozta a tavaly megszavazott földgyalu (buldózer) megvásárlásának elmaradását. Ám ez akkor az anyagi és egyéb okok miatt nem volt kivitelezhető – jött a válasz a vezetőség részéről. 2017-ben viszont lehetőség nyílik nemcsak a már említett munkagépnek, hanem egy traktornak a megvásárlására is. Szóba került még egy-egy kaszagép és egytengelyes pótkocsi megvásárlása is. Pro és kontra érvek hangzottak el az új haszongépek vásárlása kapcsán. Voltak, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a fent említett munkagépek megvásárlása nem olcsó mulatság, hisz könnyen kiürítheti a kasszát. Ellenben egy használt gépnél akkora fenntartási-javítási költségek jelentkezhetnek, amelyek szintén ráfizetést eredményeznének.
A másik fontos felvetés a tagok részéről egy tenyészbika vásárlása volt. Az előző, kiöregedett bikát már az elmúlt őszön értékesítették. Ebből már vitatkozás alakult ki, akadtak, akik a mesterséges megtermékenyítés mellett tették le a garast, azzal érvelve, hogy az apaállat fenntartása költséges. A tagság nagy része a tenyészállat vásárlása mellett tette le a voksot.

A hivatalos napirendi pontok megbeszélése után a tagság egy része elhagyta a termet, míg mások kisebb csoportokban még tárgyalták a lehetőségeket a közbirtokosság minél hatékonyabb működése érdekében.