^ Vissza Fel

Különleges gyerekzenekarnak tapsolt a székelyhídi közönség

Előadta első koncertjét a hátrányos helyzetű gyermekeinkből összeálló zenekar, amely pontosan egy éve alakult, 2021 májusában. Az eseménynek a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színház adott otthont május 26-án, csütörtökön.

A koncert kezdetén városunk polgármestere, Béres Csaba köszöntötte a megjelenteket, büszkén tekintve a székelyhídi és a hozzátartozó falvakból származó gyerekekre. Mint elmondta, történelmi pillanat Székelyhíd életében a kis csapat megalakulása és ez a koncert, hiszen a városnak közel száz éve komoly zenekara volt, azóta viszont ismeretei szerint nem volt ilyen együttes vagy koncertalkalom a településen.

Utoljára csengettek ki a Petőfi-líceum végzős diákjainak

Diáksarok  ,   2022. május 29. vasárnap 

Elballagtak négy évnyi padban ülés után a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum végzős diákjai, az utolsó csengőszó már csak a búcsúzkodás emlékét hordozta magában. A záróünnepséget május 26-án az iskola udvarán tartották, ahol egybegyűltek a végzős diákok és szeretteik, osztályfőnökeik, tanáraik, az iskola vezetősége, a helyi egyházak képviselői és a város polgármestere. Az esemény az igazgatóhelyettesek beszédével vette kezdetét. Püsök Julianna kifejtette, hogy a döntés innentől a végzősöké, kitartásra, türelemre és önfegyelemre lesz szükségük a továbbiakban, és bárhova is mennek, ne felejtsék el magukkal vinni a szülőföld szeretetét.

Székelyhídról rajtolt a harmadik Fényes Elek-emléktúra

Ér-sport,Mozaik  ,   2022. május 25. szerda 

A túrázni vágyók a Székelyhíd központi parkjában található Turul-szobránál gyűltek össze május 15-én vasárnap reggel, majd innen indultak tovább első körben Csokalyra, Fényes Elek szobrához. A túrát Vígh-Tarsonyi László nyugalmazott tanár szervezte és vezette, aki Magyarországra költözése előtt többek között a faluban tizenegy, illetve városunkban nyolc évet tanított. A Csokalyra érkező túrázókat pogácsa és frissítő várta, ezután megkoszorúzták a falu híres szülöttjének, a nagy magyar statisztikusnak állított mellszobrot. Kis pihenő után a résztvevők folytatták útjukat tovább Nagykágyára, onnan a hegyközszentmiklósi gyógyfürdőhöz, végezetül pedig vissza a székelyhídi Vadas erdőbe, ahol egy fogadás keretében átadták a résztvevői okleveleket és kitűzőket.

Oltványok és szemzések ápolása és növényvédelme

Mozaik  2022. május 22. vasárnap 

A gondos kertész örvendhet, amikor egy szemzés vagy oltás megfokad és hajtani kezd, hiszen munkáját siker koronázza. Azonban míg az illető gyümölcsfa vagy cserje teremni kezd, még nagyon sok tényező befolyásolhatja a gyümölcsnemesítés sikerességét. Tehát nagyon fontos az, hogy az ősszel beszemzett vagy tavasszal beoltott és növekedésnek indult növényeinket továbbra se hagyjuk magukra, hanem továbbra is figyelemmel kísérjük és gondozzuk azokat.

Melyek a legfontosabb veszélyek?

Szeretném felhívni a figyelmet a legfontosabb veszélyekre, amelyek a friss oltványokat károsíthatják:

Elsöprő erejű Zenede rockkoncert rázta fel a színház közönségét

Diáksarok,Kultúra  , ,   2022. május 16. hétfő 

Fergeteges rocktörténeti koncertet adott a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum csapata május 9-én a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban. A 2020-ban tervezett, Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, határon túli koncertsorozatot több alkalommal újratervezték a világjárvány miatt, de a várakozás megérte. Ha kattintáshajhász címet akarnék adni a beszámolónak, azt írnám: Felrobbant a székelyhídi színház! Ez az állítás azonban kattintásmérőtől függetlenül is megállja a helyét. A Zenede csapata két ízben adta elő műsorát, ebből a délelőtti alkalom, amelyre iskolásokat vártak, elsöprő erővel hatott a gyerekekre, de a kísérő pedagógusokra és a szervezőkre is.

Tárogatóhangokkal „időutaztak” a diákok a kuruc korba

Diáksarok  ,   2022. május 12. csütörtök 

Élményteli programmal fogadta Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész rendhagyó történelemóráján a tavaszi szünidőről visszatérő diáksereget május elején a Szabó Ódzsa Városi Színház és több érmelléki település tanintézménye.

Zenés irodalom- és történelemóra bontakozott ki az interaktív előadásokban, melyek során Nagy Csaba Liszt- és Bartók-díjas tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke a kuruc hősök világába kalauzolta a nézősereget, végigkísérve II. Rákóczi Ferenc fejedelem életútját, s ezzel párhuzamosan bemutatva az 1703–1711 között zajlott szabadságharc történetét.

Díjazták városunk könyvtárosát

Mozaik  2022. május 10. kedd 

Érdemoklevéllel és emlékplakettel tért haza Guba-Kerekes Zsuzsa székelyhídi könyvtáros a nagyváradi Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban megszervezett Bihar megyei könyvtári trófea átadó ünnepségéről április 29-én. Az elismerést minden évben annak a közkönyvtárnak ítélik oda, amely az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Guba-Kerekes Zsuzsa könyvtárosi pályafutása alatt már több, kicsiket és nagyokat megmozgató, közösségépítő eseményt szervezett vagy koordinált. A Festeni jó! elnevezésű művészeti tehetséggondozó képzés keretében közel fél éven keresztül oktatta a fiatalokat képzésvezetőként, de közreműködött fotópályázat vagy kultúra napi művészeti kiállítás szervezésében is, és ezzel közelről sincs vége a népszerű és sikeres eseményeknek.

Virággal köszöntötték az édesanyákat a templomi szertartások után

Közélet  ,   2022. május 9. hétfő 

Az édesanyákat rendhagyó módon, felekezettől függően május első és második vasárnapján is ünnepeltük a székelyhídi és a hozzá tartozó falvak templomaiban. Az elmúlt vasárnap a Petőfi Sándor Elméleti Líceum step by step osztályainak kisdiákjai, illetve a Hajnalcsillag református óvoda óvodásai zenés-verses előadással kedveskedtek azoknak, akiknek életünket köszönhetjük. Hogy az ünneplés még szebb legyen, a többéves hagyományhoz híven idén is több mint 1350 cserép virágot kaptak a székelyhídi polgármesteri hivataltól azok a felekezetek, akik erre igényt tartottak. Ezekkel ajándékozták meg május első és második vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat a templomi szertartás után.