Régi, kedves hagyomány, hogy a leendő diákokat, elsőéveseket gólyabál alkalmával teszik próbára, avatják igazi középiskolás diákká, egyetemi hallgatóvá a végzősök. Nincs ez másként a Petőfi Sándor Líceumban sem. Az idei tanévben október 27-én gyülekezett a városi sportteremben az iskola apraja-nagyja, tantestülete, hogy „tanúja” legyen a gólyák ügyességének, rátermettségének. Természetesen legizgatottabbak a gólyák voltak. Egyesek a teremből drukkoltak az osztályukat képviselő gólyapároknak, akik viszont a rögtönzött színpadon kellett helyt álljanak, megfeleljenek a próbatételeket kiötlő tizenkettedikesek, valamint a Cservid Levente igazgató, Zsisku Ioana és Német Mariann tanárok, Béres István és Kiss Marika diákok (a tavalyi győztes gólyapár) összetételű zsűri elvárásainak.
Egy már meglévő Kálvin János-büsztöt emelt talapzatra a nagykágyai közösség a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából. Decemberben színházi előadáson a gyülekezet tagjai Márk evangéliumát elevenítik meg.
Szakadt az eső azon az október végi vasárnapon, az aszfaltra felhordott sár csúszóssá tette a református templomhoz vezető kaptatót. A hívek a marcona időjárás ellenére, szép számban szaporáztak az imádat háza felé. A benti térben már halkan szólt a templomi hangszer, békességet árasztott az eső elleni menedékhely.
Novemberrr! Brrr! Közel a tél, de ne panaszkodjunk. Az a kis novemberi nyúlfarknyi vakációnk, de még az Iskola másként hetünk is nagyon jól sikeredett. Velünk voltak a fentiek, jó időnk volt! Láttam, hallottam, hogy nagyon sok és nagyon-nagyon érdekes tevékenységen vettetek részt, ki nagyobb, ki kevésbé nagy lelkesedéssel. De valljátok be, mindenkinek tetszett! Nem kaptam Tőletek beszámolókat, de a rajzaitokból válogattam. Persze, nem lehet mindent megjeleníteni, de emlékeztetőül, ízelítőül álljon itt néhány kép. Én a legjobban a bábszínházat élveztem. Nem láttatok? Pedig én is ott voltam és pirosra tapsoltam a tenyerem, annyira tetszett. Na, de nem csodálom, hogy annyi kópé közt nem vettetek észre!
Most már a téli ünnepekre készülődünk: Mikulás, Karácsony. Gondolom, már készek a kívánságlisták! Küldjétek el nekem is, hátha el tudom juttatni a címzettekhez. A Karácsonyi vásárban találkozunk! Ügyesek legyetek!
Cupp mindenkinek,
Kópé
Székelyhídi diákok is részesei voltak az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire való emlékezésnek a Gloria victis program keretében, amely emlékünnepséget, ifjúsági találkozókat és Kárpát-medencei történelmi vetélkedőt is magába foglalt.
Az idei ünnepi program október 21-től 23-ig tartott, ahova a Petőfi Sándor Elméleti Líceumból tíz diák utazott el Popescu Enikő tanárnő kíséretével Egerbe. Diákok százai, egyetemisták ezrei gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a hősökről.