^ Vissza Fel

Illegális székelyhídi szemétlerakó helyeket számoltak fel

Mozaik  , ,   2012. február 11. szombat 
 579

Két illegális szemétlerakó helyet sikerült felszámolni városunkban január folyamán – tudtuk megBéres Attilától,azAVE Bihor cég területi vezetőjétől. Az egyik ilyen hely a Székelyhídról Hegyközszentmiklós felé vezető út mellett, a Vadas erdő bejáratával szemben volt, innen a cég dolgozói tizenkét köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, melynek hetven százaléka pillepalack volt. Ezenkívül még egy kisebb szemétlerakatot is felszámoltak a Házhely végén, a vasúttól az új iskola irányában, itt körülbelül másfél köbméter szemét volt illegálisan tárolva. Megtudtuk, hogy ezekhez az megvalósításokhoz mindenképpen hozzájárult, hogy a helyi önkormányzattal eredményes az együttműködés.

Rákóczi-szövetség Székelyhídon

Diáksarok  ,   2012. február 9. csütörtök 
 507

Az év eleje óta városunk is tagja a Rákóczi Szövetségnek, mely egész az Kárpát-medencében rendelkezik helyi szervezetekkel. A szervezet a rendszerváltás után, 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy a magyarországi és külhoni magyarok közt hidat képezzen. E cél elérését gazdag programsorozat szolgálja minden évben: vetélkedők/versenyek, kirándulások, melyek javarészt elérhetőek határon túli magyaroknak is. A szervezet ma már több mint 15 ezer tagot számol, és ez év eleje óta a székelyhídi diákok is bővíthetik ezt a létszámot Kormányos László történelem és Sóki Béla matematika szakos tanár jóvoltából. A megalakuló gyűlést követően, a diákok a szövetség főtitkárát, Csáky Csongort üdvözölhették a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, ahol az egyórás előadáson megismerkedhettek jobban a szövetség működésével, programjaival, céljaival.

Előnytelen ajánlat biomasszaüzemre

Közélet    2012. február 9. csütörtök 
 762

Pontatlanságokat tartalmaz az egyik megyei terjesztésű napilap január végén megjelent írása, amelyben arról olvashattunk, hogy japán befektetők jóvoltából biomasszaüzem létesülhet városunkban. Az említett cikk szerint az ügy végső kimenetelét illetően a döntés az önkormányzat kezében van. Miniinterjúnkban Béres Csabát, Székelyhíd polgármesterét kérdeztük a biomasszaüzem ügyével kapcsolatban.

 

– Pontosan mi hangzott el azon a bizonyos üzleti megbeszélőn?

– A cikkre reagálva először is azzal kezdeném, hogy néhány pontosítást kell tennem. A japán üzletemberek, akik ellátogattak városunkba, igazából egy biomasszaüzemekhez kapcsolódó technológiát kívántak eladni, annak piacot szerezni. Ez rendben is lenne, ha épp építés alatt lenne Székelyhídon egy hasonló üzem, de sajnos ez most nincs. Igaz, két évvel ezelőtt leadtunk egy hasonló pályázatot Diószeggel és a Bihar Megyei Tanácsal közösen, de az sajnos nem nyert (hatalmas túljelenkezés, más megyékben erősebb lobbi és hasonló okok miatt).