^ Vissza Fel

Szüreti bál Hegyközszentmiklóson

Kultúra  2011. szeptember 23. péntek 

Hagyománnyá vált falunkban a szüreti bál megrendezése, amely előtt egy hónappal neki fogtak a fiatalok a felkészülésnek. A jelentkezők párt kerestek maguknak, szokás szerint a fiúk hívták meg a lányokat. Idén tíz pár tanulta meg a dalokat, a táncot, amelyet majd előadnak a faluban. A bál napján, szeptember 17-én reggel feldíszítették a helyi kultúrotthon termét szőlővel, szőlőharangot készítettek, amelyet később a bálon elárvereztek. Délután elindultak a fiatalok. A huszárok (idén Molnár Levente és Istvándi Zsolti) lóháton, a postások, és a párok szekéren mentek meghívni a falu fiataljait és öregjeit az esti mulatságra, Érköbölkúton is hívogattak. A meghívót a postások mondták el. Az énekeket a felvonuláskor Bíró Rómeó tanuló dobon kísérte.

A Rákosi-féle kommunista pártegyederulam sajátosságai

Ajánló  ,   2011. szeptember 20. kedd 

A nagyváradi Ady Endre Gimnázium dísztermében folytatódik a Szacsvay Akadémia nagysikerű, Mérlegen a magyar történelem című magyarságtörténeti előadássorozata. Szeptember 21-én, 18 órától Magyarország szovjetizálása és a Rákosi rendszer címmel tart előadást Gyarmati György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem habilitált professzora, a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója.

A szervezők mindn érdeklődőt szeretettel várnak az előadásra.

Nyitókonferencia és sajtótájékoztató Székelyhídon

Ajánló  ,   2011. szeptember 19. hétfő 

A szervezők tisztelettel meghívnak minden érdeklődőt a „Határmenti inkubátorház és üzleti szolgáltatói központ létrehozása” elnevezésű projekt nyitókonferenciájára, amely a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alapon keresztül az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

A nyitókonferencia 2011 szeptember 22-én, 10 órai kezdettel kerül megrendezésre. Az esemény helyszíne Székelyhíd, a Városi Múzeum Aulája.

Nóta, tánc és minden, ami egy szüreti bálhoz kell

Közélet  ,   2011. szeptember 14. szerda 

Harmadik alkalommal tartották meg a szüreti táncosok találkozóját szeptember 10-én Nagykágyán. A magyar ember számára a szüret nem őszi munkának, hanem igazi ünnepnek számít. Erről akarván tanúbizonyságot tenni a kágyaiak idén is kitettek magukért, s zenével és tánccal ünnepelték meg a szüretet. A délutáni felvonulás alkalmával a falubeli ifjak körbejárták a falu utcáit, hogy tánccal és nótákkal hívogassanak mindenkit a szüreti táncosok esti találkozójára, majd az azt követő bálra.

„De nehéz az iskolatáska…”

Közélet    2011. szeptember 13. kedd 

 

Megszólalt a csengő a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban

 

 

Egyaránt átérezték a kicsik és nagyok a régi dal igazságát, mikor szeptember 12-én 9 órakor megszólalt az idei tanév első csengőszava. S bár együtt dúdolgatta mindenki, hogy ugyan bizony elég nehéz is az az iskolatáska, de legalább az ezt követő „ilyen szép napos délelőtt” kezdetű sor is bevált, és kivételesen most nem mosta el az eső a tanévnyitót.

Áramszünet Székelyhídon

Mozaik    2011. szeptember 12. hétfő 

Az elektromos hálózat karbantartása miatt áramszünet lesz kedden, szeptember 13-án 9 és 13 óra között Székelyhídon a következő utcákon részlegesen: Malom utca, Kazinczy Ferenc, Ecausinnes, Libertăţii és Zólyomi Dávid, valamint 15 és 16 óra között ugyancsak az Ecausinnes, Zólyomi Dávid, Libertăţii és Arany János utcákon . Ugyanebből az okból kifolyólag az önkormányzatnál kedden nem lesz ügyfélfogadás.

 

III. Szüreti táncosok találkozója Nagykágyán

Ajánló  2011. szeptember 8. csütörtök 

Harmadjára tartják meg a Szüreti bálozók Találkozóját szeptember 10-én szombaton Nagykágyán 18 órától a kultúrotthonban. A tavalyihoz hasonlóan idén is számos település képviseletében érkeznek majd fiatalok, akik táncokat mutatnak be. Ezt követi majd a szüreti bál, melyre a szervezők sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Korda György és Balázs Klári Székelyhídon

Mozaik  2011. szeptember 5. hétfő 

Az XVII. Érmelléki Ősz utolsó koncertje is hatalmas tömeget vonzott a sportpályára és a kilátókra. Korda György és Balázs Klára párosa valóságos showműsort hozott magával. 

 

A legnagyobb slágereik eléneklése közben elmeséltek kedves, humoros történeteket, sőt olykor még egy kis ártalmatlan házastársi csipkelődésre is szakítottak időt fellépés közben. Volt közönség táncoltatás, visszatapsolás és szuper hangulat a régi szép idők dalaira. A nézőközönség korosztályok szempontjából ezen a koncerten is rendkívül vegyes volt, de ez persze nem állhatott annak útjába, hogy kicsik és nagyok együtt integessenek, andalogjanak a kellemes, néha vérpezsdítő dallamokra.