^ Vissza Fel

Érmellék színei Budapesten

Kultúra  , , ,   2010. január 27. szerda 
 742

Gavrucza Tibor-akvarellkiállítás

„Miért csengessem apró dalok csengőjét,

vagy miért mondjak nagyképű szavakat,
Amikor az Igazság és Szépség oly egyszerű?” Számadó Ernő: Preludium (részlet)

 

 

Január 12-én Budapesten a Magyarok Háza Csontváry termében nyílt meg Gavrucza Tibor Az Érmellék színei című, 28 darab akvarellfestményből álló kiállítása. Az esemény célja Számadó Ernő szülővárosával megismertetni azt az Érmelléket, melynek költője lett az innen elszármazott, s ahol ma örök nyughelye található.

„Be kell engedni azokat, akik kopogtatnak”

Egy éve működik Székelyhíd központjában a Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes (képünkön) által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenleg 44 gyereket befogadó napközije.Ez alkalomból beszélgettük el Galamb Erzsébettel, az alapítvány székelyhídi csoportjának vezetőjével a napközi eddigi tevékenységéről, az intézményben található gyerekekről, a helybéliek által nyújtott sok-sok segítségről, a szolgálat derűs pillanatairól és árnyoldalairól. Mikor alakult és hol működik a napközi? Pontosan 2009. január 23-án alakult 22 gyerekkel és szép lassan gyűltünk, egyszer-egyszer elfogytunk (pár gyereket el kellett vinni bizonyos otthonokba, mert a körülmény, a szülők, a hozzáállás, alkoholizmus… és akkor úgy láttuk – a szülők is –, hogy a gyerekeknek jobb helye van az otthonokban).