Elkezdődött a nagyüzem, pontosabban a tavaszi szezon a megyei labdarúgó-bajnokságban. Ugye fordulóról fordulóra jönnek a „visszavágó” mérkőzések, a csapatok tudják – legalábbis azt hiszik – a soros ellenfelek hibáit.
Igazi felsőházi rangadóval kezdett a Törekvés.
Szentmárton érkezett Székelyhídra és az első félidő után úgy vonulhattak az öltözőbe, hogy örülhettek annak, hogy nem kerültek többgólos hátrányba. Hogy a második játékrészre mi történt a hazaiakkal, azt senki sem tudja megmagyarázni, egy bekapott gól után teljesen szétesett a Töri játéka, 1-5 lett a vége. A tizenhetedik fordulóban Biharpüspökiben az a Nagyváradi Frontiera következett, akinek otthonában bárkinek nehéz nyerni. A meccs a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött, a hazaiak egy védelmi és egy kapushiba után hamar kétgólos előnyre tettek szert. Ekkor talán már mindenki azt hitte, hogy nagy vereségbe szalad bele a Töri, nem úgy Gergely Sanyi tanítványai. Még a szünet előtt két Szilágyi- és egy Matyi-góllal 3-2-re átvették a vezetést, amit a meccs végéig sikerült megtartaniuk, fontos három pontot hozva haza.
A tizennyolcadik fordulóban következett a helyi derbi, a Hegyközszentmiklósi Toldy ellen. Ez az a meccs, ahol sosem számít a tabellán elfoglalt helyezés, a napi forma és a nagyobb akarat dönthet, mondják a szakértők. Eddig a székelyhídiak egyszer sem tudták bevenni a szomszéd várat, végre most sikerült. Érdekes játékvezetői felfogás mellett – inkább a vendégeket segítették –, ha nem is sziporkázó játékkal, de 2-1-re nyert a Törekvés. A vendégeket is minden dicséret illeti, az utolsó percig veszélyeztettek, néha a szerencse mentette meg a hazaiakat a bekapott góltól, igaz ők is rontottak ziccereket. A sorsolás szeszélyének köszönhetően a következő játéknapon újra hazai pályán játszott a Töri, újra a Bihari Cetatea volt a vendég. Nagyon szép eredmény, hogy ezúttal sem sikerült nyerni a bihariaknak, a 93. (!) percben mentették döntetlenre a meccset, 2-2.
Elérkeztünk a lapzártánkig utolsó mérkőzéshez, az alsólugasi vendégszerepléshez. Mindössze tizenhárom játékossal utaztak el a székelyhídiak, a kispadon a cserekapus is mezőnyjátékosnak öltözött. Ennek tudatában bravúrosnak mondható az 1-0-s győzelem, viszont a játék képe alapján teljesen megérdemelt, sőt akár nagyobb gólarányú is lehetett volna.
Időközben a székelyhídi csapat is elbúcsúzott a kupaküzdelmektől, de egyáltalán nem vallottak szégyent a fiúk. A negyedosztályban középmezőnyben tartózkodó Érmihályfalvi Unirea úgy nyert 4-3-ra, hogy egyáltalán nem látszott az osztálykülönbség a két csapat között, inkább a szerencsének vagy a jobb helyzetkihasználásnak köszönhető a vendéggyőzelem.
Ami városunk másik csapatát, a Hegyközszentmiklósi Toldyt illeti, kisebb problémákkal vágtak neki a tavasznak, edző nélkül maradtak, öltöző hiányában Szentjobbon játsszák a hazai meccseiket. Ez játékukra rá is nyomja a bélyegét, a sikeresnek mondható ősz után eddig nagyon halvány tavaszt produkálnak. A kupabeli kiesés után, időrendben: otthon 3-3-as döntetlen a Frontierával, majd egy idegenbeli 4-0-ás (!) vereség az addig utolsó helyezett Sonkolyoson. A Toldy, mint fentebb írtuk, története során először kapott ki Székelyhídon, majd egy nagyon fájó vereséget szenvedett el „hazai” pályán, a tavasszal szintén gyengélkedő Berettyószéplak ellen, 1-2. És ha mindez nem lenne elég, Biharon az idei szezon legnagyobb gólkülönbségével 1-10-re kaptak ki.
A folytatásban a székelyhídiaknak mindenképp a nyolcban maradás a cél, a szentmiklósiaknak pedig van még idejük javítani.
—
Az állás húsz forduló után
1. Hegyközpályi | 20 17 1 2 92-18 52 |
2. Fugyivásárhely | 20 16 2 2 64-15 50 |
3. Bihar | 20 15 3 2 90-22 48 |
4. Szentmárton | 20 13 2 5 63-38 41 |
5. Székelyhíd | 20 11 4 5 38-35 37 |
6. Mezőtelegd | 20 9 4 7 61-40 31 |
7. Széplak | 20 8 5 7 45-36 29 |
8. Alsólugas | 20 9 2 9 35-50 29 |
9. Frontiera | 20 7 2 11 48-53 23 |
10. Szentmiklós | 20 7 2 11 40-52 23 |
11. Körösrév | 20 6 4 10 32-47 22 |
12. Sportiskola | 20 6 3 11 39-64 21 |
13. Esküllo | 20 5 2 13 32-67 17 |
14. Tataros | 20 4 2 14 27-68 14 |
15. Vársonkolyos | 20 3 3 14 30-72 12 |
16. Barátka | 20 3 1 16 33-92 10 |
—
Felemás szereplés a Román Kupában
Mielőtt belevágnak a tavaszi pontvadászatba, a csapatainknak kötelezően pályára kell lépniük a Román Kupa megyei szakaszának első fordulójában. A szabályzat azt írja ki, hogy sorsolás után az lesz a pályaválasztó, aki a tabellán hátrébb szerepel. Több csapat inkább idegenben szeretne pályára lépni, ezzel is elkerülve a játékvezetői díjak kifizetését. Ebben a tekintetben Fortuna asszony nem állt a székelyhídiak mellé, a bajnokság harmadik helyén álló Bihari Cetatea került ki a kalapból a sorsoláskor. Így itthon kezdtek fiaink és kisebb meglepetésre 2-1-re verték a nem teljes kerettel érkező vendégeket. Szentmiklósnak nem sikerült a bravúr, simán kaptak ki Berettyószéplakon, így már az első fordulóban búcsúztak a kupától.
Írta: Juhász György
Vélemény, hozzászólás?