Minden csapatot a háta mögé utasított a III. Toldy-kupa kézilabda-bajnokságon a hegyközszentmiklósi Toldy csapata, amelynek hírnevéhez méltóan három győzelemmel sikerült az első helyet meghódítania. A Szalárdon március 20-án, csütörtökön lezajlott nagy „csatákban” hat csapat tizenkét-tizennégy éves fiai léptek pályára. A későbbi győztes toldysok az első mérkőzés alkalmával szentjobbi fiúk ellen játszottak, a második meccs során a nagy ellenfélt, Kiskerekit verték, a döntőben a házigazda Szalárdot ütötték ki 20-5-re. A legtechnikásabb játékos címet Istvándi Márk kapta, míg a legjobb kapus címet briliáns játékával Krizsán Csongor érdemelte ki (mindketten a győztes csapat tagjai). Zsigmond Levente tornatanár, a kupa kezdeményezője, a toldys fiúk edzője a következőket nyilatkozta: „mérhetetlenül büszke vagyok rájuk, bemutatták azt, hogy miért edzenek hetente kétszer, és a kitartó munkának megvan az eredménye”.

A Toldy-kupa eredménye: I. hely: Hegyközszentmiklósi Toldysok, II. Szalárd, III. Kiskereki, IV. Érkeserű, V. Félegyháza, VI. Szentjobb. A győztes csapat: Bagdán Olivér, Erdei Tamás, Istvándi Richárd, Szilágyi Vilmos (VI. osztály), Bakó Sándor, Nagy Zoltán, Nánási András (VII. o.), Bíró Rómeó, Fehér István, Istvándi Márk (csapatkapitány), Király József, Koptyil Adolf, Krizsán Csongor (VIII. o.).


Írta: Béres Angéla