Beszélgetés Dobrády Ákos énekessel, az együttes frontemberével

 

 

Az 1995-ben alakult magyarországi könnyűzenei együttes frontemberét, Dobrády Ákost kérdeztük a TNT múltjáról, jelenéről és jövőjéről a másfél órás koncert után, amely kicsikben és nagyokban egyaránt sok emléket felidézett.

 

 

 

– Volt már TNT, Ön énekelt már szólóban és duettben, most pedig Dobrády Ákos és a TNT ismét együtt koncertezik. Össze tudná foglalni, hogy hogy alakult az együttes élete az évek során??

 

 

– 2005-ig aktívan működött a TNT. Ez azt jelentette, hogy a tízéves pályafutásunkat lezártuk egy nagy búcsúkoncerttel a Kisstadionban, és aztán öt év szünet után a Budapest Arénában tartottunk egy tizenöt éves jubileumi koncertet. Ez annyira jól sikerült és annyira híre ment, ráadásul mi annyit dolgoztunk egyetlenegy koncertért a koncertanyagon, hogy úgy határoztunk, hogy ha erre van igény – és a jelek szerint van, mert egyfajta retróhangulat uralkodik mindenhol –, akkor nagyon szívesen ugyanezt a műsort bemutatjuk Budapesttől távolabb eső helyeken is. Ide is örömmel jöttünk és remekül éreztük magunkat, de eztnem jelenti azt, hogy a Dobrády Ákos szólóprodukciónak vége lenne, továbbra is fellépek szólóban is, most fog megjelenni egy új lemez. Aztán, hogy így TNT formációval még mennyi koncertünk lesz még a közeljövőben, azt nem tudhatom. Igazából az a terv az, hogy ötévente tartunk egy nagykoncertet és mellette egy kisebb turnét. Hogyha szeretik az emberek, akkor miért ne tennénk meg? Valahogy ezek a TNT-dalok úgy élnek igazán, ahogy együtt az Intivel (Zuber Krisztián énekes/
dobos – szerk. megj.)
együtt állunk a színpadon. Így vannak az emberek emlékezetében, és mindig örömmel fogadnak bennünket, bárhova megyünk.

 

 

– Mennyiben változott a zenekar, a háttércsapat? Mennyiben régiek vagy újak a munkatársak?

 

 

– Vannak új arcok is a zenekarban, de Kaszás Péter például a doboknál a régi granitúrából jött el hozzánk a mai napra újra. Ez természetes, hiszen ők session-zenészek, sokfelé játszanak. Például a Dandó Zolika sokáig gitározott nálunk a TNT zenekarban. Ez változó, de a Dobrády Ákos-produkcióban van egy állandó zenekar, velük járom az országot és a koncerthelyszíneket.

 

 

– A jelenlegi zenekari felállással készülnek-e új lemezre?

 

 

– Nem, abszolút nem, ezért fogalmaztam úgy az elején, hogy az aktív működését befejezte a zenekar, ami azt jelenti, hogy nem készítünk újabb albumot. Azt gondolom, hogy az a tíz évhez már nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle. Azokkal a slágerekkel, azokkal a dalokkal ismertek meg minket, és nagyon remélem, hogy ezek örökzölddé is értek azóta.

 

 

– A honlapján láttuk, hogy néhány napja a Szatmár megyei Nagykárolyban koncerteztek. Gyakran kapnak meghívást Erdélybe vagy más határon túli, magyar lakta településekre?

 

 

– Igen, nagyon gyakran kapunk. Nagykárolyban voltam két évvel ezelőtt szólóban is, most pedig a TNT-vel. Ha jól tudom, már jövő tavaszra is van Szlovákiába 3-4 helyszínre meghívásunk, illetve nagyon remélem, hogy Erdélybe is jövünk még.

 

 

Bíró Orsolya