Nagy Anita védőnőként dolgozik Érkörtvélyesen 2019 októberétől. A közösségi egészségügyi nővért – aki nagy segítségére van a rászorulóknak – az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal alkalmazta az egészségügyi és a munkaügyi minisztériumhoz benyújtott sikeres pályázat révén.

Nagy Anita (portrénkon)elmondta, munkaköre szerint a nehéz körülmények között élő személyekkel foglalkozik. Több tekintetben is segítséget jelent az embereknek: vérnyomást mér, ellenőrzi, hogy beszedik-e gyógyszereiket, járnak-e háziorvoshoz és szükség esetén szakorvoshoz. Tanácsokat ad, útbaigazítja a magas vérnyomással rendelkezőket, akik nem szednek gyógyszereket. A háziorvosnak is segít, értesíti a szülőket a gyermekek kötelező védőoltásának időpontjáról, figyelemmel kíséri a terhes nőket, az újszülötteket és a krónikus betegeket. Segít egészségügyi biztosítást szerezni azoknak a terhes nőknek, akik nem rendelkeznek ezzel.

Amikor megjelent a koronavírus, naponta meglátogatta a terhes nőket, hogy érdeklődjön egészségügyi helyzetükről. A járvány kezdetén Nagy István polgármesterrel közösen vittek élelmiszert a rászorulóknak. Terepmunkát végeztek, ugyanis akkor még sokan karanténban voltak. Jelenleg is meglátogatja az embereket, vagy telefonon érdeklődik helyzetükről.

Nagy Anita közölte, járja a települést, ugyanis hozzá is lehet fordulni azoknak, akik igénylik a Covid–19 elleni védőoltás beadását, amikor szükséges, regisztrálja a jelentkezőket. Jelenleg listát készít azokról, akik be akarják oltatni magukat, majd értesíti őket, hol és mikor kerülnek sorra. Az a tapasztalat, hogy az emberek még mindig nagyon félnek az oltástól, az utolsó karaván alkalmával 31 személyt sikerült beoltani. Még most is vannak jelentkezők, akik Érmihályfalván kapták meg az oltást.

Nagy Anitát az érkörtvélyesi polgármesteri hivatalban levő irodájában lehet felkeresni. Hétköznapokon 7–15 óra között található meg, és terepen is tartózkodik.


Írta: Ér hangja