Ebben az időszakban több projektet valósít meg az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal. Az egyik ilyen, hogy ott ahol még nincs, járdákat készítenek.

Figyelembe véve a lakosság igényeit, az esős, téli időszak közeledtével járdákat készítenek a lakosok számára azokban az utcákban, ahol ez még nem történt meg. Érkörtvélyesen három utcában, Érvasadon pedig egy utca esetében készítenek járdát több mint egy kilométeren keresztül. A járdának a szélességét úgy kellett megállapítani, hogy egy gyerekkocsi elférjen rajta. Nagy István polgármester elmondta, hogy a főutcán egy kicsit szélesebbre tervezték a járdát.

Ott egyméteres lesz, az utcavégeken pedig, ahol nincs akkora forgalom, 80 centiméteres, ott is elfér majd egy gyerekkocsi. Azt szeretnék elérni, hogy minden utca le legyen aszfaltozva. Az a természetes, hogy minden utcában legyen járda, legalább az egyik oldalon, hogy tudjanak közlekedni a sáros időben is. Minden utcát leköveztek már a nyár folyamán. Szükség esetén mentővel, tűzoltóval meg lehet közelíteni minden utcát. Az elöljáró hangsúlyozta, hogy jelenleg is zajlik a járdák építése, hamarosan befejeződik ez a projekt. Mintegy 1200 méter hosszúságban épülnek járdák Érkörtvélyesen és Vasadon. Ezek kiválasztása úgy történt, hogy Érkörtvélyesen megbeszélték a tanácsosokkal, hogy melyik utcába létesítsenek járdát, Vasadon pedig a régi járdát újították fel, felszedték a régi elavultat, és újat helyeztek el mintegy ötszáz méteren.


Írta: Ér hangja