
Jelenleg a telekkönyvezésekkel foglalkoznak sokat az érkörtvélyesi polgármesteri hivatalban.
Nagy István polgármester hangsúlyozta, hogy segítséget nyújtanak a lakosságnak, hogy minél több lakást és földterületet tudjanak telekkönyvbe venni, ugyanis nagyon fontos a tulajdonjog megszerzése, illetve tisztázása. Ez egyrészt a következő generáció szempontjából is lényeges, illetve másrészt a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA) benyújtandó támogatás esetében is szükséges. Segítik a telekkönyvezési eljárásban a gazdákat, hogy tisztázzák a tulajdonviszonyokat a területek kapcsán, annak érdekében, hogy mindenki dokumentációja legyen rendben. Az elektronikus nyilvántartásba is bevezetik a tulajdonviszonyt, így a szükséges igazolásokat pillanatok alatt ki tudják adni. Mindenkinek az az érdeke, hogy ezek a kérdések tisztázódjanak, akár földvásárlásról, akár öröklésről van szó. A papírmunkával járó kellemetlenségek után a tulajdonosok ennek az eljárásnak az előnyeit is megtapasztalják. Minden családnak megvan az iratcsomója a tulajdonairól, a járműtől a házig, a földig. Minden adat egy helyen található, ily módon sokkal jobban nyomon követhetővé válik a folyamat, és szükség esetén, ha módosulnak a tulajdonviszonyok, akkor ez egyszerűen bevezethető a dokumentációba.
Eldöntötték, minden évben néhány díszfát ültetnek a községbe, illetve az Érkörtvélyes–Érvasad közötti utat is be fogják fásítani – emelte ki Nagy István elöljáró. Ezt már el is kezdték még kora tavasszal, a nyárfák egy részét elültették. Ősszel fogják a díszfákat elültetni a településen belül.
Prioritásként kezelik a fásítási program mellett a község biztonságának erősítését. Tervbe vették, hogy kövezéssel javítják fel Érkörtvélyesen azokat a járdákat, utcákat, amelyek még nincsenek leaszfaltozva. Fejlesztik a közvilágítást, további térfigyelő kamerákat helyeznek majd el, hogy ezáltal is biztonságosabbá tegyék a községet.
A polgármester elmondta, hogy megnyertek egy pályázatot fertőtlenítő berendezések beszerzésére, amelyekre nagy szükség van a világjárvány és a sertéspestis idején. Ezt a tervet benyújtották Szatmárnémetibe, hogy ellenőrizzék, aztán elindíthatják a közbeszerzési eljárást. Ezekkel az eszközökkel fertőtleníteni tudják az utcákat, az udvarokat, termeket, kisebb szobákat attól függően, hogy mi szükséges. Egyébként ez a berendezés egy 500 literes tartályból áll, amit feltesznek egy utánfutóra, s azzal fertőtlenítik az utcákat, azonban van háti- és motoros permetező, valamint kisebb gépek is, amelyek magas nyomáson bocsátják ki a szert ködfelhő formájában, ezt akár egy osztályterembe is lehet használni. Ezeket a fertőzöttségi szint alapján használják majd. Ez a berendezés tökéletesen alkalmas szúnyogirtásra is.
Tatarozzák a köztulajdonban lévő érkörtvélyesi épületeket
Érkörtvélyes községben idén is folytatják a köztulajdonban lévő épületek tatarozását, hogy ne menjenek tönkre.
Tavaly új épületbe költözött az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal, ez egy szép külső színt fog kapni. Nagy István elmondta, hogy a hivatal régi épületében működik a rendőrség, a posta, és az egyik teremben a szemétszállítási díjat és a vízszolgáltatási tarifát lehet befizetni. Még nem született végleges döntés arról, hogy mi lesz a régi épület kihasználatlan részének sorsa, ez a pandémia jövőbeni alakulásától is függhet, de elsősorban a lakosság igényeit fogják figyelembe venni.
A polgármester köszönetet mondott a lakosságnak, hogy vigyáztak magukra és egymásra. Őszintén bevallották, ha elkapták a vírust, és házi elszigeteltségbe vonultak, így sikerült megfékezni a járvány terjedését a településen.
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?