Kozma-Czintos Felicia, az ér­kört­vélyesi Dr. Balasi József Általános Iskola igazgatója nyilatkozott a közeljövő terveiről, a tanintézmény keretében történő fejlesztésekről, beruházásokról.

– Tervek azok vannak, finanszírozásra várunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy most már tényleg közel vagyunk ahhoz, hogy a körtvélyesi iskola egy egyesülettel is rendelkezzék. Második éve folyik a szükséges dokumentáció elkészítése, de most már a végén vagyunk. Nagyon örülnénk, hogyha végre befejeződne az egész, ugyanis nagyon sok elképzelésünk van ezzel az egyesülettel. Pályázni szeretnénk, támogatókon keresztül pénzforrást hozni még a tanintézménynek. Ezeket az összegeket mindenképpen iskolai tevékenységek szervezésére, pedagógusok továbbképzésére szeretnénk fordítani, versenyeket szervezni, amint ez a járványhelyzet megengedi. Az egyesület neve az KORTE lesz, a körte szóból, ugyanis Körtvélyes – körte, és így adódott ez a név az egyesületnek.

– Milyen pályázatokat szeretnének még benyújtani?

– Most folynak a tárgyalások egy másik pályázattal kapcsolatban, amelyet együtt szeretnénk benyújtani az érmihályfalvi polgármesteri hivatallal, a Zelk Zoltán Általános Iskolával és az érmihályfalvi szakközépiskolával az uszoda ingyenes használatára vonatkozólag. Örömmel veszünk részt ebben a projektben, mert nem szabad megfeledkezni arról, ha uszoda nyílik egy közeli településen, akkor ennek van olyan veszélye, hogy elvonzza a gyerekeinket, ha azt hallják, az iskola diákjai ingyen úszhatnak. Így mi is csatlakoztunk, ez azt jelenti, hogy egy- másfél év alatt tíz pedagógust képezünk ki arra, hogy tudjon úszást tanítani a diákoknak. Száz diák részesülhet abban, hogy ingyen tanul, ingyen felszerelést kap az egész uszodai tevékenységhez. Természetesen ebben benne van utaztatás, teljes felszerelés, úszás utáni étkezés és a hazaszállítás költsége is. Az úszásórák mellett még tervben van az egészséges életmódot tanító tevékenység is, és most tárgyalunk, mindenki ötletel, miként legyen, hogy mindenkinek megfeleljen. Mi falusi iskolaként teljesen másképp állunk a dolgokhoz, mint például egy városi tanintézmény, más igényeik is vannak a gyerekeinknek. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt kapott az energetikai pályázat megvalósítása, ennek értéke mintegy hárommillió lej. Felújítjuk az iskola B épületének teljes energetikai hálózatát, gondolok itt a nyílászárókra, fűtőtestekre, tetőcserére, külső szigetelésre, mindenre, ami ahhoz segítené hozzá az iskolát, hogy alacsonyabbak legyenek a számláink. Ezt a pályázatot a polgármesteri hivatal adta le az Országos Befektetési Társasághoz.

– Miként zajlott az oktatás a járványügyi helyzetben?

– Szeptember 13-a óta függetlenül a vírushelyzettől szerencsére fizikai jelenléttel történő oktatás zajlik a tanintézményeinkben. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen, mivel viselkedési problémák vannak, mint ahogy ebben az időszakban minden intézményben előfordul, nemcsak Bihar megyében, hanem országos viszonylatban. Itt szeretném megemlíteni, hogy már második éve Onilă Alina kolleganőnk iskolai tanácsadóként segíti a munkánkat. Ő az iskola alkalmazottja, de mint tanító néni. Viszont a polgármesteri hivatalnak az egyik pályázatában ő nyerte el ezt a tisztséget, örömünkre szolgál, hogy egyben tanító nénink is, de tanácsadónk is, aki közelről ismeri a gyerekeket és azok problémáját, segíti az intézményeink munkáját. Hogy miben áll ez? Felkeresi azokat a diákokat, akik igazolatlanul hiányoztak, megpróbál segítséget nyújtani különböző dossziék összeállításában a szülőknek, segítséget nyújt a szülőkkel való kommunikációban. Köszönet és hála a munkájáért, amit végez, és reméljük, hogy a közeljövőben is folytatódik ez a projekt, és meg tudjuk őt tartani.


Írta: Ér hangja