A szentjobbi sajbó népszokás

Második alkalommal is megszervezte a sajbóvasárnapot nagyböjt első vasárnapján a tavalyi év sikere után a Szentjobbi Ifjúsági Szervezet és a RMDSZ helyi szervezete. Az érdekes szokás több évszázaddal ezelőtt a svábok betelepülésével terjedt el a térségben.

A hagyomány és az elnevezés a német ’Scheibe’, vagyis korong szóból származik, és a szatmári svábok honosították meg a történelmi Magyarország északi területein.

A sajbózás lényege abból áll, hogy nagyböjt első vasárnapján a községbeli fiatalok az esti harangszó elhangzása után a településhez tartozó legelőn tüzet gyújtottak. A tűzbe bükkfakarikákból készült korongokat tartottak és mikor azok már eléggé ízottak, a legelő egy távolabbi részére hajították, hogy azok tűzcsóvát húzzanak az esti égbolton. Az első sajbót mindig Szűz Mária és Szent József tiszteletére hajították el, miközben azt kiabálták: „Sajbó, sajbó, kié legyen a sajbó?”

A sajbózás hagyománya néhány évtizedre Szentjobbon is feledésbe merült. 2021-ben a Szentjobbi Ifjúsági Szervezet és a helyhatóság kezdeményezésére szervezték meg újra a sajbóvasárnapot, melyet nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb generáció tagjai is örömmel fogadtak, hiszen ezáltal újra feleleveníthették fiatalságuknak kedves emlékeit.

Az eredeti szokás szerint sajbóvasárnapon nemcsak egy helyen, hanem a falu több pontján is fellobbantak a tüzek. A különböző utcákban lakó fiatalok külön sajbómáglyát raktak és ez ezzel is versenghettek egymással.

A sajbózásnak a télűzés és a fiatalok összepárosítása mellett babonás jellege is volt.  A sajbó reptetése közben sokszor egy-egy kívánság is elhangzott, és ha a tüzes karikát sikerült szépen, magasra felreptetni, akkor úgy tartották, hogy nemsokára beteljesedik az, amire vágynak.