Kézműves foglakozásokkal, néptánctanulással folyt az értékmentés

Az adventi időszak régóta különleges helyet foglal el a szívemben, és mióta gyerekem van, ez még fontosabbá vált számomra. Az ember igyekszik minden nap úgy élni, hogy értékeket tudjon adni másoknak. Kitűnő példa volt erre az Ér Hangja Egyesület által december 5-9. között első alkalommal megszervezett Adventi érmelléki fonó tábor elnevezésű rendezvénye, és amelynek mottója talán az az idézet is lehetne, amit a napokban olvastam: „A karácsonyt a szívünkkel kell ünnepeljük, nem a pénztárcánkkal.”

Nagyon vártam a sokféle programot, amit a fonó ígért. Kezdetként a lányom rögtön meg is kérdezte: „mi jelent az, hogy fonó?” A pontos választ keresve kicsit utánaolvastam a dolgoknak, és a következő meghatározást találtam: „A fonó a kender vagy len feldolgozásának utolsó előtti szakasza, mielőtt abból textília, anyag készül. A kenderszösz kalákában történő felfonását nevezzük fonónak. A fonás az őszi betakarítástól farsang végéig tartó foglalatosság volt, amelyben a fiatal és az idősebb generáció együtt vett részt.” Lányok és asszonyok dolgoztak a fonóban, a fiatal legényeknek pedig jó lehetőség volt ez az udvarlásra, a tornácon kívül állva nótáztak, figyelték szívük választottját.

Ez a mi első fonónk, nem a szó szoros értelmében vett fonó, hanem a népi tevékenységeket, hagyományokat, mesterségeket felelevenítő programsorozat volt. Minden nap vártak ránk az érköbölkúti vagy más faluból érkezett, és székelyhídi nénik, akik bevezettek minket a népdalok világába. A résztvevőknek még voltak ködös emlékei arról, hogy kiskorukban részt vettek hasonló eseményeken, de azért be kellett olajozni a megrozsdásodott fogaskerekeket, hogy jobban menjen a dalolás.

Ez még csak a dolgok kezdete volt. A jó hangulattal minden nap örömünneppé kerekedett. Kicsitől nagyig mindenki lelkesen nézegetett és próbált ki mindent, amit csak lehetett a tábor alatt. Amennyiben korosztályt kellett volna szabni a tevékenységeknek, tényleg érvényes lett volna a közhelyessé vált 0–100+-ig jelölés.

készül a bojtbaba Codrea Erdei Hanna (kozepen) segedletevel

Készül a bojtbaba Codrea Erdei Hanna (középen) segédletével

Mi a lányommal a falidísz varrásban találtuk meg magunkat. Nagyanyáink szobáiban biztosan sok helyen lógtak-lógnak ezek a jellegzetes alkotások, amiből nekem, Codrea-Erdei Hanna óvó néni segédletével rögtön sikerült is egy kisebbet elkészítenem: egy lányt és egy fiút.

Szabó Ferenc fafaragó-véső alá álmodja a formát

Szabó Ferenc fafaragó – véső alá álmodja a formát

Velem szemben a gyerekek Braun Ildikóval gombolyagot készítettek, amiben helyes apró kis masina segítette őket. Ebből a munkából sem maradhattam ki, kislányommal, Zorával a feltekerésre váró fonalat készítettük elő úgy, hogy egy kidobásra ítélt pulóver darabjait bontottuk le. A sok fonalhoz illettek az asztalsor végén ülő rongyszőnyegeket bemutatásra kínáló Balajti Irénke néni munkái, melyek kicsit visszarepítettek kiskorom emlékeihez és nagymamám tarka ricipokrócainak világába.

A tábor ideje közben kis- és nagyfiúk is összegyűltek még hozzá ahhoz az asztalhoz, ahol Szabó Ferenc fafaragó segédletével lelkesen, teljes vállszélességgel lehetett fát faragni. Ki a szék lábát, ki az ülésre szánt részét alakítgatta a célszerszámokkal. Itt a lányoknak főleg a népdallal történő bátorítás jutott, hogy jobban menjen a férfi munka.

A textil jellegű anyagokkal való munkának számos ága van, így a baba-mama kör vezetőjeként a most nemezelő tehetségét megcsillogtató Palczert Judit barátnőm foglalkozására is elkeveredtünk, akivel színes nemezgolyókat gyártottunk, amiből később ékszerek készültek. A lányomnak készítettem egy nyakláncot és közben ő is elkészítette élete első két apró kis nemezpöttyét.

Az ezerszínű fonalakból némiképp kigabalyodva visszacsöppentem kicsit az anyukák világába. A Temesvárról érkezett Szilágyi Boróka zenetanárnő vezetésével zenés gyerekfoglalkozáson vettem részt Zorával, ahol lovagoltunk, Mátyás királyokká válva levelet írtunk csemetéink hátára, és a végén elrepültünk Betlehem kis falucskájába, ahol együtt örvendeztünk az istenfiú születésének. A mondókázás után a lányom kezdeményezésére rávettettük magunkat a mézeskalácsos asztalra, ahol Nyíri Edit kedves csokalyi óvó néni mindenkinek segített és tippeket is adott a díszítéshez. Szakemberek nem lettünk, de lányomnak ez volt a kedvence, mert pillangót díszített, amit a végén meg is lehetett enni.

A fonalvilág újra a hálójába kerített, hisz a Létavértesről érkezett Rozsnyai-gyűjtemény tárgyai, a fonó és fonás történetét és kellékeit bemutató Kővári Emese és munkatársai mindenki figyelmét magukra vonták. Odagyűltek kicsik és nagyok, közösen készültek a mini- és rögtönzött szövőszékeken a szebbnél szebb alkotások. „Készítsetek az anyukátoknak edényalátétet karácsonyra” címszóval, én is belevetettem magam a munkába, és büszkén kijelenthetem, hogy bár nem ott, de itthon sikeresen befejeztem az alkotást.

Kővári Emese érdekfeszítő előadás keretében a fonás kellékeit és történetét mutatta be

Kővári Emese érdekfeszítő előadás keretében a fonás kellékeit és történetét mutatta be

A tábor ideje alatt jellemző volt, hogy nagy munkákban mindenki megéhezett, és jó hangulatban kiadós közös ebédet fogyasztottunk el. Kicsit megállt itt az idő, az emberek ráérősen beszélgettek, senki sem rohant sehová, jólesett szétnézni, ennyi nyugodt és jókedvű embert együtt látni.

A pihenő után visszatértünk a kialakult forgatagba, és végre leülhettem az általam legjobban várt tevékenységhez, a szalmadíszkészítéshez. Tóth Éva néni kedvesen elmagyarázta, hogy az általam kiszemelt csillag és hópehelydísz még a profiknak is feladja a leckét, így végül szalma angyalkát és egyszerű kördíszt készítettem. Eközben a lányom Szabó Izabella és Hara Réka tanító néni segédletével téli tájképet készített vattapamacsokból. A nagy munka után kicsit megfáradva leültünk a székelyhídi Búzavirág Népdalkör tagjai mellé és néhány csodaszép, ősrégi karácsonyváró dallal gazdagítottuk a repertoárunk.

A több napos program ideje alatt – büszkén mondhatom – egyetlen tevékenységből maradtam ki csupán, a csuhébaba-készítésből, melyet az Enemy Dance Crew Family hiphopcsoport és a helyi Petőfi Sándor Elméleti Líceum képviseletében Alexandra Miclăuș és Béres Amarilisz diáklányok vezettek. Azonban öröm az ürömben, hogy néhány félkész eldobásra ítélt csuhébaba ott árválkodott az asztalukon, így nekünk is jutott egy csuhélegény belőle.

A tábor zárásakor mindannyiunk Vili bácsija, Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője és segítői rövid előadással, viseletbemutatóval és spontán fergeteges táncházzal zárták le a nap eseményeit.
Az első Adventi érmelléki fonót nem formális keretben vasárnap ifjúsági szentmise zárta a helyi római katolikus templomban, amelynek témája, a harmadik adventi vasárnaphoz igazodva, az öröm volt. Valóban tökéletes volt a zárótéma, hisz jó volt együtt lenni, közösen tanulni és alkotni. A szervezők jövőre is örömmel várnak mindenkit, de még előtte találkozunk a Karácsonyi vásárban.

A programot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatta.


Írta: Ványa Blanka