Háromnapos táborral zárult a Festeni jó! elnevezésű művészeti tehetséggondozó képzés. Ezt követően kiállították a féléves program során elkészült képeket a székelyhídi múzeumban június végén, ahol az alkotásokat közel két hétig lehetett megtekinteni. A tizenhat beiratkozott fiatal sikeresen vette az akadályokat az Ér Hangja Egyesület szervezésében megtartott képzéssorozaton, és a folyamatnak köszönhetően megmutathatták, illetve fejleszthették művészi tehetségüket.

A kiállításon Bíró Orsolya, az Ér Hangja Egyesület munkatársa köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy fontos a székelyhídi, érmelléki tehetséges fiatalok megkeresése és tehetséggondozása. Az egyesület igyekszik az ilyen eseményeknek a médiacsoport stúdiójában is rendszeresen helyt adni, legyen szó akár szakmai gyakorlatozó diákokról vagy akár nemformális élménypedagógiai programokban részt vevő fiatalokról.

Aszalós Tímea, az egyesület elnöke elmondta, az iskola mellett számtalan olyan egyéb tevékenységre van lehetőség, amelyek körülbelül ugyanazokra a tantárgyakra vagy sporttevékenységekre helyezik a hangsúlyt, amelyek a gyerekek számára az iskolában is elérhetőek. Ezzel szemben kevesebb az olyan lehetőség azon tehetséges gyerekek számára, akik a zene vagy a vizuális művészetek terén tudnának valami nagyot alkotni és adni a világnak. Ezen okból pályázta meg az egyesület a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszterének Nemzeti Tehetség Programjában ezt a képzési lehetőséget, ami közel fél éven keresztül rendszeresen foglalkoztatta a fiatal érdeklődőket.

A kiállításon részt vevő fiatal tehetségeken és hozzátartozójuk mellett Gagyi Judit Eszter és Guba-Kerekes Zsuzsa képzésvezetők is jelen voltak, akik büszkék és egyben szomorúak is voltak, mivel véget ért ez a csodálatos közös időszak. Elmondásuk szerint nemcsak a gyerekek tanultak, hanem ők is a gyerekektől. Mindketten kiemelték, hogy a képzésen részt vevő gyerekek között vannak olyan tehetségek, akiknek érdemes lenne majd a képzőművészeti pályát választani.

Korosztálytól függetlenül a gyerekek olyan képzőművészeti technikákat próbálhattak ki és sajátíthattak el a képzés ideje alatt, amelyek segíthetik a saját képi világuk és mondanivalójuk könnyebb kifejezését is.

A hatvanórás képzés nemcsak a tehetségek kibontakozására volt alkalmas, de barátságok is születtek a gyerekek között. Bár elmondásuk szerint az ifjú tehetségek még csak hobbiként foglalkoznak az itt tanultakkal, de azért elgondolkodnak a vizuális művészeten, mint pályaválasztási lehetőségen. Amit viszont el tudnak mondani a saját tapasztalataik által: festeni jó.


Írta: Szyártó József László