Igényesen szórakoznak a Nagyváradi MM Pódium Színház mulattató előadásán

Vastaps, hahota és nevetés kísérte a Nagyváradi MM Pódium Színház január 16-án, Hegyközszentmiklóson bemutatott előadását. A településre gyakorta visszatérő művészek ezúttal a kabaré hőskorának első három évtizedében született vidám jelenetekkel, dalbetétekkel mulattatták a közönséget. A műsor címe már eleve utalt a borítékoló sikerre: Kabaré 30. Az MM Pódium társulatát február 13-án ismét láthatja a helyi közönség, a mostanihoz hasonlóan sziporkázó jeleneteket fognak előadni.

Mocsár László tanácsos kezdeményezésére jó három évvel ezelőtt kezdődött a rendszeres „színészjárás” Hegyközszentmiklóson. Az idők folyamán a könnyed műfaj bizonyult leginkább közönségcsalogatónak. A felnőttek szórakoztatása mellett a gyermekeknek szánt örömszerzés is szívügye Mocsárnak, két-háromhavonta bábelőadást tartanak. Most folynak az egyeztetések az érmihályfalvi Móka amatőr színjátszó csoport vezetőjével a márciusban esetékes fellépésükről.

Néhány évvel ezelőtt Kaszoni Mária tanítónő vezetésével helyi fiatalok csoportja felmerészkedett a világot jelentő deszkákra, sajnos, csak néhány fellépés erejéig. A tanácsos reménykedik, hogy a színház iránti szeretet előbb-utóbb jó kedvcsinálónak bizonyul egy életképes, helyi színjátszó csoport megszületéséhez.

—
Pillantásnyi kabarétörténet
A közismert kabaré szavunk francia eredetű, ahogyan maga a műfaj is, amely egyveleget, szatirikus, humoros szórakoztatást jelent. A XIX. század végén Párizsban alakult ki, és onnan indult el meghódítani Európa nagyvárosait. A magyarországi a kabaréműfaj egyet jelent a pesti kabaréval, amelynek megszületése és életben maradása akkoriban nem volt mindenki számára egyértelmű. A magyar helyzetet nehezítette az orfeumokban egyeduralkodó németnyelvűség.

A magyar műsorszámok beemelését egy-egy produkcióba számtalan kritika érte, korabeli megfogalmazás szerint a magyar nyelv túlságosan szürke, nem eléggé rugalmas azoknak a harsányságoknak a közvetítéséhez, amelyek németül kiválóan hatnak. Már javában benne voltunk a színjátszás magyarosítási törekvéseiben, amikor a sajtó, többek között 1905-ben a Pesti Napló lefitymálóan viszonyult a kérdéshez, azt állítva, hogy a magyar közönség német nyelvű műsort akar. Feld Zsigmond, a Városligeti Színház igazgatója már 1889-ben bejelentette magyarosítási szándékát. Solymosi Elek, a Népszínház komikusa 1885-ben létre hozta a Magyar Dalcsarnokot. Nem sok sikerrel. A magyar nyelvű szórakoztatás úttörőjeként számon tartott ifj. Baumann Károly a Kék Macska mulatóban magyar dalokkal lépett a közönség elé.

A magyar nyelvű lakosság számarányának növekedése, valamint olyan nagy kaliberű szerzők színre lépése, mint Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Nagy Endre, Gábor Andor, Szép Ernő és társaik, már sikerrel magalapozták a sajátságosan pesti ízlésvilágú szórakoztatást. 1901 novemberében Tarka Színpad néven lépett közönség elé az első magyar kabaré. A Budapesti Hírlap mint a magyar varieté megszületéséről számolt be az eseményről. Ezzel szemben Hevesi Sándor a Magyar Szemlében unalmas és élettelen jelzőkkel illette a látottakat. A pesti kabaré valójában 1907-ben született meg, amikor Kondor Ernő egy váratlan örökséghez jutva, a Teréz körút 28. szám alatt megnyitotta a Fővárosi Cabaret Bonbonnière színpadot. A szerzők zöme maga olvasta fel írását, meghívást kapott Szép Ernő és Nagy Endre is. Nagynak köszönhető a konferanszié megszületése, de magát a műfajt is megreformálta. Lehajoltak érte és irodalmi szintre emelték fel a kabarét. Átvették a műfaj erényeit, igényesebbre spékelve némi specifikummal, csiszoltabbra sikeredett, mint a műfajteremtő franciáknál vagy a kispolgári léhaság tolmácsolására szorítkozott bécsieknél – értékelte a korabeli pesti szórakoztatást Kosztolányi Dezső. A színpadszerű darabok helyett színpadi tréfák jelentek meg, ami a műfaj felfrissülését eredményezte.

A második világháború zsidótalanítása számos szerzőtől és nagyszerű előadótól megfosztotta a közönséget. A háború után ismét felfokozódott a kabaré utáni éhség, elsőként 1945. március 27-én a Pódium Kabaré tárta ki kapuit a nézők előtt. A közéleti humor széles néptömegekhez eljutott. A kommunista diktatúra sötét korszakának idején „mosolytalanná” vált a színpad, polgári örökségnek, ocsmányságnak bélyegezték. Így a Pódium Kabarét néhány év múlva elérte a végzete, megszüntették.

Manapság ismét szabadon és önfeledten lehet nevetni. Az újabb és újabb poénok, társadalomkritikák, áthallások, összekacsintások, helyzetkomikumok vonzzák a közönséget. De a régi pesti kabaré örök. Nem véletlenül viszik újra és újra színpadra Vadnai, Nagy Endre, Rejtő Jenő, Vaszary Gábor humorba rejtett örök érvényű igazságait.
Mai bizonytalansággal teli társadalmunkba is kellenének a „nagyendrék”, hisz méltán fennmaradt az egyik atyafi mondása, aki közéleti ügyekben nem tudott eligazodni: „Este elmegyek a Nagyendrébe, és megtudom, mi az igazság.”


Írta: D. Mészáros Elek