A farkasordító hideg ellenére nagyon sokan eljöttek, hogy részt vegyenek a hagyományőrző disznótoros hétvégén. Hegyközszentmiklós vize ezen a január 28-ai szombaton is közel 70 fokos volt, miközben a hőmérők higanyszála mínuszokat mutatott.
A helyiek szívesen bekapcsolódnak, mert együtt lehetnek és együtt lenni jó – mondta Árus László Csongor református lelkipásztor, az esemény házigazdája. A távolabbról érkezőket ide hozza a barátság, a kíváncsiság, az ízek szeretete. A disznótor ötletgazdája Oskar Perje Csaba, aki Ausztriában dolgozott évekig, tavaly pedig a torontói Tokaji Wine Boutique séfjeként tevékenykedett. Azt vallja magáról, hogy született szakács, nagyon szereti ezt a szakmát, szeret jókat főzni és szereti, ismeri a környéket, hisz Madarason született.
Az étlapra toros káposztát, májas hurkát, tepertőt, kolbászt, hagymás vért tervezett, és nem maradt el a flekken sem, természetesen erdélyi fokhagymaszósszal, ami még ízletesebbé teszi a hirtelensültet. Balázs Lajos böllér – aki gyerekkorában édesapjától leste el a disznóvágás fortélyait – ügyesen irányította a munkát. Már előző nap is leöltek egy mangalicát, az abból készült vacsorával várták a Magyarországról érkezett negyvenfős csoportot. Folyamatosan jöttek a vendégek. Dr. Barta Júlia turkológus és néprajzkutató barátaival érkezett Karcagról, Jánosi Zsolt és társasága öt lakókocsival pedig Budapestről. ők idén voltak itt először, az internetről szereztek tudomást erről a hétvégéről, hát eljöttek, megnézték. Tetszett nekik a táj, a víz, a nyugalom, a helyiek vendégszeretete.
Idén először hozta el és kínálta eladásra portékáit a székelyhídi Kokovai László. Volt is keletje a szemet gyönyörködtető, ízletes füstölt sonkának, kolbásznak, szalonának. Jófajta házi pálinkából sem volt hiány. Kellett is az „áldomás”, mert feledtette a hideget, arról nem beszélve, hogy a hagyományos disznóvágás szerves része. A szentmiklósi termálstrand vendégei igazi gasztroélménnyel gazdagodtak ezen a hétvégén. A vendéglátók is elégedettek voltak, hisz évről évre nő az érdeklődők száma. Aki az idén nem tudott ott lenni, jövőre nézze meg, milyen. Szerintem érdemes.
Írta: Rupárcsics Csilla Judit
Vélemény, hozzászólás?