A mosolygós sírköves

Szilágyi László fát is farag vagy íjat feszít, ha úgy tartja kedve

A gének hordozta hasonló tulajdonságok mellett két dologban biztosan megkülönböztethetetlen a székelyhídi Szilágyi László édesapjától és nagyapjától: mindhármukat Lászlónak hívják, fő foglalkozásuk pedig a sírkőkészítés.

Mintha természetvédelmi területen járnánk, olyan Szilágyi László kertje. Itt a természet az úr! Növények kusza rendjében, madárfüttyös reggeleken itt talán nem is lehet rosszkedvű az ember. Vendéglátóm mindenesetre erről tesz tanúbizonyságot, hisz eddig bármikor, bárhol összefutottam vele, mindig vidám, barátságos volt. Ő, a mosolygós sírköves. Jókora termetű kutyája már messze nem ennyire barátságos, a kapu előtt kell várakoznom néhány percig, amíg betessékelik a házba.

Fiatalabb korában többfelé, számtalan területen kipróbálta magát. Tizenegy éve állt be édesapja mellé síremlékeket készíteni. Különböző méretű és értékű sírköveket gyártanak. A betonból öntött márványlapos jóval olcsóbb, mint a márványtömbből faragott. A sírkő mellett a teljes sírhely rendbetételét is elvégzik, körbeöntik járdával, igény esetén le is fedik a hantot. Miközben a díszítőelemek, a betűk vésése finom kezet igényel, addig a betonöntés nehéz munkája a jó fizikum megőrzésében, az állóképesség erősítésében segít. Ma már ez a szakma is telített, csak az marad meg a piacon, aki kiváló minőségű munkát készít – magyarázza Szilágyi. A sóderkeverés, betontalicskázás mellett a fiatalember sportosságát a hagyományőrző íjászat gyakorlása is elősegíti. E hasznos és értékhordozó időtöltés irányába Bokor Zoltán, a Pusztai Farkasok néven ismertté vált íjászcsapat alapító tagja csábította el őt. Az évek során a hagyományőrző íjászat területén is megmutatkozott kézügyessége: tarsolyokat készít, a szükséges rézdomborításokat is maga végzi. A rézzel való foglalatosságát továbbfejlesztette, több megbízatást is kapott már. Például a helyi iskolának készített plakettet.
 

Maga élezi a vésőt amivel farag

Kézügyessége, alkotói készsége nem a semmiből ugrott elő, már kora gyermekkorától ott mocorgott benne az önkifejezés módozatának a keresése. Eleinte rajzolgatott, majd grafikákat készített. Kerekes Géza festőművész, rajztanár ösztönzésére Nagyváradon elvégezte a képzőművészeti iskolát, ahol a színek, arányok, formák világának alapismereteit sajátította el. Soha nem törekedett hírnévre, csak amikor kedve van, akkor lép be az istenek privilégiumába, a teremtés világába. Néhány alkalommal már közönség elé lépett, többek között az Érmelléki Ősz keretében láthatták munkáit. Ha éppen nincs kedve festeni, vagy ha elfogyott az alapanyagul szolgáló farost, akkor vésőt vesz a kézbe, jókora fatuskókról faragja le a felesleget.

Szilágyi Lászlóhoz négy éve újabb „különcködés” társult, az üveggravírozást is megtanulta. Ha éppen ajándék kell valakinek, csak előkap egy kiürült borosüveget, és már születhet is a mű. Előbb felrajzolja a mintát, majd pedig gyémántfejű köszörűvel kicsiszolja azt. Az üveg színe meghatározza az alkalmazandó technikát. A sötét színű alapon aprólékosabb grafikai elemeket lehet alkalmazni, míg az átlátszó felület a plasztikus ábrázolásnak kedvez.
Irigylésre késztett, hogy egy ember ennyi mindenhez konyít, ráadásként még ámulatba ejt az általa faragással díszített ökörszarvkürt megszólaltatásával is.

A miniarborétumból távozóban vagyok, a lombok rejtekében egy apró madárka csivitelésbe kezd. Vendéglátóm rám kérdez, hogy ismerem-e a kis dalnokot? Bólogatok. Kétszer is. Visszakérdezni nem akarok, pedig furdal a kíváncsiság.