Kitárulnak a nemzetközi ajtók az újat megismerni vágyó érmelléki fiatalok előtt
Már jelentkeztünk összefoglalóval az Ér Hangja Egyesület nemzetközi ifjúsági programjairól (a havilap tavaly októberi hasábjain), ám ahogy ott megírtuk, van folytatás. Tavaly fiataljaink Norvégia, Litvánia, Spanyolország levegőjébe szagolhattak bele, míg mások pontosan Székelyhídra voltak kíváncsiak az egyesületen keresztül. Alig ért haza mindenki, már itt is volt a 2020-as év, amelynek nemzetközi eseményei rögtön januárban kezdetüket vették.
Hatan Portugáliában
Az újév teljes harmadik hetét hat szerencsés fiatal Portugáliában, Coimbrában tölthette egy Erasmus Plus ifjúsági csereprogramon az egyesület küldöttségében. A Romániát, ezen belül Székelyhídat képviselő csapat görög, litván, olasz és portugál fiatalokkal ismerkedve vett részt a rendezvényen, amelyet a Coimbrai Egyetem diákszervezetének emberi jogok védelméért felelős szakosztálya szervezett. Innen már esetleg sejteni lehet, mivel is foglalkozott az öt képviselt ország összesen harminc résztvevője egy héten át: az alapvető emberi jogok megismerésével.
A szervezők a napjainkban talán legsértettebb jogcsoportokat rábízták a nemzeti csapatokra, hogy azok készüljenek fel és mutassák be őket társaiknak a hét során, nem formális módszerekkel, műhelymunkák által. Így csapatunk, sejthetően történelmi okokra alapozva, a gyermekjogok témakörében végzett némi kutatást, bemutatva a világ, az Európai Unió és a programon képviselt országok szintjén is, hogy ki mennyire sikeres a gyermekjogok védelmezésében, vagy hogy melyik országban miért szenvednek erőszakot, hiányt a társadalmak legvédtelenebb rétegei. Emellett terítékre kerültek még a nemzeti kisebbségi jogok, a nők jogai, az emberi jogok és a bevándorlás viszonya is.
A napközbeni komoly beszélgetések, okfejtések után minden este a résztvevő nemzetek kulturális estje zárta a napot, amikor egy adott ország kultúrájával ismerkedhettek meg a fiatalok. A megszervezett programon kívül persze számos alkalom volt Portugáliával is ismerkedni, annak éghajlatával, étkezési és társadalmi szokásaival, közlekedésével, hagyományos fado zenestílusával és popzenéjével is. Így kis küldöttségünk tudásban és érzelmekben is gyarapodva tért haza a portugál kalandból.
Egyéves partnerséget zártunk Olaszországban
A projektzáró eseményt a Perugia tartományban fekvő Marsciano városában tartottuk, ahol az ottani olasz partner, a Travelogue Egyesület összehívta és megszervezte az egyéves pályázat záró konferenciáját. A pályázat lényege a kulturális örökségünk fennmaradása és hagyományaik megőrzése, melyre az Erasmus európai uniós program nyújtott finanszírozási lehetőséget. Mind a négy partner bemutatta a saját egyesülete által szervezett hagyományőrző programokat, s méltán mondhatjuk, hogy az Ér Hangja Egyesület kicsit sem maradt el a kitűzött céloktól, hiszen az Adventi Fonóban megszervezett műhelymunkák értéke és érdekessége vitathatatlan. A partnerek ezt követően megvitatták, hogyan és milyen formában lehetne folytatni az együttműködést. A konferenciát kellemes irodalmi esttel zárták, Dante Alighieri híres Isteni színjátéka (Divina Commedia) 17. énekét olvasták fel zenei aláfestéssel.
Idei tervek
A nemzetközi kapcsolatrendszer valóban egyre bővül, hisz az Ér Hangja Egyesület feltett célja, hogy minél több, tematikáját tekintve minél árnyaltabb lehetőségpalettát nyisson Székelyhíd és az Érmellék fiataljai előtt. Mindezt az Európai Unió Erasmus Plus programjának segítségével, annak minden előnyével biztosítva az érdeklődők számára. Az idei naptárunkban két, olaszországi és litvániai ifjúsági csere is szerepel már. E lehetőségeket pedig bárki elérheti majd az Erhangja International Facebook-oldalon, az Ér Hangja Instagram-oldalán, vagy a www.palyazatok.erhangja.ro honlapon.
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?