2014 április 12-én, szombaton, Somogyi Lajos polgármesternek és Katona János lelkipásztornak köszönhetően, a hegyközpályi református egyház imatermében szervezte meg a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ), ifjúsági vezetők számára az immár rendszeresnek mondható tavaszi képzését.

A VIDIFISZ, szórakoztató programjai mellett időközönként képzéseket, előadásokat szervez, a struktúrájában tevékenykedő ifjúsági szervezetek vezetői és tagjai számára. A képzések célja, hogy a vidéken működő szervezetek minél hatékonyabban tudjanak dolgozni a helyi fiatalokért, a közösségért. A pályázat író képzések, rendezvény szervezési előadások mellett az elmúlt héten helyet kapott egy olyan téma is, amely közel negyven fiatalt vonzott a megye több településéről.

A civil szervezetek vezetői sokszor szembesülnek olyan problémákkal, amelyek idő hiányában megoldhatatlanná válnak. A megyei szervezet vezetői is szembesülnek olykor ezzel a jelenséggel, éppen ezért esett a választás egy olyan képzésre, amely segítséget nyújthat a rendelkezésre álló idő hasznos beosztására. Az időmenedzsment képzést a VIDIFISZ vezetői profi előadóra bízták. A Kolozsvárról érkezett Filer Loránd előadó, a PRISMA egyesület oktatói csoport tagja, aki egy lendületes előadással hívta fel az ott levők figyelmét arra, hogy milyen apró praktikákkal lehet, az amúgy mindenki számára egyenlő időforrást, hatékonyabban kihasználni.

Filer Loránd

„A holnap a hét legsűrűbb napja” – Filer Loránd egyik legmegragadóbb kijelentése volt, amely szöget ütött több jelenlevő fejében, hiszen az idő hiánya, s a rosszul koordinált napok során hajlamosak fontos teendőket másnapra halasztani, s ez nagyban befolyásolja egy szervezet illetve annak vezetőjének sikerességét.
A délelőtt folyamán megtartott előadás nagyon hasznos volt minden megjelent fiatal számára. A megtanult elméletek és praktikák remélhetőleg nagyban hozzá járulnak a képviselt szervezetek további sikeréhez, amelyhez a megyei VIDIFISZ a továbbiakban is minden segítséget megad.

A nap második felében Bántó Norbert, a szervezet elnöke tájékoztatta a jelenlevőket a 2014 április 11-i VIDIFISZ vezetőségi gyűlésen hozott döntésekről. A találkozó során, amelyen mellesleg teljes létszámban részt vett a megyei szervezet vezetősége, egy olyan szabályzatot dolgoztak ki, amely a megalakult vidéki szervezetek belső működését szabályozza. A szombat délutáni tájékoztató rávilágított néhány olyan problémás helyzetre, amely világos útmutatót ad minden ifjúsági vezetőnek. A tagkizárást, a tagfelvételt, és más egyéb belső szervezeti működést szabályozó program nem nélkülözi a felelőtlen és káros megnyilvánulási formák szankcióit sem.

A program további részében, mint megannyi más alkalommal az utóbbi időben, napi rendi pont volt, a július 10-e és 13-a között, immár második alkalommal Margittán megszervezésre kerülő Szabadság Feszt. A fiatalok körében egyre nagyobb érdeklődéssel bíró fesztivál néhány újdonsága került napvilágra. A rendezvény teljes programja még most sem nyilvános, egy dolgot viszont tudni kell. A programot a fesztivál előtt Margitta utcáin kamionról hirdetik a környék lemezlovasai, felvonulva a forgalmasabb utcákon, s még az sem kizárt hogy Margitta vonzáskörzetébe tartozó településeket is felkeresnek a fesztiválon fellépő dj-k, akik majd a felvonuló kamionról keverik a hangulatkeltő zenét.

A Szabadság Feszt programjainak részleteseivel, hamarosan jelentkezünk!!!
A VIDIFISZ sajtószolgálata