Nyitókonferenciát szervezett az Ér Hangja Egyesület március 26-án a múzeumban annak a hároméves együttműködésnek a hivatalos elindítására, amelyet Székelyhíd városvezetése, mint nyertes pályázó, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum mint kedvezményezett és az említett egyesület mint partnerszervezet valósítanak meg. A programsorozat A szegénység és társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetett személyek számának csökkentése Székelyhíd városperemre szorított közösségeiben elnevezést viseli, amely már önmagában is tükrözi a program fő küldetését.

A Norvég Alap által támogatott közreműködés célja, hogy növelje a hozzáférési és részvételi lehetőséget az oktatásban a roma gyerekek részére egy vonzóbb tanulási folyamat során, amely a legómódszertan segítségével fog megvalósulni. Emellett a projekt az egészségügyi szolgáltatások javítására, illetve a romák társadalmi beilleszkedésével szemben bármely hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre összpontosít – osztotta meg a cselekvési terv célkitűzéseit Füzesi Mónika projektkoordinátor a megjelentekkel.

Béres Csaba, városunk polgármestere örömét fejezte ki afelől, hogy a helyi roma közösség számára olyan fontos területeken nyílnak lehetőségek, mint az oktatás és az egészségügy. Az elméleti líceum képviseletében Püsök Julianna aligazgató elmondta, fontos mérföldkő lesz a projekt által kibontakozó fejlesztés az iskola számára mind az oktatók felkészítése, mind az okostermek felszerelése szempontjából.

A járványügyi szigorításoknak megfelelően a nyitókonferencia helyszínén csak korlátozott számban jelenhettek meg a résztvevők, a projekt Facebook-eseményében található hivatkozás segítségével azonban több mint negyvenen követték figyelemmel az ígéretes együttműködés hivatalos megnyitását.


Írta: Bíró Orsolya