A Székelyhídi Városnapok szombati rendezvénysorozatának esti programjai a sportpályán felállított színpadon folytatódtak. A fellépők táncos és énekes előadásai a késő esti szórakozni vágyók egyre nagyobb tömegeit vonzották, illetve vonták el a mindenféle finomságot kínáló ételes-italos sátoroktól. A gyülekezőben lévő közönség először az eMStreet nagyváradi együttes fiúcsapatát hallgathatta meg, akik több mint egy órán keresztül játszottak jól ismert külföldi dalokat, meghozván a hangulatot a továbbiakhoz. A következő órában két tánccsoport előadásait láthatták a jelenlevők, akik egymást váltva mutatták be dinamikus tánctudományukat a színpadon. A hip hop ritmusaiból először a nagyváradi, idén januárban alakult Who are we csapat adott némi ízelítőt.
A székelyhídi Free Steps táncegyüttes Mészáros Ildikó koreográfiájában mutatott be ez alkalommal csoportos, szóló és duó táncokat egyaránt. A székelyhídi csapat több díjat is a magáénak tudhat, így például a Budapesti E.C.D.S. Nemzetközi Táncverseny profi junior kategóriájában idén a harmadik helyezést érték el. A táncelőadások sorozatát egy másik székelyhídi csapat, a Control Dance Group folytatta, akik temperamentumos és modern táncokat is előadtak repertoárjukból.
A tánc helyét az énekszó vette át az este hátralevő részében. A Magyarországról érkező Hevesi Tamás hangulatos, érzelmektől fűtött dalait nagyszámú közönség hallgatta és énekelte végig. A gyulai születésű énekes remek hangulatot teremtett nem csak közismert dalai, de közvetlen fellépése által is, amely néhány kedves és humoros mondatában is megnyilvánult. Jó bulit ígért a szórakozni vágyóknak, amit azok meg is kaptak tőle.
A magyarországi vendégfellépőt egy bukaresti előadó, Sorina Catalina Mihalache (művésznevén Sore) követte, aki könnyed zenei stílusával és fülbemászó ritmusaival fergeteges hangulatot teremtett a színpadon. A fiatal román énekesnő és fiútáncosai dalaira a közönség egy emberként táncolt és énekelt.
Az éjszakába nyúló este utolsó fellépője DJ Dominique volt, aki könnyedén fokozta az addigra már jócskán megszaporodott közönség bulizós hangulatát, amely hajnalig tartó diszkóban és táncban érte el tetőpontját.
Írta: Szamos Mariann
Vélemény, hozzászólás?